Mindig úgy gondoltam, hogy a fiataloknak kötelező komolyan venniük a sport mellett a tanulást is. Az élsport nem tart örökké, sosem tudhatja az ember, hogy mikor változik meg az élethelyzete, például egy sérülés miatt, ami teljesen keresztülhúzza a számításokat. Ebben az esetben a tanulmányi előmenetel rögtön előtérbe kerül, hiszen a civil életben mindenkinek meg kell állnia a helyét.
A sport és a tanulás tehát nem elválasztható egymástól,
és én ezt mindig szem előtt is tartottam: a játékosaim a középiskola, illetve egyetem mellett jártak hozzánk röplabdázni.
Hogyan lehet a tanulás terén is motiválni a fiatalokat?
Sokszor előfordul, hogy rossz jegyek után a szülők eltiltják a gyereket a sportolástól hosszabb-rövidebb időre, de az is megeshet, hogy évismétlés, pótvizsga vár a fiatalokra. Az ilyesmi felborítja a következő bajnoki évadra történő felkészülést, nem beszélve a válogatott sportolókról, akiknek nyaranta a nemzeti csapatban van feladatuk. Bevett, bevált módszerem a tanulás fontosságának hangsúlyozására, hogy elmondom a játékosoknak, megértetem velük: jobb, ha a kettőt párhuzamosan csinálják, mindkettő minőségére odafigyelve, mert mindenkinek az az érdeke, hogy egyik se legyen negatív hatással a másikra. Az utóbbi időben amúgy már inkább az a jellemző, hogy maximalisták a játékosok, mindenhol meg akarnak felelni – ezért aztán többségükben jó tanulókkal és jó sportolókkal dolgozhatok együtt.
Persze, arra is volt már példa, hogy valaki rendkívül tehetséges volt a röplabdapályán, de az iskolapadban gyengén teljesített. Vannak, akikkel a személyes, ráébresztő beszélgetés célravezetőnek bizonyult, másokkal pedig megegyeztünk: amikor sorsdöntő dolgozat vagy vizsga előtt áll, elengedem az edzésről, hogy rendesen felkészülhessen. Régebben az is szokás volt, hogy az edzők bekérték a játékosok ellenőrzőjét – erre ma már az e-napló miatt nincs lehetőség.
Az elmúlt hetekben az NB I rájátszásában éremért küzdöttünk a fiataljainkkal, és
végül ezüstérmesek lettünk, noha többüknek közben írásbeli érettségijük volt.
Az ilyen esetekben két típusú játékosról beszélhetünk. Van, aki a vizsga előtti napokban, hetekben már gyomorgörccsel küzd, a pályán képtelen maximálisan figyelni, nem tud kikapcsolni az edzés két órájára sem. Ezzel viszont saját magát és a csapatot is nehéz helyzetbe hozza, hiszen fokozódik a sérülésveszély, romlik a játék minősége, megjelennek a ki nem kényszerített hibák. Másoknak viszont éppen arra van szükségük, hogy elszakadjanak rövid időre a könyvektől. Szerintem minden utánpótlásedző találkozott már olyan, éppen érettségiző játékossal, aki az edzés végén elpityeredett, mert mentálisan és fizikálisan is gyengébbnek érezte magát. Velük meg kell értetni, hogy ez teljesen természetes jelenség; szenzitív időszakról van szó, amin hamar túllesznek.
Éppen a két győzelemig tartó döntő alatt kezdődtek meg az írásbeli vizsgák, én pedig azt kértem az érintett játékosoktól, próbálják meg úgy megosztani a figyelmüket, hogy a röplabda se kerüljön ki a fókuszból. Ez nem volt egyszerű, például az egyik meccsünk előtt néhány órával még vizsgáztak a lányok. Próbáltunk nekik mindenben segíteni, és persze azt is jól tudjuk, hogy nem a meccsek előtti utolsó edzéstől függ majd az eredmény.
Ez az időszak „szemléltető eszköznek” sem utolsó,
hiszen a fiatalabb társak láthatják, mi vár majd rájuk a későbbiekben, akik pedig már érettségiztek, segíteni tudnak azoknak, akik most állnak a kihívás előtt – erről is szól a csapatjáték.
De mi történik akkor, ha a tanulmányi eredmény jó lett, a sportban viszont csalódás érte a fiatalt?
Mindig azt mondom a csapatomnak: ha jól dolgozunk, annak meglesz az eredménye. Ha rajtunk kívülálló ok miatt elakadunk – legyen az sérülés vagy érettségi –, az benne van a pakliban. Előfordulhatnak fájó vereségek, hosszú távon azonban minden összeáll. A lényeg, hogy az ilyen helyzetekben az edzőnek pedagógusként és kicsit pszichológusként is kell viselkednie.
Kőnig Gábor
a Vasas röplabdaszakosztályának szakmai igazgatója, az NB I-es csapat vezetőedzője
(Kiemelt képünkön: Kőnig Gábor Fotó: Vasas Attila/Vasas SC)