Kézilabda: magyar győzelem a németek ellen az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.12. 21:21
null
Győzelemmel kezdte meg a felsőházi középdöntőkört a magyar válogatott az ifjúsági fiú kézilabda Európa-bajnokságon.

Szombat este a svédek elleni, kilenc gólos vereség ellenére biztossá vált, hogy a magyar válogatott a legjobb csoportmásodikok között bejutott a Montenegróban zajló ifjúsági (U18-as) fiú kézilabda Európa-bajnokság felsőházi középdöntőjébe, vagyis a legjobb nyolc csapat közé, amivel Gulyás István együttese elérte az előzetesen kijelölt minimum célt. Ez azért is volt fontos, mert így sikerült bebiztosítani a serdülőválogatott részvételét a jövő évi EYOF-on.

A csapat persze nem akar megállni, a felsőházi középdöntőben való szereplést pedig a csoportkört hibátlan mérleggel, három győzelemmel záró német együttes ellen kezdte meg.

Az első félidő fordulatosan alakult, hétszer is megváltozott, hogy melyik válogatott vezet, az adok-kapokból pedig a magyarok jöttek ki jól, Mészáros Máté a szünet előtti utolsó másodpercekben 11–10-re módosította az állást.

A folytatásban is a németek szaladtak az eredmény után, több góllal is sikerült ellépni a csapatunknak, amelyben kiválóan védett Várady-Szabó László, és előrefelé is láthattunk szép megoldásokat.

A hajrában nem remegett meg a magyar csapat, annak ellenére sem, hogy a németek az 53. percben – először a félidő során – egyenlíteni tudtak (19–19); az ellenfél a következő bő hat percben gól nélkül maradt, a válogatottunk pedig ezt kihasználta, négy találattal húzott el ebben a periódusban, nem maradtak izgalmak a legvégére.

Végül 25–20-szal zárult a meccs.

A meccs legszebb képe pedig a lefújás után következett: Várady-Szabót választották meg a mérkőzés legjobbjának, akihez a díj átadása közben a csapattársak is odarohantak, közös ünneplés kezdődött.

„Boldogok vagyunk, sok energiát vett ki belőlünk a fizikális németek ellen ez a meccs. Ki kell emelnem a kapusteljesítményt, remek hatékonysággal tették a dolgukat a srácok. Amire készültünk, abból sok gólt nem tudtunk lőni, a belső poszton viszont ügyesek voltak a játékosaink, jól egy-egyeztek.

– összegeztt a szövetségi edző, Gulyás István a találkozó után.

Nagy akarattal, számos alkalommal mutatós megoldásokkal szép győzelmet aratott a magyar válogatott, amely így a középdöntős csoportja élére állt, hiszen a szerbek és a dánok döntetlent játszottak egymással; folytatás kedd este, az előbbiek ellen.

IFJÚSÁGI FIÚ KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (Montenegró)
Felsőházi középdöntő, 1. forduló
Magyarország–Németország 25–20 (11–10)

A magyar csapat góllövői: Mészáros 6, Eklemovic 5, Fazekas 3, Hoffmann 3, Racskó 3, Kucsera 2, Gáncs-Pető 1, Kovács 1, Vincze 1.
A magyar fiú ifjúsági válogatott kerete:
Kapusok: Balogh Ádám (Pick Szeged), Várady-Szabó László (BFKA-Veszprém)
Jobbszélsők: Kovács Boldizsár (FTC), Kucsera Máté (Pick Szeged)
Jobbátlövők: Racskó Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Sikler Kristóf Barnabás (NEKA)
Irányítók: Apró Botond (BFKA-Veszprém), Eklemovic Márkó (Mol Tatabánya KC), Fülöp Péter (FTC)
Beállók: Mészáros Máté (Pick Szeged), Németh Bulcsú Botond (Pick Szeged), Szökrényes László (BFKA-Veszprém)
Balátlövők: Fazekas Máté (Fejér B.Á.L.-Veszprém), Szabó Levente Zsolt (BFKA-Balatonfüred), Vincze Péter (Pick Szeged)
Balszélsők: Gáncs-Pető Máté (BFKA-Veszprém), Hoffmann Balázs (BFKA-Veszprém)

(Kiemelt képünk forrása: Stefan Ivanovic/HFMNE) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik