Kézilabda: Kacsó Noémi nem illetődik meg az idősebbek között

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.02. 20:49
null
A Vác 16 éves kézilabdázója, Kacsó Noémi utcahosszal vezeti az U19-es alapszakasz Keleti csoportjának góllövőlistáját.

Nem volt kérdés, hogy kézilabdázni kezd kiskorában a váci nevelésű, és azóta is a városi csapatban játszó Kacsó Noémi, akinek az édesanyja és a keresztanyja is a klubnál edzősködik. A fiatal sportolónak emiatt mindig is nagy célok lebegtek a szeme előtt, az utóbbi évadok pedig igencsak jól sikerültek a számára.

A 2022-2023-as idényben – 15 évesen – az U17-es csapatnak volt az alapembere, az alapszakaszban negyedikként végző együttesben pedig gólkirály lett, 26 meccsen 279 találatig jutott – rajta kívül egyetlen játékos jutott kétszáz fölé, őt is több int ötvennel előzte meg Kacsó.

Teljesítményével kiharcolta, hogy a jelenlegi évadban már kizárólag az U19-esek között számítsanak rá – annak ellenére, hogy az ellenfelek (és a csapattársak) közül sokan akár három- három és fél évvel is idősebbek nála. A kézilabdázó ezt az akadályt hasonlóan eredményesen ugrotta meg, mint az egy évvel korábbit: együttesének a korosztályos élvonalbeli bajnokság Keleti csoportjának alapszakaszából már csak három meccse van hátra,

a 10 gól fölötti átlagot pedig idén is tartja az átlövő, 23 találkozó után 232 találatnál jár.

Az nem kérdés, hogy a gólkirályi cím ismét az övé lesz keleten, míg a Vác már biztosan harmadikként zár.

„Remek volt az előző évad, jól ment a csapatnak, annak ellenére, hogy – bár benne volt a pakliban, de – a négyes döntő nem jött össze. Igyekeztem a maximumot adni minden meccsen, pedig már akkor is idősebbekkel kellett felvennem a versenyt. Ráadásul már akkor is feljátszhattam az U19-esek közé, igaz, még csak kiegészítő szerepben, de nagyon büszke voltam rá, hogy ott is számítanak rám – emlékszik vissza Kacsó a 2022-2023-as idényre. – Már akkor is arra törekedtem, hogy bebizonyítsam, az idősebbek között is helyt tudok állni. Számítottam rá, bíztam benne, hogy az új évadban előre tudok lépni a nagyobbak között, mert éreztem, hogy tudtam fejlődni a nyári időszakban, mivel megkaptam a megfelelő felkészítést. A tempót teljesen felvettem, és be tudtam illeszkedni az U19-esek közé.

 Emellett kitartás jellemez, aminek szintén sokat köszönhetek. A csapattal ismét jó idényt zárunk, örülünk a harmadik helynek, ráadásul ősszel még a Fradit is sikerült legyőznünk – ők előtte és utána sem veszítettek pontot.”

A váci játékos jelenleg az ifjúsági válogatottat erősíti, amelyre a nyáron korosztályos világbajnokság vár Kínában.

„Ebben az évadban eddig mindegyik összetartáson ott lehettem; a lányokkal összehangban vagyunk, jó társaság jött össze. Szerintem ez a vébén is sokat számít majd, bízom benne, hogy én is ott lehetek majd. Vácon pedig a felnőttcsapatba szeretném a jövőben beverekedni magamat; november óta az NB I-esekkel is edzhetek, ami nagy megtiszteltetés. Remélem, hamar eljön az én pillanatom, és a nevelőklubomnak a színeiben debütálhatok majd!”

(Kiemelt képünkön: Kacsó Noémi válogatott színekben Forrás: NEKA)

Legfrissebb hírek

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
6 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
7 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Atlétika: ,,Még furcsa, hogy sok cikket írnak rólam” – Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2025.03.22. 20:36
Ezek is érdekelhetik