Boksz: nehéz hónapok után is motiváltan várja az ifi vb-t Varga Sára

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 13:08
null
Az ifjúsági Eb-bronzérmes ökölvívó, Varga Sára vb-felkészülését sérülés hátráltatta, aki ennek ellenére érmes reményekkel várja a kezdést.

Két érmet szerzett a tavasszal megrendezett ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon a magyar válogatott: a csapat legjobb eredményét az ezüstérmes Nileborg Krisztián szállította, a lányok között viszont Varga Sára végzett a legelőkelőbb helyen, ő harmadik lett az 57 kilogrammosok között Horvátországban.

A siker plusz lendületet adott a fiatal bokszolónak, a nyári felkészülés viszont balszerencsésen alakult, egy kiújuló sérülés miatt.

„Az Európa-bajnokság után nem sokkal meg tudtam védeni a címemet az egri Bornemissza-emlékversenyen – emlékszik vissza Varga a nyár elejére. – Ezt követően betegség jött, a gyógyulás után viszont megkezdtük a felkészülést a vébére, maximális erőbedobással nyomtuk az edzőtáborozást. Nem kellett sok idő, hogy visszatérjen a korábbi sérülésem: 2023-ban állapították meg, hogy az egyik csigolyámban ödéma van, aminek időközben fel kellett volna szívódnia, ehhez képest – valószínűleg – kiújult, és komoly fájdalmat hozott magával.

A Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület ökölvívója elsőéves az ifjúsági korcsoportban, vagyis 2007-es születésű, így még jövőre is bizonyíthat a kategóriában, a kétévente megrendezett ifi világbajnokságon viszont csak idén léphet ringbe. Az esemény október második felében kezdődik Bosznia-Hercegovinában.

„Ezen a héten már a válogatottal készültem a Madárfészekben, a jövő héten hasonló lesz a program, majd utazunk is Szarajevóba, és kezdődik a vébé. Bízom benne, hogy a hátráltató tényezők ellenére ki tudom magamból hozni a maximumot; voltam már jobb formában, de abban biztos vagyok, hogy amint belépek a szorítóba, semmi más nem számít majd, csak az adott meccs.

(Kiemelt képünkön: Varga Sára az edzőjével, Farkas Józseffel Forrás: Facebook)

Legfrissebb hírek

Vívás: kijelölték a kadét- és junior-vb-n induló magyar csapatot

Utánpótlássport
29 perce

Öttusa: Bauer Blanka előtt eddig nem ismert akadályok állnak

Utánpótlássport
17 órája

Sportlövészet: Nagy Ákos Károly bronzérmes a junior Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: ötnapos edzőtábor vár az U19-es válogatottra

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: kik örökölhetik Gulácsiék kesztyűjét?

Utánpótlássport
2025.03.05. 20:46

Sportlövészet: Toma Réka ezüstérmes a 10 méteres junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.05. 19:54

Kosárlabda: Raksányi Krisztina megtalálta önmagát edzőként a Csatában

Utánpótlássport
2025.03.05. 19:17

Short track: elégedett lehet a magyar utánpótlás az évadával

Utánpótlássport
2025.03.05. 17:21
Ezek is érdekelhetik