Ökölvívás: a berobbanásnál is többet hozott Kovács Kruzítónak 2024

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 11:07
null
A Vasas-Süllős 20 éves ökölvívója, Kovács Kruzító túlszárnyalta tavaly az előzetesen felállított céljait.

Hazai és külföldi versenyeken is bizonyíthatott tavaly a Vasas-Süllős 20 esztendős ökölvívója, Kovács Kruzító, aki rögtön 2024 elején a debreceni Bocskai-emlékversenyen nemzetközi mezőnyben ért oda a második helyre, később pedig felnőtt és U23-as Európa-bajnokságon is bizonyíthatott.

„Sikerült felülmúlni, amit az év elején elterveztünk. Nem számítottam rá, hogy ennyire magas minőségű ökölvívókkal tudom majd összemérni az erőmet, de szinte folyamatosan vb- és Eb-érmesekkel találkoztam, így nem voltam híján a tapasztalatoknak – nyilatkozta a Vasas SC honlapjának Kovács Kruzító. – Az amatőr viadalok közül a Bocskai-emlékverseny a legszebb emlék, nagy múltú hazai versenyről van szó, amelyen szintén remek ellenfelekkel csaphattam össze. Úgy érzem,

A fiatal a Hell Boxing Kings elnevezésű miskolci sorozatban nyújtotta a legemlékezetesebb teljesítményt, olimpikon és többszörös Európa-bajnok ellenfelekkel csapott össze, és egészen a döntőig menetelt, végül másodikként zárt.

„A jelentkezéskor a célom az volt, hogy minél többet fejlődjek, és neves nemzetközi ellenfelekkel tudjak bokszolni. Ez szerencsére sikerült is: remek volt a szervezés, ilyen fiatalon ilyen körülmények között nem mindenki versenyezhet, dobott a teljesítményemen. Az elődöntőben elszenvedett szemsérülésem sem állított meg, ami a csövön kifért, azt kiadtam magamból. Egy biztos,

Innentől kezdve viszont már csak előre tekintünk, márciusban érkezik ismét a Bocskai-emlékverseny, most arra készülök. Kesztyűzni a sérülésem miatt csak februárban kezdek majd, de addig is maximálisan megy a munka!”

Edzője, Kovács Armand így fogalmazott: „Óriási skalpokat gyűjtött be 2024-ben Kruzító, a Hell Boxing Kings negyeddöntőjében a súlycsoport legnagyobb esélyesét, a hatszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpikon bolgár indulót búcsúztatta, az elődöntőben a korosztályos Eb-győztes Oláh Leventét verte meg félszemmel, a döntőben végül a szintén Európa-bajnok és olimpikon azeri rivális állította meg szoros összecsapáson – összegez Kovács Armand, szakosztályunk vezetőedzője. – A szakértők szerint Kruzító nyújtotta az egyik legjobb teljesítményt az eseményen, hiszen a legnehezebb úton jutott el a döntőig. Ahhoz képest, hogy tizenöt hónappal ezelőtt vívta az első felnőtt meccsét, ez kiváló eredmény. Azóta több mint húsz összecsapása volt, javarészt világversenyérmes ellenfelekkel szemben; ennél jobb kezdésről nem is álmodhattunk volna. Ahogyan Kovács ’Kokó’ István, a szövetségünk elnöke fogalmazott,

Az esemény után többen felhívtak, gratuláltak, Kruzitót azóta felismerik az utcán, volt olyan kissrác, aki a példaképének nevezte. Ez rengeteget jelent neki. Nem ismeri azt a szót, hogy feladni, óriási tűz lakozik benne, bízunk a sikeres folytatásban!”

(Kiemelt képünk forrása: Hell Boxing Kings)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: élen jár a három nővér – remeklő Toman lányok az NB I-ben

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
13 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
15 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

Ökölvívás: Kovács István az európai szövetség elnökségi tagja lett

Ökölvívás
2025.03.23. 18:13

Kosár: továbbra is megállíthatatlan a Csata DSE kadét leánycsapata

Utánpótlássport
2025.03.23. 15:15
Ezek is érdekelhetik