Úszás: az ifjúsági ob legfőbb győztese a sportág

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 17:50
Címkék
Évadzáró verseny volt, és tán még inkább egy sikeres újszerű kísérlet is az úszóknál az idei, számos kiváló eredményt hozó ifjúsági országos bajnokság, amelyet kivételesen augusztusban rendeztek meg hatalmas mezőnnyel.

Komoly hagyományt rúgott fel a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), amikor felhagyva az eddigi gyakorlattal, nem a szokásos módon, vagyis a júliusi korosztályos Európa-bajnokság előtt bonyolította le, hanem utána, augusztus elejére írva ki az ifik – és nyitott viadalról lévén szó – a még fiatalabb korosztályok legjobbjai számára a 2024-es ob-t. Melynek a mögöttünk hagyott héten Debrecen volt a házigazdája, és amely a fél ezerhez közelítő versenyzői tömeget mozgatott meg,

ráadásul a mennyiséghez egészen magas minőség is társult.

Okkal értékelt elégedetten Selmeci Attila, a MÚSZ szakmai alelnöke honlapunknak, követendő példának nevezve az új gyakorlatot, az ifjúsági országos bajnokság áthelyezését a versenyszezon végére.

Korábban túlságosan hamar ért véget az idény, nem lehetett a fiatal versenyzőket tovább vízben tartani, erre jött az ötlet, hogy legyen augusztus elején az ifi ob. Így aztán a nyár nagy részét végigdolgozták a gyerekek, és ez a lényege az egésznek” – mondta a szakember, aki kiemelte: az egyik nagy haszna a meghosszabbított szezonnak az lett, hogy Debrecenben sok-sok kiváló eredmény született, számosan nagyon jól úsztak a bajnokságon.

Magda Boldizsár öt szólóarannyal gazdagabban távozhatott Debrecenből Forrás: musz.hu

„A tapasztaltak azt bizonyítják, igen is, ennek van értelme, van jövője, a versenyzők egy jelentős része jobb eredményt ért el most, mint a saját bajnokságán – emelte ki Selmeci Attila. – Ott van mindjárt Kakuk Koppány, aki 200 gyorson új ifi rekordot állított fel, egészen kiemelkedő eredményt produkálva. Szakmailag is igencsak elgondolkodtató, hogy az úszók a fő versenyük után még mindig képesek voltak nagyon jó teljesítményre. Ha globálisan nézem, az, hogy a versenyzőket vízben tartottuk egészen augusztus elejéig, sportágunk hasznára válik, és bízom benne, hogy a MÚSZ vezetése is úgy látja, ez egy jó kezdeményezés, a jövőben is ezt kell csinálni, mert a szezonzáró ifi ob-nak egy győztese eleve biztosan van: mégpedig a magyar úszósport!”

A szakmai alelnök szerint most jöhet a megérdemelt pihenő, szeptember elejétől pedig folytatódhat újból a felkészülés.

„Próbáljuk meg kiküszöbölni a nyolchetes, meg két hónapos pihenőket, amik voltak, mert a hosszas leállás nem szolgálta úszósportunkat, én úgy látom...” 

– összegzett Selmeci Attila.

A szerdától szombatig zajlott idei ob-n néhányan alaposan kiélték sajátos numizmatikai szenvedélyüket, amennyiben egy halom érmet gyűjtöttek be. A prímet a júliusi, belgrádi ifi Európa-bajnokság magyar medencehősei vitték, közülük is az élre kívánkozik Komoróczy Lora és Magda Boldizsár debreceni produkciója, merthogy egyformán öt-öt egyéni aranyat úsztak össze a cívisvárosban. A Komoróczyhoz hasonlatosan a fukuokai felnőtt világbajnokságon is érdemi szerepet kapott tinik közül feltétlenül megemlítendő Pádár Nikolett és Molnár Dóra, akik három-három bajnoki aranyig jutottak a hazai szezonzárón. A két korosztályos világ- és Európa-bajnok közül Pádár csak azért nem diadalmaskodott az 50, a 200 és a 400 gyors mellett 100-on is, mert a klasszikus távon Molnár négy századdal még nála is hamarabb érte el a falat.  Utóbbi 100 háton szintén nagy konkurenst vert meg az összesen hat dobogós helyet kiharcoló Komoróczy személyében. Ugyan csak egy ízben állhatott fel a dobogó felső fokára, azért Ábrahám Minna is jeleskedett az ob-n, merthogy a négy nap alatt összesen hat alkalommal szólították őt is az eredményhirdetéskor medálátvételre. Balogh Levente hasonlóképpen hat egyéni távon lett érmes, 2-2-2-es színeloszlásban. Az említett két úr és az egyformán 17 esztendősek alkotta hölgykvartett mellett hiba lenne kifelejteni az ér(d)emdúsak sorából az októberben még csak 15 éves Jackl Vivient, aki öt érmet nyert, közte három aranyat.

(Kiemelt képünkön: Komoróczy Lora öt egyéni ifi bajnoki címet szerzett Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik