Súlyemelés: iskolás ob igazolt hiányzókkal

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.04.25. 17:52
Címkék
Az élet úgy hozta, hogy a súlyemelők 2022-es iskolás országos bajnokságáról éppen iskolai kötelezettségek miatt kényszerültek távol maradni többen is a legjobbak közül. Az érettségi vizsga közeledte szólította el az elmúlt hétvégi ob-ról például Szalai Lilit, a már a felnőttek közt is jó ideje bizonyító oroszlányi tehetséget, míg a fiúknál a jelen egyik nagy ígérete, a békési Fekécs Szilárd azért hiányzott igazoltan a Tarjáni Sportcsarnokból, a magyar diáksúlyemelés csúcseseményéről, mert a május eleji, görögországi junior világbajnokságra készül.

Komárom-Esztergom megye kies települése, Tarján látta vendégül a mögöttünk hagyott hétvégén az ország legjobb iskoláskorú súlyemelőit, akik a serdülő, az ifjúsági és a junior korcsoportokban együttesen jó századnyian – a fiúknál hetvenen, a lányoknál huszonnyolcan – vállalták, hogy a tárcsák mögé állnak ezen a szombat-vasárnapon a községi sportcsarnokban.

Az iskolás ob-ken ugyan hivatalos országos korosztályos csúcsot nem lehet felállítani, azért van annak súlya, ha valaki rekord közelében, vagy éppen afölött teljesít, netán „csupán” egyéni legjobbját javítja meg. Minderre akadt példa az idei bajnokságon is, ahol - az összetett eredményt a világcsúcshoz mérő számítási szisztéma, az úgynevezett Robi-pontok alapján – két tinédzser szerepelt igazán figyelemre méltó módon.

Újvári Lajos 18. születésnapját bajnoki címmel és abszolút elsőséggel ünnepelte Fotó: Bodrogi Tamás
Újvári Lajos 18. születésnapját bajnoki címmel és abszolút elsőséggel ünnepelte Fotó: Bodrogi Tamás

Újvári Lajos 18. születésnapját bajnoki címmel és abszolút elsőséggel ünnepelte  •  Fotó: Bodrogi Tamás

A junior fiúk 73 kg-os súlycsoportjában indult ráadásul mindkét fiatal, a budapesti középiskolás, Újvári Lajos, a Testvériség SE versenyzője és a tamásiak talentuma, Fenyő Dániel is, hogy férfiasan ádáz küzdelemben döntsenek a kategóriaelsőségéről, mindketten a 270 kg-os országos alapcsúcs közelébe jutva.

Viaskodásuk izgalmas forgatókönyvének nyitányaként rögtön az első szakításnál Fenyő rontott 115-kg-on, amire Újvári sikeres 116 kg-os fogással válaszolt. Dániel lépéshátrányát a 117, majd a 121 kiló kiszakításával ellensúlyozta, de a „döntetlenhez” az is kellett, hogy Lajos a sikeres 121-es kísérlet után a 123-at már elhibázza. Így aztán lökésben dőlt el a csata - a többszörös korosztályos magyar bajnok Újvári javára. Fenyő a 139-cel, utána a 142-vel és a 144-gyel is elbánt, csakhogy riválisa egy lépéssel rendre elébe tudott kerülni: a 141-et, a 143-at, végül – az egykilós előnyt megtartva – a 145 kilón is eredményes gyakorlatot mutatott be, így 266 kilós összproduktuma nyomán az ő nyakába került az arany, de Fenyő Dánielt is dicséret és jeles osztályzat illeti. Újvári Lajos pedig azzal a „plusszal” távozhatott, hogy az abszolút rangsor első helyének megszerzésével különösen emlékezetessé tette 18. születésnapját, amelyet éppen az ob közben, szombaton ünnepelt...

A Robi-pontos lajstromban kettejük mögé, harmadikként a Békési TE ifistája, a 2006-os születésű Nagy Zsolt sorakozott fel, a 81 kg-osok között győzelmet érő 253 kilós összetett eredményének köszönhetően.

A junior lányoknál a legértékesebb bajnoki címnek a Tatabányai SC 55 kilósa, a 18 esztendős Bódis Lili örülhetett, aki az abszolút sorrend első helyét 131 kg-os összetettel érdemelte ki két 2004-es évjáratú versenyzőt, a 64 kg-ban győztes Deme Zsófiát (Nyíregyházi VSC) és a 76 kilogrammosoknál első Kapitány Lucát (BKV Előre) megelőzve. Az ifjúságiaknál Kecskés Karina (FISZEJ SE) jeleskedett a leginkább, aki csaknem 222 Robi-ponttal bizonyult a legszorgosabb pontgyűjtőnek, miután az 59 kg-os kategóriában 157 kilóval nyert. Megjegyzendő: összetett eredménye, csakúgy, mint 70 kg-os szakítása, egy kilóval felette van a fennálló országos korosztályos rekordnak. A serdülőknél a 14 éves békéscsabai Garamvölgyi Kasszandra, aki a 49-kg-ban birtokosa az országos utánpótláscsúcsoknak, ezúttal 55 kilogrammban nyert 127 kilós összprodukcióval kirukkolva.

És bár, ahogyan már említettük, Fekécs Szilárd idén nem indult, testvérei közül ketten is iskolás országos bajnokok lettek a serdülőknél: Noel a 49, Gergő pedig a 67 kg-os súlycsoportban győzött.

További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik