Mint arról korábban beszámoltunk, novemberben Fondóban újabb felkészülési tornán vett részt az U18-as jégkorong-válogatott. Svasznek Bence csapata két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárta az olaszországi Négy Nemzet Tornát. Ezen alkalommal a nemzeti együttesben az U16-os korosztályból is kaptak helyet játékosok, így például hátvédposzton a még csak 15 éves Karsai Ferenc is először szerepelhetett az ifjúsági válogatottban.
Bár nem szoktam kiemelni egyéni teljesítményeket ebben a fázisban, de Karsai Ferencét mindenképp megemlíteném
– mondta közvetlenül a torna után Svasznek Bence szövetségi edző a fiatal teljesítményéről az MJSZ honlapján. – Ő még csak jövő augusztusban lesz tizenhat éves, jelenleg a Jokerit U16-os csapatának a tagja. Nagyon ügyesen játszott, jól megállta a helyét, és még kiélezettebbé tette a versenyt a hátvédek között. Ahol most tart és tarthat majd áprilisban, annak alapján azt mondhatom, hogy egy fővel biztosan bővült azon hátvédek köre, akik majd a vb-keretbe kerülhetnek.”
Az elismerő szavak magát az érintettet, a 2009-es születésű Karsait is meglepték.
Mindenképpen jólesett a dicséret, ez fontos pozitív visszaigazolás, de nem szeretnék itt megállni, ettől nem fogom elbízni magam.
Minden egyes nap úgy megyek fel a jégre, hogy fejlődni szeretnék, szóval lépésről lépésre haladok, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a szezon végén... A torna előtt a meghívó kicsit meglepetésként ért, de attól nem tartottam, hogy mennyire leszek képes felvenni a ritmust.
Korábban az U16-os válogatottban is előfordult már velem olyan, hogy két évvel fiatalabbként kaptam lehetőséget, és akkor sikerült alkalmazkodni a tempóhoz.
Nagyon élveztem az első meccseket az U18-asok között, szuper volt a közeg, illetve a szakmai stáb is abszolúte támogatónak bizonyult. Nem kérdés, hogy szívesen megyek majd, ha legközelebb is behívnak" – mondta a hátvédigéret az Utánpótlássportnak.
Az U18-as válogatott divízió I/A-csoportos
világbajnokságát jövő áprilisban Székesfehérváron rendezik meg.
A mieink decemberben előbb rendkívül erős norvég túrára utaznak, ahol a házigazda mellett a szlovák és a dán válogatott lesz még ott, majd év végén és 2025 elején jöhet a hagyományos calgary-i Circle K (MAC)-torna.
„Most pillanatnyilag éppen betegséggel küszködöm, immár több hete nem tudok kilábalni belőle. A fondói tornáról hazaérkezve másnap lettem rosszul, és estem bele a betegségbe. Utána visszatértem, egy meccset játszottam is, de utólag kiderült, hogy túl hamar állta vissza, sajnos tüdőgyulladást kaptam. Jelenleg még lábadozok, és igyekszem türelmesen kivárni, hogy most már teljesen rendbe jöjjek. Emiatt viszont lassan már három-négy hete, hogy nem tudtam megfelelően edzeni."
A fiatal egyébként immár a második idényét tölti a Jokeritnél, amellyel tavasszal U15-ös finn bajnoki címet szerzett, az ősszel pedig hátvéd létére 15 meccsen 4 gólnál és 11 asszisztnál jár.
„Ez nyilván nemcsak a saját érdemem, hanem csapattársaké és az edzőké egyaránt.
Alapvetően én nem szoktam a pontokat számontartani, hanem csak próbálom minden alkalommal kihozni magamból a legtöbbet. Ha pedig ez összejön, akkor akár ilyenekre is képes vagyok.
A betegséget leszámítva eddig kifejezetten jól alakult számomra az ősz, azon vagyok, hogy ha visszatérek, hasonló formában folytassam."
(Kiemelt képen: Karsai Ferenc Forrás: Jokerit)