Minden gyerekre szükség van

Utánpótláskorú futballistáink között több is szép reményekkel néz pályafutása felnőttszakasza elé. A sportág tehetségeinek ügyét felkaroló e-on cég jóvoltából általában fiatal labdarúgók terveiről, múltjáról és jövőjéről számolunk be, ezúttal azonban a Bozsik-programról, illetőleg két ifjúsági tornáról ejtünk szót.

A Bozsik-program két éve működik. Elvileg. De hogy a gyakorlatban mi valósul meg belőle, hogy hol is tart valójában, arról a közvélemény nem sokat tud. Noha ahhoz kétség sem férhet, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehetett csodát tenni a magyar futballban, a szurkolók érthetően türelmetlenül várják, hogy végre arról adhassanak hírt a szakemberek: megmozdult valami a magyar futballban. Géczi István, a Ferencváros korábbi 23-szoros válogatott kapusa, a XV. kerületi Ifjúsági és Sportközpont igazgatója – Jánosi György felkérésének eleget téve és a sportminiszter utódja, Gyurcsány Ferenc jóváhagyásával – a Bozsik-program működését felügyeli. Géczi Istvánt munkájáról és a programról kérdeztük.
– A Bozsik-program alaptézise, hogy a szakemberek minél több fiatalt csábítsanak ki a futballpályákra, és minden gyereknek meglegyen a lehetősége arra, hogy futballozzon.
– Az igazolt fiatalok száma nőtt az utóbbi időben – mondta Géczi István. – Sajnos mostanában nem a tervek szerint halad a program megvalósítása, de bízunk benne, hamarosan új lendületet vesz, és beváltja a hozzá fűzött reményeket. Az utánpótlásképzés rendszere jelenleg átszervezés alatt áll, tehát minden okunk megvan arra, hogy higgyünk az előrelépésben.
– Pontosan mit ért azon, hogy új lendületet vesz?
– Először is: a körülmények tragikusak. Ezerkilencszáznyolcvankilencben még csaknem négyezer-kétszáz egyesület volt az országban, mára ez a szám a felére csökkent. Ebből az következett, ma nem garantálható minden gyermek számára a lehetőség, hogy futballozzon. Pedig nem lenne szabad előfordulnia, hogy ha valaki kis faluban él, esélye se legyen arra, hogy labdarúgó váljon belőle, csak azért, mert lakhelyén nincs pálya. Fontosnak tartom elmondani azt is: nem szabad, hogy a gyerekek trófeákért játsszanak. A játék szeretetét, a sportág iránti alázatot kell megtanítani nekik, mert az sokkal fontosabb a későbbi eredményesség érdekében. És még valami: nem szabad elküldeni azokat a tíz–tizenkét éveseket, akik ennyi idős korukban nem tartoznak a legügyesebbek közé, hiszen előfordulhat, ezek a srácok később szorgalmuk révén fejlődnek, s így kiemelkedhetnek társaik közül. Ez komoly probléma, hiszen ismerős az utóbbi húsz év magyar képlete: aki tehetséges, az nem él vele, hagyják elkallódni, aki nem, azt pedig elküldik. Jelenleg minden egyes gyerekre szüksége van a magyar labdarúgásnak. Ahhoz ugyanis, hogy ne kelljen újra átélnünk olyan nemzetközi kudarcokat, mint amilyeneket az elmúlt húsz évben elszenvedtünk, minőségi futballistákat kell nevelnünk. Márpedig a minőségi futballistákat akkor lehet kiválasztani, ha minél több gyerek futballlozik.
– A körülmények javításáról beszél, ezalatt nyilván a műfüves pályák építését érti. Megvan erre az elegendő állami támogatás?
– A pénz rendelkezésre áll, és még ebben az évben elkezdődik a megígért körülbelül száz műfüves pálya megépítése. Amíg nem megfelelő színvonalúak a feltételek, addig nem is számíthatunk különösebb áttörésre. És amit nem szabad elfeledni: ha eredményeket produkálunk, szponzorokat is megnyerhetünk a futball ügyének.
– Szavaiból az érződik, hogy ön a magyar labdarúgás válságának legfőbb okát a rossz körülményekkel, az infrastruktúra hiányával magyarázza.
– Nem, pontosabban nem csak azzal. Nagy probléma Magyarországon a játékosok mentalitása. Ma már nem olyan elhivatottak a srácok, mint régebben, és ebből következik a kondicionális, a technikai és a taktikai lemaradás is. Ezen mindenképpen változtatnunk kell.
– Nem kevés az a pénz, amit az edzők keresnek?
– Nyilvánvalóan kevés, bár hozzáteszem: a futball iránti alázat hiánya a trénerekre is vonatkozik. Nekik is a lehetőségeikhez képest száz százalékot kell nyújtaniuk ahhoz, hogy megfelelően működjön a program. Ha ez megtörténik, belátható időn belül észrevehető lesz a javulás. Igaz, a szakemberek fizetése nem túl magas, de azt mindenkinek meg kell érteni: aki részt vesz a programban, annak a jövőért kell dolgoznia, a magyar futball jövőéért.
– Ön jónak, egyáltalán, megvalósíthatónak tartja a Bocsik-2-programot?
– Egy ilyen program sorsa azon múlik, mennyi valósítható meg belőle. Az mindenképpen pozitívum, hogy létezik egy ilyen projekt. De hogy ebből mi minden valósítható meg, az nagyban függ a résztvevők elhivatottságától. Ha a programban résztvevők hajlandóak elfogadni a rendszer szabályait, s mindenki egyazon célért dolgozik, akkor igenis szebb lehet a magyar labdarúgás jövője. Ám ha nem változik a mentalitás, akkor mindaz, amiért a Bozsik-programot elindították, csak utópia marad.
– Tegyük fel, hogy mindenki a tudásának legjavát nyújtja…
– Akkor két-három éven belül többtucatnyi azonos képességű tehetséges gyerekból válogathatják ki a szövetségi edzők a korosztályos válogatottakat. De addig is, a jelenlegi körülmények között az a célunk, hogy a legmagasabb szintű munkát elvégezzük, és reménykedjünk…

Már a tizenhét esztendősöknél is jelentős a magyarok lemaradása

Vasárnap ért véget a 23. nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna, amely az U17-es korosztály legfontosabb hazai seregszemléinek egyike, és amelyet korábban Aranykalász-kupának neveztek. A mostani kiírásban az első helyet az ír csapat szerezte meg. A tavaly novemberben a gárda élére kinevezett Szokolai László dirigálta együttes számára korántsem sikerült valami fényesen a megméretés. A magyar fiatalok előbb 1–0-s vereséget szenvedtek az izraeliektől, majd a szlovákok ellenében értek el 2–2-t – holott az idén kétszer is felülmúlták már őket –, ám a csoportkör utolsó föllépésen az írektől elszenvedett 4–0-s vereség mutatta meg igazán: a magyar labdarúgók már enynyi idősen is komoly lemaradásban vannak külföldi vetélytársaikkal szemben.
Szokolai László elmondta, ez a torna is bebizonyította, hogy a nem megfelelő feltételek közepette készülő magyarok mennyire nem képesek felvenni a versenyt külföldi kortársaikkal. A szövetségi edző hozzátette, munkáját nehezítette az is, hogy a válogatott öt meghatározó fuballistája sérülés miatt nem játszhatott. Szokolai szerint az is nagy nehézséget okoz, hogy míg a 17 évesek mezőnyében az európai élmezőnyhöz tartozó svájciak áprilisig összesen 43 napot készültek együtt, addig a magyar alakulat mindössze 10 napot gyakorolt közösen. "Vannak egyesületek, amelyekkel korrekt az együttműködés, ilyen például az MTK, az FTC, a Vasas vagy a Dunaferr, ám akadnak olyanok is, amelyekkel roppant nehéz dolgozni. Az egyik békéscsabai játékos például azért nem értesült a beválogatásáról, mert a klub székházában zajló festés miatt nem adták át neki a meghívót…” – mondta Szokolai, aki később beszélt arról is, hogy a szerényebb anyagi helyzetben lévő klubok némelyike azért nem engedi el a futballistáját a nagyobb érdeklődéssel kísért meccsekre, mert attól tart, hogy felfigyelnek a tehetségre, és akkor hamar elcsábítják – lényegesen kevesebb pénzért, mint amennyit néhány év elteltével érhet.

Sikerült visszavágni

Magyarország U20-as válogatottja az Alpok–Adria nevű korosztályos kupa mérkőzésén 5–4-re verte Horvátország együttesét. Ezen a tornán az 1982. január 1-je után született játékosok szerepelhetnek, ám a magyar csapatban többnyire egy-két évvel fiatalabb labdarúgók játszanak. A magyar gárdának ez volt a negyedik mérkőzése: a stájer tartományi válogatottat 4–1-re verte, utána azonban két 2–0-s vereség következett: előbb Olaszországtól, majd Horvátországtól.
A Varga István irányította együttes szerdán visszavágott a horvátoknak: a Kovács Zoltán (MTK) – Regedei Csaba (Győr), Vaskó Tamás (Újpest), Györe Barnabás (ZTE), Takács Zoltán (Bp. Honvéd) – Csopaki István (BKV), Lipták Zoltán (Szolnok), Virágh Aladár (Nyíregyháza), Huszti Szabolcs (Ferencváros) – Bene Gábor (Bodajk), Varga Zoltán (Győr) összeállítású alakulat 5–4-re verte ellenfelét.
"A mérkőzésen esett kilenc gólban benne voltak a kapusok is – mondta Varga István szövetségi edző. – Úgy gondolom, hogy mi okosabban futballoztunk, jobban alkalmazkodtunk a nagy meleghez. Amíg a horvátok indításokkal próbálkoztak, és a hőségben a sok futás miatt elfáradtak, addig a mi rövid paszszos játékunk hatásosabbnak bizonyult. Az eredménnyel elégedett vagyok. Érdekes, hogy a korábbi meccseinken jobban futballoztunk, mégis veszítettünk, most viszont az előzőekhez képest kicsit gyengébb játékkal is sikerült nyernünk.”