Asztalitenisz: pénteken elrajtol a malmői ifjúsági és serdülő Eb

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 14:30
null
Tizenhat magyar asztaliteniszezővel a mezőnyben pénteken a svédországi Malmőben megkezdődik az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság. A csapatversenyekkel indul a program, míg az egyéni versenyszámokat jövő szerdától tartják.

Péntektől jövő vasárnapig a svédországi Malmö ad otthont az ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságnak, amelynek programja a csapatversenyekkel veszi kezdetét.

A magyar ifjúsági leánycsapat a B-divízióban, míg a másik három együttesünk a legjobbak között lesz érdekelt.

Az ifjúsági fiúk a németekkel, a csehekkel, a szlovénokkal kerültek közös csoportba, míg – a két évvel ezelőtt az elitből kieső, és immár másodjára is a másodvonalban szereplő – lányoknak első körben a szerbekkel, a moldovaiakkal, a montenegróiakkal és a bosnyákokkal kell megküzdeni a feljutásért a korosztályos kontinensviadalon.

A serdülő fiúk a cseh, belga, ukrán hármas mellett kaptak helyet, a lányok pedig az osztrákokkal, a spanyolokkal és a franciákkal találkoznak. Egyenes ágon az A-divízió csoportgyőztesei és második helyezettjei jutnak be a legjobb 16 közé.

A párosban korosztályos világbajnok Lei Balázzsal a soraiban áll fel az ifjúsági fiúválogatott a malmői Eb-n Forrás: ETTU 

A papírforma szerint igazán jó szereplésre, vagyis a nyolc közé kerülésre (nagy bravúrral az éremszerzésre) a mieink közül az ifjúsági fiúknak és a serdülő lányoknak van a legnagyobb esélye. A csapatversenyek kedd estig tartanak, az egyéni küzdelmek azt követően, jövő szerdán délelőtt startolnak a selejtezőcsoportokkal.

Az egyéni versenyszámokban az ifjúságiak között a párosban serdülő-világbajnok Lei Balázsra és Szántosi Dávidra, míg a serdülők mezőnyében Barcsai Sophie-ra és Dohóczki Nórára érdemes majd leginkább odafigyelni.

A tavalyi Eb-n a serdülő leánycsapat érte a legjobb eredményét ötödik helyével, míg egyesben a legjobbjaink a nyolcaddöntőben búcsúztak. Ugyanakkor két évvel ezelőtt például az érmekből sem volt hiány, akkor három bronzéremmel zártak a magyar fiatalok.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, MALMÖ (SVÉDORSZÁG)
A MAGYAR CSAPAT
Ifjúsági fiúk: Szántosi Dávid, Lei Balázs, Varga Botond, Poór Balázs
Ifjúsági lányok: Molnár Kendra, Szosznyák Emma, Nagy Judit, Bender Borostyán
Serdülő fiúk: Gergely Márk, Fegyver Zsombor, Vámosi Benjamin, Szabó Lénárd
Serdülő lányok: Barcsai Sophie, Dohóczki Nóra, Pétery Johanna, Fazekas Lizett

(Kiemelt képen: az ifjúsági és serdülő leányválogatott tagjai Forrás: MOATSZ)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik