Műkorcsolya: régen kellett versenyhelyzetben bizonyítani

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 09:00
Címkék
„Az edzéseken jobban megy nekik, mint tavaly, de azért érződött rajtuk, hogy régen kellett már versenyhelyzetben bizonyítaniuk” – mondja a juniorokról Vardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, aki a hogyan továbbról is tájékoztatta honlapunkat.

Augusztus 22-23. között rendezték a szenior és a junior műkorcsolyázók hagyományos tesztversenyét a Gyakorló Jégcsarnokban. A junior lányok hatfős mezőnyében Szigeti Bernadett (Pavuk SE), a fiúknál az egyedüliként jégre lépő Berei Mózes József (Sebestyén Korcsolya SE) győzedelmeskedett, jégtáncban pedig a Kedves Katica, Sharonov Fedor kettős (Hoffmann Korcsolya Akadémia) utasította maga mögé a Csikós Petra, Csikós Patrik duót (Steps On Ice SE). Persze, most nem a helyezéseken volt a hangsúly. Sokkal inkább magán a tényen, hogy február óta először versenyezhettek a sportolók.Szigeti Bernadett (Pavuk SE), a fiúknál az egyedüliként jégre lépő Berei Mózes József (Sebestyén Korcsolya SE) győzedelmeskedett, jégtáncban pedig a Kedves Katica, Sharonov Fedor kettős (Hoffmann Korcsolya Akadémia) utasította maga mögé a Csikós Petra, Csikós Patrik duót (Steps On Ice SE). Persze, most nem a helyezéseken volt a hangsúly. Sokkal inkább magán a tényen, hogy február óta először versenyezhettek a sportolók.

„Szokatlanul hosszúra nyúlt az idei holtszezon a versenyzőknek, így nagyon kíváncsiak voltunk, ki hol tart jelenleg a felkészülésben – magyarázzaVardanjan Gurgen, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója. – Nem az volt a cél, hogy mindenki rögtön elsőre tökéletes programokat mutasson be, hiszen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben már annak is örültek a versenyzők, hogy elkezdődött az új szezon. Összességében azt mondhatom, hogy az edzéseken jobban megy nekik, mint tavaly, de azért érződött rajtuk, hogy régen kellett már versenyhelyzetben bizonyítaniuk.”

Szigeti Bernadett nyerte a junior lányok tesztversenyét Fotó: HUNSKATE Média/Kovács Álmos
Szigeti Bernadett nyerte a junior lányok tesztversenyét Fotó: HUNSKATE Média/Kovács Álmos

Szigeti Bernadett nyerte a junior lányok tesztversenyét  •  Fotó: HUNSKATE Média/Kovács Álmos

Hozzátette, Szigeti Bernadett, aki a majdnem tökéletes rövidprogramja után a kűrbe ugyan bele-belehibázott, mégis nagy lépést tett előre az előző szezon végéhez képest.

Arra is kíváncsiak voltunk, a koronavírus-járvány szülte bizonytalan körülmények közepette hogyan folytatják a műkorcsolyázók, mi vár rájuk az ősszel?

„A junior Grand Prix-sorozatot törölték, viszont amennyiben az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, október 15-17. között nemzetközi versenyt rendezünk, amelyen a felnőttek mellett ez a korosztály is részt vehet. A Budapest Trophy részben kiváltja majd a Halloween-kupát, amelyet az idén nem rendezünk meg. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a juniorok, hanem a kisebb korcsoportok tagjai is versenyezhessenek az előttünk álló szezonban, hiszen minden sportolót ez motivál igazán. Nagyjából hathetente vagy a szövetség, vagy bizonyos egyesületek hazai versenyeket szerveznének, kompenzálva ezzel azt is, hogy a legtöbb nemzetközi viadalt érthető módon törölte a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség.”

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik