Labdarúgás: „Érettebb és alázatosabb lettem odakint” – Szűcs Tamás

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 09:03
null
Az FC Köbenhavn akadémiájáról a Debrecen NB I-es csapatába igazolt a 19 éves labdarúgó, Szűcs Tamás. A támadó középpályást arról kérdeztük, miért a DVSC mellett döntött, mit hoz magával Dániából és milyen céljai vannak a következő évadban.

A 19 éves Szűcs Tamás 2022 júniusában döntött úgy, hogy a Budapest Honvédból a dán FC Köbenhavn csapatához igazol. A skandináv ország U19-es bajnokságában és az UEFA Ifjúsági Ligában is szerepelt, majd kétévnyi légióslét után az idén júniusban a Debrecen jelentette be, hogy a Nagyerdei Stadionban folytatja pályafutását a fiatal támadó középpályás.

Adódik a kérdés:

miért tér vissza Magyarországra egy fiatal futballista Észak-Európa egyik legnívósabb akadémiájáról?

„Remekül éreztem magam Dániában, nagyon sokat köszönhetek a Köbenhavnnak, de úgy gondoltuk, a további fejlődésem érdekében most az a legfontosabb, hogy a felnőttfutballban is tapasztalatot szerezzek.  Tizenkilenc éves vagyok, ebben a korban már célszerű az élvonalban játszani, így a jövőm érdekében ezt a szempontot helyeztük az első helyre. Tavasszal a menedzsmentemmel mérlegeltük a lehetőségeket, akadt több helyről is megkeresés, de minden szempontot megfontolva a Debrecen mellett döntöttünk.” – összegez Szűcs.

Ezen szempontok között valószínűleg szerepelt az is, hogy a megyében, Hajdúszoboszlón kezdett futballozni.

„Elsősorban a debreceni játékoskeret imponált, illetve az, hogy kiváló vezetőedző és szakmai stáb segíti a csapatot.

Ez a két szempont volt a legfontosabb, így nem is volt kérdés, hogy Debrecenbe igazolok.”

A 2023/24-es évadban a DVSC játékosai gyűjtötték a legtöbb fiatalpercet az NB I-ben, ebből kiindulva Szűcs okkal számíthat arra, hogy valóban elegendő játékidő jut majd neki a bajnokságban. Természetesen a magyar élvonal új terep lesz a számára, de a dániai évek bizonyára hasznára válnak, és abban bízik, hogy gyorsan tud majd alkalmazkodni a bajnoksághoz.

„Nagyon sokat fejlődött a személyiségem. Érettebb és alázatosabb lettem odakint, magamba szívtam a dán kultúrát, többet is dolgozom, mint korábban.

A debreceniek célja az élvonalban az, hogy megszerezzék a dobogós helyek valamelyikét.

„Nekem egyénileg pedig az a legfontosabb a következő évadban, hogy minél több mérkőzésen szerepeljek. Ha minden meccs után úgy jövök le a pályáról, hogy megtettem, ami tőlem telt, kihoztam magamból a maximumot azért, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot, a Loki pedig jól szerepel majd, akkor azt gondolom, elégedett leszek az évad végén is.”

Az első lépések jól sikerültek, hiszen a társak kedvesen fogadták, hamar be tudott illeszkedni a debreceni közösségbe.

„Valamennyi játékossal, vezetővel, stábtaggal gyorsan megtaláltam a közös hangot.

Mindenki segítőkész, és azért dolgozik, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassuk a bajnokságban

– ez a hozzáállás nekem nagyon tetszik. A fiatalokkal és az idősebbekkel is jól kijövök, a vezetőedzővel sokat beszélgetünk arról, hogy mit vár el tőlem, én pedig örömmel, motiváltan dolgozom.

A DVSC Ausztriában készül a következő évadra, természetesen Szűcs is a csapattal tartott, de a cseh Liberec elleni, 4–0-s vereséggel zárult találkozón nem léphetett pályára, mert kisebb sérüléssel bajlódik.

„A sípcsontomnál begyulladt a csonthártyám, ezért nem játszhattam a felkészülési meccsen. De hamarosan újra százszázalékos leszek, és teljes értékű munkát végezhetek.”

(Kiemelt képünkön: Szűcs Tamás minél több játékpercet szeretne az NB I-ben Forrás: DVSC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik