Messi lehet az első regnáló aranylabdás vb-győztes

Az első aranylabdát Sir Stanley Matthews vette át, de a következő évben nem rendeztek világbajnokságot, annál inkább 1958-ban.

A svédországi tornán azonban Alfredo Di Stéfanónak (1957 aranylabdása) esélye sem volt a diadalra, mert Spanyolország nem kvalifikálta magát. Bár három nemzet (Argentína, Kolumbia, Spanyolország) válogatott mezét is viselte életében, de világbajnokságon sohasem játszott Puskás Ferenc egykori játékostársa.

Enrique Omar Sivori,(akit később a hatvanas évek Maradonájának neveztek) 1961-ben érdemelte ki az akkor még csak az európai nemzetiségű játékosok számára fenntartott Aranylabdát. Bár Di Stéfanóhoz hasonlóan Sivori is Argentínában született, sőt volt is argentin válogatott, a 62-es chilei vb-n második hazáját, Olaszországot képviselte. Az olaszok harmadikok lettek csoportjukban NSZK és Chile mögött, egyedül Svájcot győzték le 3:0-ra, Sivori két mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett.

1966-ra ismét új uralkodó próbálta győzelemre vezetni hazáját, nevezetesen Eusébio, a mozambiki (Mozambik akkor portugál gyarmat volt) születésű, ám portugál válogatott klasszis. Portugália pontveszteség nélkül zárta a csoportkört Angliában, Magyarországot, Brazíliát és Bulgáriát is megelőzte. Eusébio Bulgária ellen egyszer, Brazília ellen kétszer talált a hálóba. Az egyenes kieséses szakaszban még további hat alkalommal örülhetett, Észak-Korea 5:3-as legyőzéséből négygólos szerepet vállalt, míg az Anglia elleni elődöntőben egyszer volt eredményes. Mivel ez nem volt elég az angolok két találata ellen, ezért Portugália csak a kisdöntőben játszhatott. A bronzmeccsen Szovjetuniót 2:1-re verték meg, a „Fekete Párduc” (nekünk, magyaroknak örökké Grosics Gyula a Fekete Párduc) egy gólt vállalt, összesen kilenccel a torna gólkirálya lett.

Az AC Milan legendája, Gianni Rivera lett 1969 legjobb európai labdarúgója. A következő esztendőben közel került ahhoz, hogy világbajnok legyen, de a mexikói döntőben Olaszország vereséget szenvedett Brazíliától. A csoportmeccseken csupán Izrael ellen kapott egy félidőt a 0:0-ra végződő mérkőzésen, a svédek és az uruguayiak ellen pályára sem lépett. Nem úgy a továbbiakban! A házigazdák elleni négy közé jutásról döntő 4:1-es olasz győzelmet hozó találkozón az azzurrik harmadik gólját vágta be. Legfontosabb találata mégis a németek elleni küzdelemben, a 111. percben lőtt győztes gólja volt, három háromnál! A döntőre elfáradó talján csapatot 4:1-re gyalulta le minden idők talán legjobb brazil tizenegye. Rivera ezüstérmes lett.

1974-ben az NSZK adott otthont a világbajnokságnak. Johan Cruyff vezette Hollandiát, Riverához hasonlóan „csak” a döntőig irányította nemzetét. Svédország, Uruguay és Bulgária ellen bár játszott (nem is akárhogyan!) gólt nem szerzett. A következő csoportkörben (ezúttal más volt a lebonyolítás, mint a megszokott) Argentínát simán megverték a tulipánosok, többek között Cruyff két góljával. NDK és Brazília ellen egyaránt kétgólos siker született, „Vézna” a dél-amerikaiak ellen volt eredményes. A házigazda elleni döntőben gólt nem, csak ezüstérmet szerzett, mert a nyugatnémetek 2–1-re nyertek.

A dánok egyetlen aranylabdása közelébe sem került a bravúrnak, mivel Dánia nem volt ott az 1978-as tornán. Allan Simonsen a Borussia Mönchengladbach játékosaként lett aranylabdás 77-ben.

Karl-Heinz Rummenigge a Bayern München játékosaként utazott el Spanyolországba 1982-ben, azzal a céllal, hogy megtörje az egyre nyomasztóbb sorozatot. Mint tudjuk, neki sem sikerült. Négy góllal villogott az első csoportkörben Algéria, Ausztria és Chile ellen. Ezt követően sem a spanyolok, sem az angolok ellen nem szerzett gólt, a Franciaországgal vívott elődöntő hosszabbításában előbb 3–2-re szépített, majd a döntetlent követő tizenegyespárbajban berúgta a sajátját. A döntőben az olaszok lefocizták a németeket, így Rummenigge is elbukott.

A franciák Európa-bajnokként érkeztek a 86-os mexikói világtalálkozóra, soraikban Michel Platinivel, 1983, 1984 és 1985 aranylabdásával. Ha ilyen előjelek után sem, akkor mikor? Az UEFA jelenlegi elnöke sem volt azonban elég a vb-címhez. Magabiztosan léptek tovább a C jelű négyesből, Kanadát és Magyarországot biztosan győzték le, Szovjetunióval döntetlent játszottak, rosszabb gólkülönbséggel a második helyen léptek tovább. (Sajnos mindannyian tudjuk, miért volt jobb a szovjetek gólkülönbsége…) Platini első gólját a nyolcaddöntőben szerezte az olaszok ellen. Mivel mindhárom Aranylabdáját a Juve játékosaként kapta, jól ismerte az ellenfelet, a franciák sima 2–0-val haladtak tovább. A negyeddöntő ismét gólt hozott a gall tízesnek, a brazilokat 1–1 után 11-esekkel tették el az útból. Az elődöntőben sima vereség az NSZK-tól, majd vigaszgyőzelem – 4–2 hosszabbítás után a belgák ellen – és bronzérem.

Az olaszországi mondialén Marco van Basten otthon érezhette magát. Az AC Milanban mutatott játékáért kapta az 1989-es Aranylabdát (is). Anglia, Írország és Egyiptom ellen is csak döntetlent értek el a hollandok, az érzékeny térdű csatár mindhárom meccsen játszott, de gólt nem szerzett. Bár csoportharmadikként továbbjutottak, botrányos nyolcaddöntőn kikaptak az ősi ellenség németektől. Van Basten négy találkozón egyszer sem talált a hálóba.

Az USA 1994-ben remek házigazdája volt az eseménynek, Roberto Baggio teljesítménye pedig a mai napig megosztja még az olaszokat is. Olaszország a csoportból szenvedve jutott tovább, Írországtól kikapott 1–0-ra, Norvégiát ugyanennyire verte meg, míg Mexikó ellen szerény 1–1 sikerült. Csoportharmadikként továbbjutás, innentől pedig az előző év aranylabdása lépett elő főszereplővé. Nigéria ellen vesztésre állt az olasz csapat, de „Copfocska” előbb a 88. percben egyenlített, majd a hosszabbításban tizenegyesből belőtte a negyeddöntőt jelentő találatot. A spanyolok sem tudták megállítani a Juventus zsenijét, bár csak egyszer talált a hálóba, de a másik gólt is Baggio szerezte a 2–1-es olasz győzelem alkalmával, igaz, azt Dino Baggio lőtte. Az elődöntőben ismét duplázott az olasz tízes, ez elég volt Bulgária kiejtéséhez. Aztán jött a brazilok elleni döntő. Gól nélküli százhúsz perc után – Puhl Sándor sípolt a mérkőzésen – következhettek a 11-esek. Miután Franco Baresi fölé vágta, lépéselőnybe kerültek a dél-amerikaiak. Ekkor állt a mészponthoz Roberto Baggio, aki Baresi lövését másolva fölé lőtt, kezdődhetett a szamba…

Az a játékos következik, aki kétszeres világbajnok, mégis, amikor a legjobb Európában játszó játékosként érkezett a tornára, nem sikerült válogatottját az elsőségig vezetnie. (Az Aranylabdát 1995 óta – abban az évben George Weah, a libériai csatár kapta az elismerést – már nem kizárólag európai országban játszó európai futballista szerezheti meg.)

A brazil Ronaldo 1994-ben és 2002-ben is vb-címet szerzett válogatottjával, ám 98-ban Franciaországban a döntőben a házigazdák kiütötték Mario Zagallo csapatát. A csoportmérkőzéseken három találkozón egy gólt szerzett Ronaldo. Az előző esztendőben Aranylabdát kiérdemlő játékos Marokkó ellen volt eredményes, Skócia és Norvégia ellen a lábában maradt a gól. Chile ellen viszont kijött belőle, kétszer mattolta a dél-amerikai ellenfél hálóját. A dánok legyűréséből góllal nem vette ki a részét, viszont a hollandok hálóját megzörgette, az 1–1 utáni tizenegyesek során értékesítette az elsőt. Jöhetett a franciák elleni döntő, amely előtt Ronaldo állítólag epilepsziás rohamot kapott, de mégis pályára lépett a Stade de France-ban. Sok köszönet nem volt benne, hiszen villanása sem volt, így nem szakadt meg a negatív sorozat.

Nagy meglepetést keltett 2001-ben Michael Owen aranylabdája, a Liverpoollal egy idényen belül öt trófeát nyerő csatárnak a Dél-Korea és Japán által rendezett tornán kellett volna Angliát diadalra vezetnie. Nem sikerült, mert bár a „halálcsoportból” továbbjutottak az angolok – Nigéria és Svédország ellen döntetlen, Argentína ellen győzelem –, a negyeddöntőben Brazília (és saját kapusuk, David Seaman) megállította őket. Owen ezen a mérkőzésen csapata egyetlen találatát szerezte, előtte a nyolcaddöntőben Dánia hálóját is kipúposította egyszer.

Minden adva volt Ronaldinho „tarolásához” 2006-ban, miután az előző évben aranylabdás lett, májusban klubjával, a Barcelonával Bajnokok Ligáját nyert, ám talán túl sokáig ünnepelte a sikereket. Németországban csak árnyéka volt korábbi önmagának. A csoportmeccseken nem talált be, de Brazília háromból három meccset nyerve simán továbbjutott. Ausztrália, Horvátország és Japán mellől ez volt a minimum. A ghánaiak sem tudták a brazilokat megállítani, sima hármassal küldték haza az afrikaiakat. A negyeddöntőben azonban Zinedine Zidane és Thierry Henry káprázatos összjátéka szétzilálta a brazil álmokat, akárcsak „Dinho” saját magát a következő években.

A teljes igazsághoz tegyük hozzá, hogy Pelé és Maradona végrehajthatta volna az eddig senkinek sem sikerülő bravúrt, ám ők még a kiírás feltételei miatt nem kaphattak Aranylabdát.

Dél-Afrikában Lionel Messi lehet az első a labdarúgás történetében, aki regnáló aranylabdásként világbajnoki címet szerez.