Párizs 2024: tíz magyar korosztályos sportolónak szurkolhatunk

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 08:58
null
Összeállításunkban bemutatjuk a párizsi olimpián résztvevő tíz magyar utánpótláskorú sportolót.

Magyarország 180 sportolóval – 93 férfi és 87 nő – vesz részt a párizsi ötkarikás játékokon, és

a küldöttségben 10 olyan fiatal követelt helyet magának, aki a saját sportágában még korosztályos versenyzőnek számít.

Érdekesség, hogy az utánpótláskorúak táborában csupán egyetlen férfiversenyzőt találunk, és a kora alapján ő is csak éppen hogy felfért a listánkra. Az olimpia hivatalosan a pénteki megnyitó ünnepséggel kezdődik, de a női kézilabda-válogatott már csütörtökön pályára lép a franciák ellen. Ebben a csapatban érdekelt összeállításunk egyik kiemelkedő reménysége.

CSIKÓ A CSAPATBAN

A Ferencváros 19 éves játékosa, Simon Petra tavaly októberben kapott először meghívást a felnőttválogatottba, előtte a korosztályos nemzeti együttesekben villogott – a 2023-as junior Eb-győzelem alkalmával a torna legjobbjának is megválasztották. Az irányító a „nagyok” között sem jött zavarba, az osztrákok ellen hét góllal debütált, az év végén vb-n segítette az együttest, az idén tavasszal pedig az olimpiai selejtezőn is számított rá Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

Simon Petra az egyetlen utánpótláskorú magyar kézilabdázó – és egyáltalán csapatsportoló – lesz az olimpián Fotó: MKSZ/Kovács Szilárd

Közben a klubjában is megmutatta a tehetségét, a zöld-fehérekkel az NB I-et és a Magyar-kupát is megnyerte; a mutatott teljesítményének köszönhetően bekerült az olimpiai keretbe, így a csapatsportokban ő lesz az egyetlen magyar utánpótláskorú résztvevője a játékoknak.

TINIKVARTETT A MEDENCÉBEN

Az úszók a harmadik hivatalos versenynapon mutatkoznak be. Ebben a sportágban négyen alkotják az utánpótlást reprezentáló magyar kontingenst az októberben 16 éves Jackl Vivien, s az egyformán 18 esztendős Ábrahám Minna, Molnár Dóra és Pádár Nikolett személyében.

A tatabányai Jackl, aki Párizsban 400 vegyesen és 1500 gyorson indul, ebben az évben ugrásszerű fejlődésről tett tanúbizonyságot, mindkét számban megúszva az olimpiai rajthoz szükséges szintet. Így miközben eredendően a július végi hazai serdülőbajnokságra készült, a „szintugrás” nyomán a kaposvári ob-jelenés helyett párizsi ötkarikás megméretés vár Kocsis Márta ritka nagy tehetségnek tartott ifjú tanítványára.

A 15 éves úszó Jackl Vivien a magyar küldöttség legfiatalabb tagja Fotó: Derencsényi István

Aki a július eleji ifi Eb-n végrehajtott medálhalmozás előtt a júniusi felnőtt kontinensvetélkedőn az 1500 megnyerésével nem csupán a századik magyar egyéni Eb-aranyérmessé avanzsált, hanem úszósportunk históriájának legzsengébb korú Európa-bajnokává is vált egyszersmind. Fő számában pedig második lett a szerb fővárosban, aminek kapcsán Sós Csaba szövetségi kapitány véleményét érdemes ideidézni:

 Maradjunk is ennyiben.

A szegedi Pádár Nikolett volt a leggyorsabb a tinik között, aki elsőként, már tavaly ősszel olimpiai kvótát szerzett a 200 gyorson produkált idejével. És hogy szakmai előrelépése töretlen, azt érzékletesen mutatta meg példának okáért a júniusi, belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon. Ahol is Gellért Gábor tanítványa – a 100 gyors bronzérmének megkaparintását követően – legerősebb számában eltaktikázta magát, s nem jutott tovább a selejtezőből. Utána viszont végig versenyezve az Eb-t benne volt az összes országos csúcsban, mindhárom aranyérmes váltóban és az ezüstérmesben is; összesen pedig hat medáliát gyűjtött be.

 – mondta róla az úszókapitány.

Pádár Nikolett Fotó: Török Attila

Pádár, aki 200 gyorson úszott már ifi Európa-csúcsot is, tízszeres korosztályos Európa-, s ötszörös ifjúsági világbajnok. Felnőttvébén egyéniben és váltóban is volt már döntős, az év elején, Dohában vb-hatodikként végzett a 200 gyors fináléjában. Valami hasonlót feltétlenül produkálhat a párizsi olimpián is, míg egy – csak nagyon titokban remélt – ötkarikás szólóérem a példátlan bravúrra képes tinédzserek külön kategóriájába emelné át őt.

Ábrahám Minna nyugodtan nevezhető a véghajrák roppant hatékony emberének. Már pusztán azért is, mert – miközben váltótagként eleve biztos párizsi utazónak számított – egyéniben csak a legeslegutolsó úszásával tudta a párizsi repülőjegyet érő olimpiai A szintet teljesíteni. Az UTE Amerikában egyetemista versenyzője – már itthoni mestere, Magyarovits Zoltán vezénylete mellett  – június végén Belgrádban vágta ki a rezet 200 gyorson, ahol is a döntőben úgy szerezte meg élete első felnőtt Eb-érmét (ezüstöt), hogy hónapokig tartó üldözőversenyt lezárva végre átlépte a szám ötkarikás „határ-idejét”.

Ábrahám Minna Fotó: Derencsényi István

A sikeres hajrázó minősítést már korábban is kiérdemelte, főleg a korosztályos vb-k és Eb-k váltóinak befejező embereként, a szerb fővárosban pedig a teljes felnőtt Eb legeredményesebb úszója lett hat érmével (3 arany, 3 ezüst) úgy, hogy összes stafétánkat az első helyen hozta be a célba. Szép lenne, ha Párizsban ő is és Pádár Nikolett is döntőzne 200-on, emellett közösen segítenék hozzá emlékezetes fináléhoz a 4x200-as gyorsváltónkat is.

A Budafóka csillaga, a nagykorúvá válását június végén ünnepelt Molnár Dóra decemberben úszta meg fő számában, 200 háton az olimpiai A szintet, de az egyénin túl a női négyesben is számíthat rá a kapitány Párizsban, méghozzá sprinterként vetheti be a 4x200-as (meg esetleg a 4x100-as) gyorsváltóban. Stabilitására legutóbb a júliusi ifi Eb-n szolgáltatott újabb példát: a hátdöntőben szerzett ezüst mellett stafétatagként is megbízható teljesítményt nyújtott. Persze nem 2024-ben igazolta először tehetségét. Olyannyira nem, hogy korosztályos éveiben négy ifjúsági világbajnoki titulust és nyolc ifi Európa-bajnoki aranyat gyűjtött, ráadásul már 16 évesen felállhatott a dobogó alsó fokára legkedvesebb úszásnemében és távján felnőtt-kontinensviadalon, jelesül a 2022-es római Eb-n. Tavaly, pályafutása első felnőtt-világbajnokságán a nyolcadikként végzett 4x200-as gyorsváltóval már megízlelhette, milyen érzés világverseny fináléjában szerepelni.  

Molnár Dóra Forrás: olimpia.hu

Az idén egyéniben is szerezhetett hasonló tapasztalatot, hiszen a dohai vb-n a staféta tagjaként és 200 háton egyéniben is a döntő hetedik helyén zárt, a felnőtt Eb-n pedig a 4x100-as váltóval – és a 4x200-as vegyes gyorsváltóval is – a dobogó tetejére állhatott fel Horváth Tamás tanítványa.

AZ EGY KÖR SPECIALISTÁJA

Az atlétáink sorában két korosztályos versenyző bújik meg. A 22 esztendős Molnár Attila ebben az esztendőben már kizárólag a felnőttek között versenyez, mivel 2024-ben az U23-asoknak nem rendeznek világversenyt. Ezt picit bánhatja, mert a legmagasabb utánpótlás-korosztály tavalyi kontinensviadalán bronzérmet szerzett Espoóban. Persze, az FTC 400 méteres síkfutója egy ideje már a nagyágyúk mellett igyekszik helytállni, és igen elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet. Az olimpiai szintet tavaly júliusban teljesítette a székesfehérvári Gyulai István Memorialon, az akkori 44.98 másodperc saját országos rekordjának a beállítása is volt egyben.

Molnár Attila Fotó: Koszticsák Szilárd

A korábban Veszprémben atletizáló kiválóság ezt a csúcsot 44.84 mp-re faragta a budapesti világbajnokságon, amelyen az előkelő 12. helyen zárt. Most márciusban pedig a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon a 400 méteres versenyszámban minden idők legjobb magyar eredményét érte el a kiérdemelt ötödik helyével. A Karlik Pál által edzett villámléptű sportoló a vb elődöntőjében nem mellesleg 46.08 mp-s rövid pályás honi rekordot állított fel, majd a júniusi, római szabadtéri Eb döntőjében hatodik lett. A sokra hivatott sprinter az olimpián szeretne tovább javítani az országos csúcson, és ha összejön, bízik benne, hogy az minél jobb helyezést ér majd.

A magyar atlétikai küldöttség legfiatalabb tagja a 20 éves Spiller Tiziana lesz. A Budapesti Honvéd büszkesége a maratoni gyalogló váltó tartalékjaként vesz részt a játékokon.

Spiller Tiziana Forrás: BHSE

A MÁSIK FELÉÉRT IS KÜZD

A tekvondósok közül a 18 éves Márton Viviana szerepel az utánpótlás-korosztályba tartozó párizsi magyar olimpikonok listáján. A Madridban élő, de kezdettől fogva magyar színekben versenyző és pályafutását eddigi spanyol klubja helyett februártól már az UTE-ban folytató küzdősportos fiatal a márciusi, szófiai kvalifikációs viadalon vívta ki a jogot a párizsi indulásra. A francia fővárosban a 67 kilósok között indul, s ő maga úgy fogalmazott esélyeit illetően, hogy súlycsoportjában bárki, így ő is „odaérhet”, vagyis megszerezheti az aranyérmet. Úgy vélte, nem szabad sokat agyalnia, túlgondolnia a dolgokat, amikor a küzdőtérre lép, s akkor dobogón végezhet, a legnagyobb álma azonban az olimpiai arany.

A tekvondós Márton Luana nem titkolja, hogy éremért megy Párizsba Fotó: Borhy Mihály

Ikertestvérének, Luanának, aki tavaly felnőtt-világbajnoki címet szerzett 57 kilóban, a párizsi kvóta nem jött össze, ezért érte és helyette is harcol majd az ötkarikás elsőségért, melynek elérése magyar tekvondósként közös céljuk gyermekkoruk óta. Ami a legjobb eredményeit illeti, Viviana 2019-ben kadét Európa-bajnok volt 51 kg-ban, 2021-ben és 2023-ban ifjúsági Eb-t nyert a 63 kilósok kategóriájában, s a múlt évben az U21-esek mezőnyében is kontinenselső lett a 62 kg-osok súlycsoportjában.

KETTEN TÖBB HAJÓBAN

Nem túlzás, 2024 a berobbanás éve volt a kenuélvonalba a 19 éves Kiss Ágnesnek: a szegedi versenyző már az elmúlt esztendőkben is bizonyított, tavaly pedig egészen hihetetlen mérleggel zárta az évadot, hiszen az ifjúságiak között a világ- és az Európa-bajnokságon is hibátlan teljesítménnyel zárt, három-három aranyérmet szerezve, ráadásul a felnőtt Eb-nek megfelelő Európa Játékokon egy bronzérmet is kiérdemelt.

A kenus Kiss Ágnes előbb letudta az érettségit, majd kijutott az olimpiára Forrás: MKKSZ

A mostani szezon elején viszont a sporton kívül is akadt komoly próbatétel az életében: a válogatók közepette érettségizett, amely után csúcsformába lendült. Előbb a felnőttvilágkupán szerzett két érmet, majd Európa-bajnok lett a „nagyok” között, mindkétszer hazai pályán, Szegeden. Remeklésének eredményeként ő lesz az egyetlen magyar női kenus Párizsban, aki két számban (C1 200, C2 500) is megméretheti magát. A kajakszakágban a 20 éves – korosztályos világ- és Európa-bajnok – Fojt Sára került be utánpótláskorúként a küldöttségbe: a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sportolója a már emlegetett szegedi felnőtt Eb-n két számban is aranyérmet szerzett, jól hangolt az ötkarikás játékokra, amelyen K2 és K4 500 méteren is figyelhetjük majd.

Fojt Sára (balra) és Pupp Noémi Forrás: MKKSZ

(Kiemelt képünkön: Jackl Vivien Fotó: Papajcsik Péter/Index)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik