Vizes vb: A múlt minket kötelez – Csurka Gergely véleménye

1926, Európa-bajnokság: aranyérem. 1958, Európa-bajnokság: aranyérem. 2001, Európa-bajnokság: bronzérem. 2006, világkupa: ezüstérem. 2014, Európa-bajnokság: ezüst­érem. 2017, világbajnokság: ezüstérem. 2018, világliga-szuperdöntő: ezüstérem. 2020, Európa-bajnokság: aranyérem.

Mondjuk úgy, itthon elég jól szokott menni a férfi pólósoknak – amikor egy Eb-bronz jelenti a mélypontot, abból azért érződik: a Margitsziget (illetve 1926-ban a Császár, 2018-ban és 2020-ban a Duna Aréna) varázsa rendre megteszi a hatását. A mi oldalunkon is, a túloldalon is. Ugyanakkor talán minden eddiginél keményebb teszt következik szerda este – az olaszokkal játszani a négy közé jutásért őrült kihívás bármelyik gárdának.

Hogy a nagy aranykorszak a Kemény-érában igazából lendületet vett, annak két negyeddöntős olaszverés ágyazott meg: az első Sevillában fél évtized gyötrelmeinek vetett véget (1992 és 1996 között az összes fontos ki-ki meccset elbuktuk ellenük – egyébként azon az Eb-n direkt kikaptak, rájátszva a fóbiánkra, ám végül rajtavesztettek), a második pedig a sydney-i diadalmenetet „rúgta be”.

Ugyanakkor azt is meg kell hagyni, hogy a 12 évig tartó félelmetes menetelés során a negyeddöntők ma ismert brutális tétjéből nemigen érzékeltünk sokat. Athénban és Pekingben ugyanis csoport­elsőként azonnal az elődöntőbe jutottunk, míg a világbajnokságokon sokáig csak középdöntő volt, onnan lehetett átzsilipelni a négy közé; 1997 és 2008 között ugyebár egyetlenegyszer sem került négy közé a csapat (ez nagyjából akkora blama, amekkora fegyvertény a három olimpiai arany), ám akkor is csupán egy utolsó középdöntős vereség törte meg a pazar eredménysort (az olaszok ellen...). Később meg már annyival jobbak lettünk mindenkinél, hogy fel sem tűnt, ha negyeddöntőt kellett játszani. 2008 után viszont igen; két olimpia is ráment erre, világbajnokságok is, rendre egyetlen gól döntött, és akadt a fájdalmasabb eredmények között kettő is, amikor olaszok bizonyultak hangyányival jobbak (London 2012, Kazany 2015).

Ám ezek a történetek keveset számítanak – elvégre az utolsó három nagy viadalon (2019-es vb, 2020-as Eb, 2021-es olimpia) behúztuk a nyolc közötti meccsünket; az olaszok viszont Budapesten és Tokióban is buktak. Velük nyilván lehetetlen nyugis partit játszani, ahogy védekeznek, támadnak, minden mozdulatokban ott az agresszivitás, minden bírókra lövellt tekintetükben ott a kétkedés, nincsenek náluk olyan zsenik, mint nálunk Varga Dénes, viszont a játékuk évente egyszer esik csak be egy bizonyos szint alá.

A múlt viszont minket kötelez – és hétezer torok is a srácokat hajtja majd. Ennek így elégnek kell lennie.