A változatosság gyönyörködtet – interjú Szűcs Szabinával

– Hogyan bírja a forróságot? 
– Jobban, mint az edzéstársaim, ez az egyik margitszigeti futásunknál is látszott, de azért a nyolcszáz méteres edzéseken engem is „megfogott” a kánikula – mondta lapunknak Szűcs Szabina még június utolsó hetében, amikor 40 fokos hőség tombolt Budapesten és az ország többi részén.

– Min múlhat a jobb alkalmazkodóképesség a szélsőséges körülményekhez? 
– Lehet, hogy a vékonyabb alkatom miatt a szervezetem jobban hozzá van szokva ahhoz az állapothoz, amikor nincs annyi energiám. Az edzéstársaim közül a párom, Gálpál Zsombor például nagyobb termetű, őt valamivel jobban befolyásolja a meleg idő. Alapjában tanyasi lány vagyok, sok időt töltöttem gyerekként kint a szabadban, lehet, hogy ez is szerepet játszik ebben. Mi, többpróbázók a legtöbbet szabad téren edzünk, de a Honvéd-pályán a technikai számokra be tudunk menni a futófolyosóra. Ez megment minket, mert kétszer három órát kint lenni a tűző napon húzós lenne.

– Nemrég Eb-szintet jelentő 6340 pontos egyéni csúccsal nyerte meg az országos bajnokságot. Mi az, amiben sikerült előrelépnie? 
– Mentálisan jól álltam hozzá a versenyhez. A ranglista alapján már biztosnak tűnt a kijutásom, a fedett pályás vb-n ötpróbában elért pontszámom jó alapot nyújtott. Tudtam, hogy a tavalyi 6081 pontos Silver-versenyemen kell javítanom, hogy biztossá tegyem a helyem az Eb-mezőnyben. Mivel már kijutást érő pozícióban voltam, lement a teher a vállamról. Úgy álltam hozzá az ob-hoz, hogy csak egy edzés, nem is „hegyeztük” a formámat, csak csináltam a feladatom. Az összes számban kijött az az eredmény, amit stabilan tudok hozni. Gáton két tizeddel megjavítottam az egyéni csúcsomat, számítottam rá, mert már az egyik előtte lévő edzésen is a legjobbamat értem el. A többi szám is biztató volt, például a magasugrás, amiben már majdnem meglett a 181 centi, csak a lábammal húztam le a lécet. Semmi sem vetett vissza, sokat gyorsultam, kétszázon és távolban is tudtam fejlődni. Egyedül a gerely lepett meg, a könyöksérülésem miatt két évig nem tudtam dobni, most 45 méter fölé jutottam, ráadásul elsőre beletaláltam. Már nagyon várom az Európa-bajnokságot, ott már kiélezett formában, de ugyanilyen mentális állapotban tudok rajthoz állni.

– Kegyetlen lehet gátfutással kezdeni a hétpróbát, egy apró hiba és elúszik az egész verseny… 
– Jobb, hogy letudjuk az első napon, akkor vagyok mindig a legfrissebb. Rendre egyéni csúcs közelében tudok teljesíteni, nem úgy, mint távolugrásban, amire a második napra már fáradtabban állunk oda.

– Eddig „egész jó” éve van, ha a hétpróba Eb-szinthez hozzácsapjuk a télen Torunban ötpróbában elért fedett pályás világbajnoki ötödik helyét… 
– Az első évben, amikor kijutottam a fedett pályás vébére, tizedik lettem. 2024-ben még érződött, hogy az volt életem első világversenye a felnőttek között. Azon ámuldoztam, hogy milyen a hangulat és milyen klasszisokkal szerepelhetek egy mezőnyben. Viszont ez kellett hozzá, hogy a tavalyi nankingi vébé már jól sikerüljön. Igaz, ott a formám nem volt elég jó, bár a hatodik helyezéssel már érdemi eredményt értem el. Most, harmadik nekifutásra egyéni csúcsot tudtam teljesíteni a vébén, ami megmutatja, hogy jó úton járok. Szeretem az ötpróbát, ott voltam először közel az élmezőnyhöz, főleg az elején, amikor bekezdtem a 60 m gáttal. A rajtom jól sikerült, tiszta gátazás volt, tökéletes futás. Új élményt jelentett, jó volt a harmadik helyen állni, még a súlylökés után is az ötödik voltam a pontversenyben, ami a végső helyezésem is lett.

– Mennyire erős most a nemzetközi mezőny hétpróbában? 
– Az európaiak nagyon erősek – az augusztusi birminghami Eb-n is szép eredményekre számítok. A háromszoros olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiam és a háromszoros világbajnok angol Katarina Johnson-Thompson tapasztalt hétpróbázó, de már az olyan fiatalok is képesek megszorongatni őket, mint a vb-ezüstérmes ír Kate O’Connor. A világbajnokságon is az európaiak adják a mezőny java részét, plusz az amerikaiak három remek versenyzője. A legtöbb lány nagyon kedves, osztrák edzéstársam van, egyre többen döntenek úgy, hogy más nemzetbeli atlétákkal edzenek.

– Mennyire szereti a nagyvárosi életet? Milyen előnyei és hátrányai vannak Budapestnek Kecskeméthez képest? 
– Amikor tizennyolc évesen a fővárosba költöztem, nagyon izgalmasnak találtam. Többen figyelmeztettek, nehogy elvigyen a nagyvárosi lét. Egyetemistaként kerültem ide, nem voltak velem a szüleim, mégsem kerültem zűrös társaságba. Mindig az edzés volt az első. Hosszú ideig laktam a belvárosban, nemrég költöztünk ki Zuglóba. Falusi-tanyasi lányként a csendhez, a természet közelségéhez voltam hozzászokva, izgalmas volt a belső kerületekben lakni. Az elmúlt két-három évben mégis egyre többször éreztem úgy, hogy túl nagy a nyüzsgés. A mostani lakóhelyem ilyen szempontból tökéletes átmenet. Amikor a szüleimmel laktam, még nem volt nálunk közvilágítás, aszfaltos út és járda, eléggé kint laktunk. Mára ezeket otthon is bevezették, megcsinálták.

– Könnyen hagyta ott őket és lépett ki az otthon biztonságából? 
– Nehéz volt az elválás, jó kapcsolatom van a szüleimmel, egyke vagyok, úgyhogy még inkább én voltam a középpontban. Anyukámnak még nehezebb volt, hogy az egy szem gyereke elköltözött és már nincs ott vele.

– Mikor és kinél kezdett el atletizálni? Ki volt, akivel eldöntötte, hogy a többpróba lesz az útja? 
– Az én utam atlétaként az általános iskolában kezdődött el, amikor az egyik testnevelő tanárunk, Barna Éva elvitt minket gyerekversenyekre. Harminc méter, helyből távolugrás, sorra megnyertem őket, majd a diákolimpiákon is eléggé eredményes voltam. Kónya Ákosnál kezdtem egy évig hosszútávfutóként, majd Adamik Zoltánhoz kerültem, tizenegy éves koromtól az ő keze alatt többpróbára készültem, ahogyan mindenki más is. Nála ismertem meg az összes versenyszámot, és elég sok mindent megnyertem. Tizennégy-tizenöt éves koromban már ki is mondtuk, hogy innentől kifejezetten a többpróbára készülünk. Szerettem is, az edzések változatosak voltak, megtetszett, hogy minden nap mást csinálunk, egyszer futunk, máskor ugrunk, majd dobunk.

– Hogyan indult és milyen a közös munka mostani edzőjével, a vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes, magyar csúcstartó Zsivoczky-Pandel Attilával? A pontszámok alapján a fejlődése egyelőre töretlen. 
– Tizennyolc évesen költöztem Budapestre, nem sokkal később már versenyeztem is. Leültem Zoli bával, hogy megbeszéljük a hogyan továbbot, szerettem volna a fővárosba egyetemre menni. Az atlétikát és a többpróbát is folytatni akartam. Két lehetőségem volt: Zsivó mellett Szabó Dezső – Zoli bá Zsivót ajánlotta, így hozzá mentem. Attila nagyon jó edző, az elején, kamaszként nehéz volt kezelnie, pláne, mert nem tudtam, hogyan kell a kudarcot feldolgozni. Aztán szépen, fokozatosan elkezdtük megérteni egymást, 2023-at mondanám, amikor teljesen kialakult közöttünk az összhang. Megértő, jobban bízik az érzéseimben, ő is egyre jobban látja, hogy éppen miként érzem magam, meddig lehet feszegetni a határaimat. Rájött, mi az, ami hozzátesz és mi az, ami elvesz. Közben én is felnőttem, ez szintén segítette a közös munkát. Három év alatt elvégeztem a sportszervezői szakot az ELTE-n, utána jó volt rövid időre csak a sportra koncentrálni. Azóta már az Óbudai Egyetemre járok sportközgazdász mesterképzésre. Ez jól jött tavaly, hogy be tudjak nevezni az universiadéra, amelyen ezüstérmes lettem.

– A sportolás és a tanulás mellett marad ideje valamiféle hobbira? 
– Ez nehéz téma, még ha időm maradna is, energiám annál kevesbé a kemény edzések miatt. A hétvégéken van szabadidőm és néhány hétköznap, amikor csak egyszer edzek. Viszont az elképzelhetetlen, hogy hétközben elmenjek a barátnőimmel valahova, én magam érzem, hogy nekem másnapra pihennem kell ahhoz, hogy jól meg tudjam csinálni a következő napi tréninget. Egyébként szeretek rajzolni, de arra is nehezen veszem rá magam, mert el kell merülni hozzá a gondolataimban, amihez szintén energia kell. Ritkán rajzolok, de akkor nagyon „átszellemülök”. Kiskoromban a művészeteket nagyon szerettem, mostanában azon gondolkozom, hogy szeretnék zongorát, de a jelenlegi lakásunkba nem is férne be.

– Fontos önnek a divat és az elegáns öltözködés? 
– Imádom a divatot, amikor egyetemre jelentkeztem, elgondolkodtam rajta, hogy a divattervezői szakot válasszam-e. Viszont abból csak önköltséges képzés volt, ami akkor még „nem játszott”. Az egyik ismerősöm felhívta rá a figyelmem, hogy nem feltétlenül kell egyetemet végezni ahhoz, hogy divattal foglalkozó véleményvezér váljon belőlem. Szeretek nőiesen öltözködni, ha elmegyünk valahova, örülök neki, hogy szép ruhába bújhatok, de az utcai stílusom is elegánsabb, mint az átlagé. A harmincas-negyvenes éveimet is úgy képzelem el, hogy adok a külsőmre. Amikor már nem fogok versenyszerűen atletizálni, jó lenne olyan szakmát űzni, aminek része a divat és számít a megjelenés.

– Hol látja magát 2028-ban, és hol látja magát tíz év múlva? 
– Nagy álmom az olimpia, most az az elsődleges célom, hogy kijussak Los Angelesbe. Addig még van két évem, de örülök neki, hogy az edzőm szerint már most megvan az a sebességem, amit 2028-ra gondolt elérhetőnek. Még mindig van két évem minél több tapasztalatot gyűjteni, ami szintén fontos többpróbában, hogy bármilyen váratlan helyzetre jól tudj reagálni. Tíz év múlva szeretnék Budapesten élni, de kicsit kertvárosiasabb részen. Akkor már harmincnégy éves leszek, vannak az olyan csodálatos kivételek, mint Nemes Rita, de ebben az életkorban már nem szoktak az élmezőnyben lenni. Ha a testem mégis úgy akarja, 2036-ban még ott lehetnék, remélhetőleg a harmadik olimpiámon. Ha a szervezetem nagyon tiltakozik, akkor azért lennének más terveim, mint például a családalapítás vagy a civil élet akár a divat világában.

 (A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. július 11-i lapszámában jelent meg.)