„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
• Saint-Denis
2026.08.11. 08:35
null
Könnyű volt újrakezdenie a munkát korábbi edzőjével (Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)
A tavalyi, egyáltalán nem sikeres kitérő után – amikor Shane Tusuppal dolgozott – újra Kocsis Mártával készül Jackl Vivien: a számok (időeredmények) és a versenyző mosolya egyaránt azt mutatja, újra jó kezekben van a fiatal tehetség.

– Elnézést, hogy nem az úszásával kezdem, de nagyon jól néz ki, lassan úgy, mint korábban: ez már az a Vivien, aki két éve berobbant a felnőttek közé?
– Azért ezt még nem mondanám… Próbálkozom, a tavalyi énemhez képest sokat fejlődtem, sikerült úgy összeszednem magam erre a szezonra, hogy talán meg tudom közelíteni a 2024-es évemet. Még sok mindenben kell fejlődnöm, mentálisan helyre kell tennem néhány dolgot, de kezdek visszatérni. 

– Olyan hírek érkeztek az elmúlt hónapokban, hogy újra szeret úszni. Ez igaz?
– Igaz. Végre elkezdtem ismét élvezni az edzéseket, nem kényszerből megyek le az uszodába, nemcsak számolom a feladatokat, a sorozatokat az edzéseken, hanem közben élvezem is, amit csinálok. 

– És ha minden kezd újra jó lenni, hogy fogja vissza magát, hogy ne érmekben gondolkodjon, hiszen az ember azt hinné, a nehézségekből leginkább egy nagy siker rángatná ki.      
– Nem egyszerű: maximalista vagyok, sokat dolgoztam azon, hogy minden kisebb sikernek örülni tudjak. Talán ez az, amit leginkább igyekeztem megváltoztatni magamban, magamon az elmúlt időszakban, hogy ne csak az aranyérem, az egyéni csúcs és hasonló eredmény lebegjen a szemem előtt. 
– Két éve négyszáz vegyesen robbant be, mellette hosszabb gyorsszámokat is úszik, és persze a kétszáz pillangót. Merre vezet az útja valójában?
– Mindegyik marad. Talán a négyszáz vegyest volt a legnehezebb újra összerakni, felépíteni, főleg úgy, hogy tavaly az állóképességem nem volt valami jó, ezen sokat dolgoztunk, remélem, ebből meg tudok mutatni valamit akár már itt is. 

– Vagyis mi a válasza arra, ha azt kérdezi valaki, mi is Jackl Vivien fő száma?
– Nem tudom, az Eb-n négy számban indulok, mindegyikre készültünk. Megleptem magam azzal, hogy az ifjúsági Európa-bajnokságon kétszáz pillangón sikerült nyernem, ráadásul nagy egyéni csúccsal, nagyon örültem neki. Nyolcszáz gyorson is többször úsztam egyéni rekordot a szezonban, meglátjuk, melyik megy a legjobban. Azért a szívem csücske a négyszáz vegyes, az a kedvenc. 

– Az, hogy nemcsak külsőleg, nemcsak időeredményekben kezd visszatérni korábbi önmagához, egyszersmind azt mutatja, hogy újra nagy összhangban dolgozik együtt régi-új edzőjével, Kocsis Mártával?
– Hála istennek, könnyű volt újra elkezdeni a munkát Márti nénivel, azért már tizenkét-tizenhárom éve ismer, vagyis érti minden rezdülésemet. Sokszor szavak sem kellenek, tudja, mit akarok mondani, úgyhogy tényleg hamar összeállt újra a párosunk – szerintem talán még jobb is, mint előtte volt. 

 

Legfrissebb hírek

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
Tegnap, 8:02

Douglass megdöntötte a női 100 méteres gyorsúszás rövid pályás világcsúcsát

Úszás
2026.11.01. 12:17

Újabb úszóvilágcsúcsok az amerikai rövid pályás vb-válogatón

Úszás
2026.10.31. 12:14

Három világrekordot is hozott az amerikai úszók rövid pályás vb-válogatója

Úszás
2026.10.30. 11:44

Népsport: világcsúcs üres medencében

Népsport
2026.10.24. 15:06

Pápai Olivér bronzérmes 400 méter gyorson a rövid pályás úszó-vk-n

Úszás
2026.10.16. 17:41

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
2026.10.15. 12:14

Úszás: Európa-csúcs női 100 vegyesen a taskenti rövid pályás vk-viadalon

Úszás
2026.10.08. 17:22