Birkózás: kezdődik a tiranai U23-as világbajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 20:34
null
Tizenegy magyar versenyzővel a mezőnyben hétfőn Tiranában megkezdődik az év utolsó korosztályos birkózó-világversenye, az U23-as világbajnokság.

Október 21. és 27. között Albánia fővárosa, Tirana ad otthont az U23-as birkózók idei világbajnokságának. A magyar válogatottat – amely a felnőtt és az U23-as országos bajnokságon elért eredmények alapján alakult ki – hat kötöttfogású, négy női és egy szabadfogású versenyző alkotja.

A korosztály májusban Bakuban rendezett Európa-bajnokságán a magyar fiatalok közül öten is dobogóra állhattak. Az aranyérem ugyan nem jött össze a kontinensviadalon, de ennek ellenére is jól teljesítettek a mieink: egy ezüst és négy bronz volt a mérleg Azerbajdzsánban.

A kötöttfogásúak nehézsúlyú mezőnyében a 18 éves, vagyis még juniorkorú László Koppány (130 kg) a döntőig menetelt, és végül ezüstérmet szerzett.

 (130 kg) a döntőig menetelt, és végül ezüstérmet szerzett.

Emellett az U20-as Eb-győztes Tösmagi Attila (77 kg) harmadik lett, a nők mezőnyében Pók Karolina (68 kg) és Virág Zsófia (76 kg), illetve a szabadfogásúak között Korcsog Milán (125 kg) ugyancsak bronzérmet szerzett.

A junior Európa-bajnok Tösmagi Attila (pirosban) az U23-as válogatott egyik legfőbb éremesélyese a korosztály vb-jén Forrás: UWW/MBSZ

Az Eb-érmesek közül Korcsog Milán vállsérülés miatt sajnos kihagyni kényszerül a vb-t, a többieket viszont láthatjuk majd Tiranában, és nagy reményekkel vághatnak neki a versenynek. A fiúk mellett a női csapatból a felnőtt Eb-ötödik Szenttamási Rózára, illetve a háromszoros U23-as Eb-bronzérmes Szabados Noémire is érdemes lesz odafigyelni, ugyanis mindketten harcban lehetnek az érmekért.

Hogy mire lehetnek képesek a mieink, arról a Magyar Birkózók Szövetsége szakmai igazgatója, Bácsi Péter így nyilatkozott az MBSZ honlapján.

A vb programja hétfőn a kötöttfogásúak küzdelmeivel kezdődik, majd szerdától a nők, péntektől pedig a szabadfogásúak folytatják.

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, TIRANA (ALBÁNIA)
A magyarok és a verseny programja:
Kötöttfogás
Hétfő–kedd: 60 kg:
 nincs magyar induló, 67 kg: Pohilec Ádám (Budapesti Honvéd), 72 kg: Klányi Krisztofer (Dorog-KIMBA), 82 kg: Királyházi Miklós (Budapesti Honvéd), 97 kg: nincs magyar induló.
Kedd–szerda: 55 kg, 63 kg: nincs magyar induló, 77 kg: Tösmagi Attila (ESMTK-KIMBA), 87 kg: Dömök Péter (Cegléd-KIMBA), 130 kg: László Koppány (FTC-KIMBA)

Női birkózás
Szerda–csütörtök: 50 kg:
 nincs magyar induló, 55 kg: Szenttamási Róza (Csepel TC-KIMBA), 59 kg: nincs magyar induló, 68 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA), 76 kg: Virág Zsófia (Soltvadkert-KIMBA).
Csütörtök–péntek. 53 kg, 57 kg, 62 kg: nincs magyar induló, 65 kg: Pók Karolina (Vasas SC), 72 kg: nincs magyar induló.

Szabadfogás
Péntek–szombat: 61 kg, 74 kg, 86 kg:
 nincs magyar induló, 92 kg: Arsunkaev Musza (Vasas SC), 125 kg: nincs magyar induló.
Szombat–vasárnap. 57 kg, 65 kg, 70 kg, 79 kg, 97 kg: nincs magyar induló.

(Kiemelt képen: a juniorkorú László Koppány (jobbra) U23-as Eb-ezüstérmesként várhatja a korosztály vb-jét Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik