Segített a közös ima a ghánai elnökkel

Vágólapra másolva!
2010.06.27. 13:54
null
A ghánai elnök (jobbra) együtt imádkozott a játékosokkal (Fotó: Action Images)
A ghánai válogatott tegnap a hosszabbításban 2–1-re legyőzte az Egyesült Államokat, és bejutott a dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőjébe. Az afrikai ország labdarúgó-szövetségének alelnöke elárulta, a ghánai államfő, John Atta Mills együtt imádkozott a játékosokkal a találkozó előtt az öltözőben, és ez sokat segített a csapatnak.

Az Egyesült Államok csoportmeccsei előtt Bill Clinton korábbi amerikai elnök meglátogatta a csapatot az öltözőben, hogy támogatásáról biztassa Landon Donovanékat. A Ghána elleni nyolcaddöntő előtt nem tett másképp az afrikai ország elnöke, John Atta Mills sem, aki együtt imádkozott a kontinens egyetlen állva maradt csapatának játékosaival.

„Nagyon sokat segített a csapatnak az elnök látogatása. Mindig imádkozunk a meccsek előtt, a buszon, a szállodában és a pályán is a félidők előtt és után az eredménytől függetlenül. De az, hogy az elnökünk itt volt velünk, és a lelátón ült Sepp Blatter mellett, nagy lelki erőt adott számunkra" – mondta Pappoe.

Egy
Egy "átszellemült" ghánai szurkoló

„Amikor bejött az öltözőbe, hogy meglátogassa a fiúkat, és biztassa őket, az nagyon sokat jelentett a játékosoknak. Elmondott egy imát a csapattal, mielőtt a futballisták kimentek volna a pályára, és ez nagyon sokat számított" – tette hozzá.

Pappoe szerint a ghánai csapatnak nagy felelősség, hogy egyetlen afrikai együttesként maradt állva a dél-afrikai világbajnokságon.

„Nagyon sokat jelent ez számunkra, de nagy teherrel is jár a várakozások miatt. Könnyebb lenne, ha még egy-két afrikai csapat életben maradt volna. De vállaljuk a felelősséget, és mindent megteszünk azért, hogy messzire jussunk. Úgy érzem, Afrika támogatásával az elődöntőt is sikerrel vehetjük" – mondta.

OBAMA LEGKÖZELEBB MEZT CSERÉL

Barack Obama, amerikai elnök és ghánai kollégája, John Atta Mills a tegnapi meccs után megállapodott, hogy amikor legközelebb találkoznak, mezt cserélnek egymással.

 

„Ezzel a két ország közötti jó kapcsolatot, valamint az ott élők labdarúgás iránti szeretetét is ki akarják fejezni" – áll a Fehér Ház közleményében.

 

Obama nem tudta a helyszínen megtekinteni a tegnapi nyolcaddöntőt, így nem nyílt alkalom a mezcserére, mivel épp Kanadában tartózkodott, de ott televízión követte az eseményeket. 

 

 

 

GHÁNAI ÜNEPLÉS BROOKLYNBAN
 
... ÉS LONDONBAN
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik