Súlyemelés: Mitykó is és a csapat is második az ORV-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 19:16
Címkék
Korábban csak ORV-ként, vagyis Olimpiai Reménységek Versenyeként ismertük, egy ideje már a V4-ek, azaz a visegrádi négyek viadalának is hívják a kifejezetten fiataloknak szóló és számos sportágban meghonosodott nemzetközi vetélkedést.

Az idei ORV-nek, egyben V4-ek versenyének a súlyemelőknél az elmúlt hétvégén Raszyn adott otthont, ahol a házigazda lengyelek mellett a cseh, a szlovák és a magyar utánpótlás legjobbjai tették próbára felkészültségüket, s vetették össze tudásukat.

Az erős fiatalemberek két korcsoportban versengtek mindkét nemnél, és mind az U18-asoknál, mind az U23-asoknál tízfős magyar alakulat viaskodott a másik három nemzet hasonló korú képviselőivel. A végeredmény ugyanazt a sorrendet mutatta:

Lengyelország mind a két csapatversenyt magabiztosan nyerte Magyarország küldöttsége, s a néhai Csehszlovákia utódállamait reprezentáló válogatottak előtt.

A második helyeink számát bővítette Mitykó Veronika, a békéscsabaiak 23 éves kiválósága, aki egyedüli magyarként tudott az első három közé kerülni a pontszámításos rangsorban. Bökfi János tanítványa jócskán felülmúlta a szeptember közepi, felnőtt-világbajnoki teljesítményét, a szaúd-arábiai 208 kilós összetettjét. Rijádban 94 kilós szakítással és 114 kilogrammos – amúgy egyéni csúcsot jelentő – lökéssel lett 11., Lengyelországban, a raszyni Sportcentrumban viszont az első fogásnemben javította meg eddigi legjobbját, a 101 kilót is sikerrel megtartva a feje felett. Lökésben ezúttal 113 kg–ig jutott, s

a 214 kilogrammos új egyéni karrierrekorddal az ORV U23-as mezőnyében a második legjobb eredményt produkálta, a Sinclair-pontok alapján 

(melynél az összeredményt a versenyző testsúlyához arányítják). Az abszolút rangsorban csak egy lengyel emelő tudott elébe kerülni.

(Kiemelt képünkön: A magyar ORV-csapat Forrás: Lengyel Súlyemelő Szövetség)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik