Betlehem Dávid világos célja: a világ legjobbja akar lenni

Korábban úgy fogalmazott, hogy a Los Angeles-i olimpiáig minden verseny tulajdonképpen csak egy lépcsőfok, egy állomása a felkészülésnek, viszont az elmúlt hónapokban elképesztő formát mutat, rendre éremmel zárja a nyílt vízi viadalokat. Innen még hová feljebb?      
Nem gondolkozom azon, hogy innen lefelé vagy felfelé tartunk-e, pusztán örülök annak, hogy jól megy az úszás – válaszolta Betlehem Dávid. – Úgy vagyok vele, minél többször állok a dobogón, netán nyerek, annál jobban fogom tudni, mit kell majd csinálnom a nagy világversenyeken. 

Vagyis kijelentésének azon része továbbra is helytálló, hogy minden egyes verseny és szituáció, minden találkozás egy-egy új helyzettel csak segíti abban, hogy egyre jobb és jobb legyen?      
Minden verseny más, mindig mást és mást tanulok: másként kell versenyeznem, ha beteg vagyok, ha hideg a víz, ha hullámzik, ha meleg van. 

Másfél hete Ibizán, ahol nyert tíz és három kilométeren, azt találta mondani, vagy az izomzata lett erősebb, vagy meghízott, mert viszonylag jól viselte a hideg vizet – kezd hozzászokni a hideg vízhez?     
Az a furcsa, hogy a mindennapokban, a szárazföldön semmi bajom sincs azzal, ha fázom, de a vízben… Na, azt nagyon nem szeretem. 

Hogyan képes mégis jól úszni akkor is, ha hideg a víz? Egyáltalán: ilyenkor mit érez?      
Lemerevednek a kezemen és a lábamon is az ujjaim, bekötnek az izmaim, lerövidül a tempóm, egyszerűen nem haladok, bármilyen erővel is húzok, és remegek belül. 

 Akkor ez nem olyan, mint egy hiba, amelyet az edzéseken ki lehet javítani. Van esetleg mégis valami módszer arra, hogy a teste ne így reagáljon a hideg vízre?      
Ez a baj ezzel… Ibizán jól ébredtem, jó formában voltam, minden úgy ment, ahogy szerettem volna, és bár hideg volt a víz, mentálisan valahogy átlendültem ezen a nehézségen. Ebben közrejátszottak a nagy hullámok is, inkább erre figyeltem, arra már nem maradt időm, hogy azt érezzem, fázom. De a hétvégén Szardínián ez már nem sikerült, igaz, megfáztam korábban, s noha nem voltak nagy hullámok, betegen a sokkal hidegebb vízben már kevésbé ment jól. 

Sokan mondják, az ibizai körülmények hasonlítanak arra, ami Los Angelesben vár a nyílt vízi úszókra – lehet bármiféle következtetést levonni ebből?      
A tekintetben biztosan, hogy a Los Angeles-i minden bizonnyal izgalmas verseny lesz: nem sima víz vár ránk, ahol megy majd a csetepaté, hanem olyan, ahol jól érezheted magad, mert jönnek a hatalmas hullámok, figyelned kell, hogyan helyezkedj, figyelned azt, hol a bója. Én Ibizán is hihetetlenül élveztem, hogy az ember sosem tudta, jó helyen van-e vagy sem, mert jött egy hullám, és arrébb rakta húsz méterrel. 

A párizsi olimpiát követő szezon némi amerikai „kiruccanással”, a budapesti léttel hektikusra sikerült, ám mára megtalálta a helyét, a Betlehem Dávid hazatalált kitétel talán a leginkább fedi, hogy újra Szokolai Lászlóval készül Veszprémben.      
Mindig is mondtam, nekem az a legjobb, ha olyanok a hétköznapjaim, hogy nem kell gondolkoznom semmin. Igen, nyugodt vagyok, hiszen ott áll mögöttem a Magyar Úszószövetség, amely mindenben támogat, ott áll mögöttem Magyarország egyik legnagyobb klubja, a Ferencváros, s emellett egy kisvárosban élek, ahol hamar eljutok egyik helyről a másikra, és Szokolai Lászlóval készülhetek. Nekem tényleg csak arra kell figyelnem, hogyan leszek napról napra, hétről hétre jobb formában. 

Mi van olyankor, amikor hiába tudja és érzi mindezt, még sincs kedve nekiindulni? Hogyan rángatja ki magát a gödörből, ha nincs kedve a kemény munkához?      
Az egészet magamért csinálom. Az első olimpiámban, a párizsiban benne volt az is, hogy mindenkinek szeretnék visszaadni valamit abból, amit nekem adott az évek során. Ezúttal viszont én döntöttem úgy, hogy megyek tovább, hogy szeretnék még jó eredményeket elérni, és persze van olyan, hogy nincs kedvem hajnali négy óra negyvenkor felkelni, de tudom, van még másik száz ember, aki ugyanezt csinálja, ráadásul azért, hogy engem megverjen – mindegyik azért, hogy a világ legjobbja legyen, de én akarok a világ legjobbja lenni! Úgyhogy megyek és csinálom, az, hogy a szövetség, a Ferencváros és Laci bá mellettem és mögöttem áll, nem teher, sőt, még inkább repít előre, hogy ilyen csapat van körülöttem. 

Párizs után kijelentette, Los Angelesben az arany a célja – tíz kilométeren és ezerötszáz gyorson is. Ezt továbbra is tartja?     
Igen. Szeretném ezt elérni, és úgy vagyok vele, ha van merszem kimondani, akkor már félig teljesült is az álmom: nem rejtegetem magamban, fel merem vállalni, hogy van itt valami, amiért nap nap után küzdök. Ezzel kelek és fekszem, ez motivál, és úgy érzem, jó úton is vagyok a célom felé. Azt persze nem tudom megmondani, mi lesz Los Angelesben, de bízom magamban, és gőz­erővel készülök. 

Nem gondolnám, hogy elbízza magát, mégis, hogyan kell azt kezelnie, hogy ne gondolja, már most magasan szárnyal, biztosan nem lesz gond  Los Angelesben?      
Csak világkupaérmeket szereztem, ezt elmondhatják mások is magukról, nem gondolom, hogy olyan nagy eredményeket értem el, hiszen például világversenyen még nem alakítottam olyat, amit szeretnék. Jó érzés, hogy ott vagyok a legjobbak között, s igen, némiképp érzem a terhet is, hiszen egyre többen várják, hogy újra ott legyek a dobogón, de inkább csak élvezem a versenyeket, hogy képes vagyok küzdeni a világ legjobbjaival – mostanra megértem arra is, hogy képes vagyok megverni őket.