Cselgáncs: bronzérmes Kunyik Botond a szófiai ifjúsági Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.27. 17:47
null
Az 55 kilogrammos magyar cselgáncsozó, Kunyik Botond az orosz Ivan Jurtajevet verte a bronzmérkőzésen a szófiai ifjúsági Európa-bajnokságon.

A Szófiában zajló ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokság első napján Kunyik Botond (Tatabányai SC) bronzérmet szerzett az 55 kilogrammosok között, miután három magabiztos győzelem után alulmaradt az elődöntőben, majd a harmadik helyért hosszabbításban legyőzte az orosz Ivan Jurtajevet

A 60 kg-osok mezőnyében Kis Levente (Ledényi JI) a hetedik helyen végzett, míg a lányok közül Kiss Viktória (Budapesti Honvéd) szerepelt a legjobban: a negyeddöntőig jutott, majd kétszer vereséget szenvedett, így helyezetlenül zárt. 

Az Európa-bajnokság részletes programjáról az eseményt beharangozó cikkünkben olvashatnak. Az Eb további eredményeit pedig ITT böngészhetik. 

(Kiemelt képünkön: Kunyik Botond és edző-édesapja Kunyik Zsolt Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
6 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
7 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15

Cselgáncs: csaknem kétszázan indultak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
2025.03.23. 12:34

Atlétika: ,,Még furcsa, hogy sok cikket írnak rólam” – Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2025.03.22. 20:36
Ezek is érdekelhetik