„Beléptem a terembe, megálltunk az ajtóban az anyucikámmal, és az edző bácsi feltolta a fején a sisakot. Még mindig megremeg a lábam az érzéstől. Hogyan csinálja? A szemét se láttam, csak a fején a sisakot. Hogy mi meg nem tudja fogni az embert...” – idézi fel első találkozását a vívással Horváth Mária. Ő akkor 9 éves volt, a helyszín Szombathely, az edzőt pedig idősebb Gasztonyi Jánosnak hívták.„Beléptem a terembe, megálltunk az ajtóban az anyucikámmal, és az edző bácsi feltolta a fején a sisakot. Még mindig megremeg a lábam az érzéstől. Hogyan csinálja? A szemét se láttam, csak a fején a sisakot. Hogy mi meg nem tudja fogni az embert...” – idézi fel első találkozását a vívással Horváth Mária. Ő akkor 9 éves volt, a helyszín Szombathely, az edzőt pedig idősebb Gasztonyi Jánosnak hívták.
Azóta eltelt 62 év, a kislányt már Mara néninek hívják, ő tolja fel fején a sisakot, és ő igyekszik valamivel elkápráztatni a vívóterembe toppanó gyerekeket.
Az eredményes, aktív pályafutással büszkélkedő Mara néni testnevelő tanárnak készült, nem tőredzőnek, de úgy hozta az élet, hogy 1974-ben kiscsoportot kapott az Újpesti Dózsában. Rögtön ebből a csapatból került ki Szekeres Pál, majd számos olyan tanítvány érkezett, aki később korosztályos és felnőttvilágversenyeken bizonyíthatott. Mara néni útja az OSC-be, onnan a Törekvésbe, majd a múlt év elején a Ludovikába vezetett. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem felélesztett szakosztályában azokkal a gyerekekkel folytatta a munkát, akik vele tartottak az előző klubjából. Így elengedhetetlen érdemei vannak a közelmúltból Budaházy Ambrus kadét Eb-arany-, és Bálint Álmos ezüstérmében, Mihályi Andor junior-világbajnoki csapatbronzában, na meg nagyjából mindenben, ami az aktuális egyesületéhez köthető siker. Példaképével, a kétszeres olimpiai bajnok Rejtő Ildikóval egy csapatban vívott a Dózsában, és az ő szellemiségét is képviselve foglalkozik a legfiatalabbakkal, akikben picit magát keresi.
„Átok rossz gyerek voltam, még az utcán is megvertem a fiúkat. Nem éppen kislányos típus. De azt hiszem, valahogy a vívásnak ilyen lányok kellenek, nem viaszbabák. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy legyetek jók, bár nem érdemes! Lehet pimasznak lenni, csak ismerni kell a határokat. Szeretem, ha már edzés előtt megérkeznek a gyerekek, és a kezdésig kicsit hancúroznak, önmagukat adják. Ez a néhány perc teljes jellemrajzot ad róluk. Látszik a bátorság, félszegség, határozatlanság, döntésképesség. Az edző belép, és szinte észre sem veszik, hogy ott van. De aztán hamar észreveszik, mert azért köszönni megtanítom őket!”
Mara nénit úgy rajongják körbe a gyerekek, mint tyúkanyót a kiscsibéi. Persze, csak akkor, amikor annak érkezik el az ideje, mert egyébként a levegő is megfagy, ha valakivel elszalad a ló, és a „tyúkanyó” felemeli a hangját.
„Kezdetben attól féltem, nem tudok majd rendet tartani, ezért az első tanítási gyakorlatom előtt eldöntöttem, olyan szigorúságot mutatok, hogy nem lesz idejük rosszalkodni. És úgy maradtam... Azt mondják, hogy szigorú vagyok, pedig csak határozott. Egy idő után kialakul az a tisztelet, amikor elég csak odanézni, és tudják, hogy mit nem szabad csinálni.”
Mara néni szerint a vívópalántának okosnak és bátornak kell lennie. A többi majd menet közben kialakul. A tréningekbe mindig igyekszik játékosságot is csempészni, hiszen a legfontosabbnak azt tartja, hogy a gyereknek a következő edzésre is legyen kedve elmenni. A saját lelkesedését szeretné továbbadni, amely hosszú évek óta töretlen, és minden bizonnyal az is marad.
„Én a vívással kötöttem házasságot. Nem mentem férjhez, nem szültem. Előfordult, a gyerekek drukkoltak, és megjegyezték, hogy milyen csinos az a bácsi, akivel beszélgettem. Mondtam nekik, hogyha elcsábít, akkor a jövő héten már nem tartok edzést. Attól kezdve minden férfit kritizáltak, akit körülöttem láttak. Nekem ezt az utat jelölte ki a jóisten, és lehet, hogy ez a mai világban egészen érthetetlen, de én tényleg boldog vagyok!”
További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.