Vívás: Felföldi Szonja az eddigi legnagyobb sikerét érte el Budapesten

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 18:20
null
A 16 éves kardozó, Felföldi Szonja szerezte az egyetlen magyar egyéni érmet a kadét vívók múlt hét végi, Budapesten rendezett európai körversenyén.

Mint arról beszámoltunk, az idén is hazánkban kezdődött meg a kadétkorú kardozók és párbajtőrözők nemzetközi szereplése az új idényben, a budapesti BOK-csarnokban a múlt hét végén nagyszabású európai (egyben nyílt) körversenyt rendeztek a korosztály számára.

A magyarok egyetlen egyéni érmét a BVSC-Zugló 16 éves ígérete, Felföldi Szonja érdemelte ki a kardozók között.

Felföldi Szonját (balra) csak az elődöntőben tudták megállítani Forrás: Magyar Vívó Szövetság

Bódy István tanítványa remek vívással jutott a legjobb 16 közé, ott lengyel ellenfelet búcsúztatott, majd nagyszerű teljesítménnyel legyőzte az amerikai Natalie Tsuit, ugyanúgy 15:13-ra. Az elődöntőben egy másik, szintén amerikai színekben induló kihívó, Zhang Xuanyi ellen nem sikerült a bravúr, de akkor már a 15:10-es vereség is

nagyon értékes bronzérmet jelentett.

„A verseny előtt nagyon izgultam, mert ebben az évadban másodéves vagyok a korosztályban, és már megnőttek az elvárásaim magammal szemben – mondta Szonja a sikere kapcsán. – És csak fokozta az izgalmat, hogy az első nemzetközi verseny volt a szezonban, ráadásul Magyarországon. Már a csoportban is jól ment a vívás, csak egyszer kaptam ki, aztán a főtáblán egyre inkább magabiztosabb lettem. Több magyarral kerültem össze, és segítség volt, hogy őket ismertem. Amikor a lengyel vagy amerikai ellenfél jött,

Az elődöntő után még picit bosszankodtam, hogy azt az amerikait is meg tudtam volna verni, de összességében nagyon örülök a bronznak, hiszen ez a pályafutásom eddigi legjobb eredménye.”

Felföldi Szonja számára emlékezetes marad a budapesti viadal Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Szonja ezzel a szezonrajttal gyorsan a hazai ranglista élére került, és nagy lépést tett afelé, hogy ott legyen a következő korosztályos Eb-n és vébén. A reménység nem mellesleg az egyéni remeklését követően csapatban is kivívott egy bronzérmet Imre Dóra, Komjáthy Boglárka és Kovács Adél társaságában.

„Sokat dolgoztam a nyáron, és boldog vagyok, hogy így kezdtem el az évadot. A szezon előtt a célom az volt, hogy jobban vívjak, mint tavaly. Ez a szereplés pozitív hatással van a motivációmra és visszajelzés arról, hogy jól sikerült a felkészülésem. Bizakodva várom a folytatást!”

(Kiemelt képünkön: Felföldi Szonja Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik