Kézilabda: az NB I-ben is bizonyítana Urbán-Patocskai Csongor

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 17:47
null
Az U20-as Nyugati csoport gólkirályaként csatlakozott a klubja NB I-es csapatához a Balatonfüred jobbszélsője, Urbán-Patocskai Csongor, aki a felnőttek között is bizonyítana.

Nem panaszkodhat a legutóbbi idényére a Balatönfüredi KSE 18 éves kézilabdázója, Urbán-Patocskai Csongor. A fiatal az akadémiai csapatával megnyerte az U20-as élvonalbeli bajnokság Nyugati csoportját, a négyes döntőben pedig a fináléba is beverekedte magát, végül a Veszprémmel szemben maradt alul az aranyéremért megrendezett mérkőzésen.

A játékosnak egyénileg is felejthetetlen évada volt, hiszen a Nyugati csoport legeredményesebb kézilabdázójaként zárta az alapszakaszt, 26 meccsen összesen 192 gólt szerzett.

„Nagyon nehéz évadnak néztünk elébe egy évvel ezelőtt, ám ahogy telt az idő, és egyre több meccs volt a hátunk mögött, éreztük, hogy ott a helyünk a legjobbak között. Sikerült is bejutni a Final Fourba, és az, hogy az elődöntőben a Fradit meg tudtuk verni, óriási boldogságot és löketet adott a folytatásra.

– mondja a balkezes játékos az Utánpótlássportnak. – Arra nem számítottam, hogy ennyire eredményes évadot zárhatok, de amikor már éreztem, hogy minden jól alakul, apait-anyait beleadtam, és igyekeztem a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

Nem csoda, hogy a teljesítményével Kis Ákos, a balatonfüredi klub szakmai igazgatójából a nyáron az NB I-es együttes vezetőedzőjévé avanzsáló szakember figyelmét is felkeltette, aki felhívta az első csapathoz, és számít rá a hamarosan kezdődő NB I-es idényben.

„Reménykedtem benne, hogy szintet léphetek, és

Az első benyomások nagyon jók, élvezem, hogy itt lehetek; nehéz a rutinos társak között, de próbálok beilleszkedni és minél jobban teljesíteni. Figyelem a többieket, a kapus mozgását, a poszttársaim megoldásait, mindent, amiből tanulni lehet. A következő évadban az NB I/B-ben is játszom majd, szeretnék alapember lenni, de persze – amikor csak lehet – szóhoz jutni a nagyok között!”

(Kiemelt képünkön: Urbán-Patocskai Csongor akcióban Forrás: Balatonfüredi KSE)

Legfrissebb hírek

Kézi: Veszprém–Szeged döntő lesz az ifi BL hazai selejtezőtornáján

Utánpótlássport
10 órája

Jégkorong: kikapott Kazahsztántól a vb előtt álló U18-as válogatott

Utánpótlássport
11 órája

Kézi: edzőtábor után, érettségi és Eb előtt a junior leányválogatott

Utánpótlássport
14 órája

Vívás: negyedik a férfi párbajtőrcsapat a junior-vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Vívás: Horváth Lotti a párbajtőr kadétvilágbajnoka!

Utánpótlássport
2025.04.14. 13:19

Cselgáncs: három ezüstérem a lignanói junior Európa-kupa-versenyen

Utánpótlássport
2025.04.13. 20:54

Kosárlabda: megvédte a bajnoki címét az NKA Pécs junior leánycsapata

Utánpótlássport
2025.04.13. 19:15
Ezek is érdekelhetik