A koronavírus-járvány miatt eltörölt előző bajnokság után sokáig úgy tűnt, bár vezette az NB I/B Nyugati csoportját, nem juthat fel a Veszprémi KKFT az élvonalba. A Vác visszalépését követően azonban mégis megvalósult az Éles Kézisulira épülő alakulat álma. Ennek megfelelően a nyáron érkeztek erősítések, ám a klub filozófiájához híven fiatal magyar játékosok, mások mellett a juniorválogatott 20 éves beállója, Vajda Huba, aki egy évig kölcsönbe érkezett a veszprémiekhez.Vajda Huba, aki egy évig kölcsönbe érkezett a veszprémiekhez.
„Sokan voltunk egy posztra Balatonfüreden, én pedig mindenképpen rendszeresen az NB I-ben akartam játszani, már csak a közelgő utánpótlás-világversenyek miatt is – kezdte az ifjúsági vb-ötödik játékos. – Kis Ákosnak (a BFKA-Balatonfüred igazgatója – a szerk.) jeleztem is, hogy folyamatos játéklehetőséget szeretnék, szerencsére érkezett is a veszprémi megkeresés, és senki nem állt az utamba. Mindenkinek jó ez a megoldás, mert közel maradok Füredhez, szemmel tudnak tartani.”
Augusztus közepén már dübörög is a története első élvonalbeli szezonjára készülő gárda felkészülése. Legutóbb, pénteken éppen a tavaly még az EHF-kupában szereplő Csurgót múlták felül idegenben.
„Már az első edzéseken éreztem, hogy olyan közegbe érkeztem, ahol mindenki fejlődni akar és mindenki folyamatosan pörög. Vannak jobb és rosszabb periódusaink, még egy-egy meccsen belül is, de bizakodó vagyok, hogy összeállunk a rajtra. Jó, hogy sok NB I-es riválissal találkozunk felkészülési meccsen, mert kicsit belekóstolunk abba, ami ránk vár, de az ősszel azért biztosan kell majd egy-két hónap, hogy teljesen felvegyük a ritmust.”
Vajda Balatonfüreden már megtapasztalhatta az NB I ízét, azonban teljes értékű játékosként ez lesz az első szezonja a „nagyok” között.
„Ezen a szinten, már nagyon kell a fizikum, hogy ne tudjanak csak úgy eltolni, és a rutin is elengedhetetlen, minden apróságra oda kell figyelni a falban. Elégedett azzal lennék, ha a csapat kiharcolná a bennmaradást, én pedig sokat tudnék játszani, tapasztalatot szerezni és megérnék az NB I-es szintre.”
További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.