Egyre népszerűbb a nyílt vízi úszás – a világban és itthon is, utóbbira egyértelműen példa a szerdai nap: Győrben a nyílt vízi válogatottba kerülés első körös válogatóját rendezték meg.
A csapatban ketten-ketten védettséget élveznek, így a férfiaknál az olimpiai és világbajnok Rasovszky Kristóf, a párizsi harmadik és kontinensbajnok Betlehem Dávid, valamint a két Eb-aranyérmes, Fábián Bettina (ő Párizsban ötödik lett) és Szimcsák Mira.
Ám mert az Európa-bajnokságon országonként három-három versenyző indítható, s mert a vb-n megrendezik a junioroknál már nagy sikert aratott kieséses viadalt, így a sportág kapitánya, Gellért Gábor válogatót írt ki.
A szerdai győri viadal tétje az első háromba kerülés volt, ők indulhatnak a világkupa-sorozat áprilisi, ibizai állomásán, s aki ott közülük a legjobban szerepel, tagja lesz a nyílt vízi válogatottnak – a többiek tartalékként, vagy a már említett kieséses versenyen kaphatnak szerepet.
A férfiaknál Nagy Nándor volt szerdán a leggyorsabb – őt eddig nemigen ismerhettük, hiszen szeptemberben költözött Erdélyből Magyarországra, de mert a nagy műhelyben, a Szokolai László edző által vezetett csapatban edz azóta, nem feltétlenül volt váratlan a sikere.
„Tehetséges fiú, kitartó és alázatos, nem lehet egy rossz szavam sem rá” – jegyezte meg új tanítványáról Szokolai mester.
Nagy Nándor tehát nyert (mégpedig élete első tízezer méteres versenyén, és az 1:48 órás idő egy perccel jobb, mint a másodiké…), honosítása pedig már folyamatban van, és ha időben befejeződik, akkor akár már válogatottként is bemutatkozhat nyáron.
A második Kovács-Seres Hunor, a harmadik Hartmann Máté lett – itt a negyediket, Huszár Lászlót is meg kell említeni, mert ha Nagy honosítása nem fejeződik be időbe, úgy Huszár indulhat az ibizai vk-viadalon.
A nőknél Mihályvári-Farkas Viktória úszta le leggyorsabban a tíz kilométert, a második Késely Ajna lett.
„Úgy érzem, felszálló ágban vagyok, jól mennek az edzések, talán magam mögött hagytam mindet, ami eddig hátráltatott. Ősszel még előfordult, hogy sírva jöttem ki a medencéből az edzések végén, ez már a múlté, készen állok a szezonra” – mondta el Mihályvári-Farkas Viktória.
A verseny harmadikja egy nagy visszatérő, Juhász Janka lett – kell-e mondani, hogy hónapok óta ő is a csodaműhelyben, vagyis Szokolai László irányításával készül…?
NYÍLT VÍZI VÁLOGATÓ, GYŐR
10 km
Férfiak
1. Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) 1:48:33
2. Kovács-Seres Hunor (DKSE) 1:49:59
3. Hartmann Máté (Pécsi Sport) 1:50:16
Nők
1. Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 1:55:36
2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 1:57:36
3. Juhász Janka (Balaton ÚK Veszprém) 1:58:45