Úszás: kísérleti Eb 23 éven aluliakkal

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 12:49
Címkék
Sok sportágnál okozott már vissza-visszatérő főfájást a „túlkoros” fiatalok versenyeztetése. Az úszóknál a „sajgáscsökkentést” célzó ötlet megvalósításaként idén először rendezik meg a 23 éven aluliaknak kiírt Európa-bajnokságot.

Pénteken hirdetnek először, vasárnap pedig egyelőre utoljára bajnokot az U23-as úszó Eb-n, amelyet a kontinentális szövetség, a LEN első ízben írt ki, a debütáló korosztályos viadal házigazda tisztét Dublinra bízva. Teljesen új eseményről van tehát szó,

korábban még soha nem volt módjuk a 18 és 23 esztendő közötti évjáratok képviselőinek Európa-bajnokság keretében megküzdeniük egymással,

a jég tehát ez esetben 2023-ban megtörik. A kérdés már csak az: hosszan tartó olvadás következik-e, vagyis rendszeressé válik-e az új medencés találmány, avagy az írországi bemutatkozást nem követik majd további hasonló kontinensvetélkedők a vízben, mert a LEN-nél esetleg mégsem találják folytatásra érdemesnek az úszók megemelt korhatáros csúcstalálkozóját...

Szóval

kísérleti jellegű lesz mindenképpen az e hétvégi Eb, amelyen az előzetes hírek szerint 40 országból mintegy hatszáz úszó teszi próbára vízi jártasságát

a Sport Ireland National Aquatic Centre nevű műintézményben. A cél vitathatatlanul nemes: az európai szövetség lehetőséget, sikerélményt kínál a nemzetközi diadalokban eddig kevésbé tobzódó fiataloknak, akik még nem értek be teljesen, s eddigi szereplésük többnyire hazai megméretésekre korlátozódott. Talán

utolsó esély is ez azok számára, akik - beférni nem tudván a felnőtt élmezőnybe - netán már versenyzői pályafutásuk feladását fontolgatták.

Afféle mentőöv lehet ez számukra, akik a nemzetközi vizsga hatására folytatják, és érdemben is képesek lesznek bekapcsolódni az eddig elérhetetlennek tűnt sportági elit küzdelmeibe.

Túl az ügy eszmeiségén a LEN külön „csalit” is bevetett a dublini Eb vonzerejének növelésére: ötezer eurós pénzalapot rendelt tudniillik az érmek mellé, az összeget fele-fele arányban osztják majd fel a legjobb női és férfi szereplők között.

Az U23-as Európa-bajnokságra a hazai szövetség, a MÚSZ tizenegy versenyzőt nevezett, a női részleget hárman, a férfit nyolcan alkotják.

A névsor:

nők:
Békési Eszter, Nyirádi Réka, Ugrai Panna

férfiak: Andor Benedek, Bóna Benedek, Gálicz László, Jászó Ádám, Kovács Attila, Sárkány Zalán, Török Dominik Márk, Zombori Gábor

(Kiemelt képünkön: Ugrai Panna, a Hód ÚSE 18 éves úszója ifiként volt már Eb-érmes: 2021-ben 200 vegyesen nyert bronzot Forrás: hodpress.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik