Vívás: újabb két magyar érem a budapesti kadét európai körversenyen

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.13. 19:51
null
A fiú párbajtőrcsapat a döntőig jutott, míg a leány kardozóink harmadikként zártak a budapesti kadét európai körversenyen.

A BOK Csarnokban rendezett kadét európai körversenyen első napján egyéniben a kardozó Felföldi Szonja harmadik lett, mellette a leány párbajtőrcsapat (Horváth Lotti, Rónaszéky Izabella, Szilárd Anna, Terhes Hanna) is bronzérmet szerzett. 

A második versenynapon, vasárnap szintén két magyar éremnek örülhettek a szurkolók. A fiú párbajtőrcsapat (Kiss Donát, Koch Lénárd, Nagy-Tószegi Soma, Petrovszki Áron) egészen a döntőig menetelt, az amerikaiakkal viszont nem bírt, 45:31-re kikapott, így a második helyen végzett. A leány kardcsapat (Felföldi Szonja, Imre Dóra, Komjáthy Boglárka, Kovács Adél) az elődöntőben Törökországtól szenvedett 45:40-es vereséget, a bronzmérkőzésen pedig 45:35-re legyőzte az Egyesült Államok első számú egységét – igaz, az amerikaiak második csapata megnyerte a versenyt. 

A magyar válogatott összesen négy éremmel zárta a budapesti viadalt, amely mind a nyolc versenyszámában amerikai vívó diadalmaskodott. 

(Kiemelt képünk forrása: hunfencing.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik