Vizes vb: Brutális a konkurenciaharc – Csurka Gergely véleménye

Persze tudom, már megint egyszemélyes csapatunk van, csak Milák Kristóf, más senki, mint húsz éve Kovács Áginál, később Cseh Lacinál, és egyáltalán. Ott a kötél – nem, ez még csak a vészharangé, lehet rángatni, legalább sportolhat minden fotelkommentelő picit. Holott az a helyzet, hogy alapvetően semmi drámai nem történt – a generációváltásnak akadnak olyan mellékhatásai, hogy olykor visszaesik az éremtermés. Pontosan tudtuk, hogyha egyszer elapad a Hosszú Katinka-féle aranyfolyam, akkor nem feltétlenül fogunk az éremtábla felső régióiban villogni – most annyi történt, hogy a tokiói játékok óta eltelt csaknem egy esztendő alatt az új generáció nem tudta feltolni magát a dobogóig, maradtak a döntős helyek, azok viszont szép számmal.

Már Milák Kristóf két aranyérme mellett, ami miatt senki sem gondolja úgy, hogy miénk a világ (csak azt, hogy a világ legszerencsésebbjei vagyunk, amiért miénk Milák Kristóf) – azt viszont igen, hogy még mindig sokkal jobban állunk, mint jó néhány úszónagyhatalom.

Ezredszer is leírom: egy rakat ország van, ahol jóval nagyobb a merítés, jóval több uszodában dolgoztak az elmúlt évtizedekben – mert sokszoros a GDP, a terület, a népesség. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy tízmilliós náció folyamatosan a legjobb tízben van a ma már a világ első számú olimpiai sportágában, olykor a legjobb ötben olimpiákon, vébéken, Európa-bajnokságokon meg többször is az éremtábla élén végzünk. Ez az edzők generációkon átívelő zsenialitása, a képzettségük és képességeik diadala, hogy valaki mindig kihorgászik egy szupertehetséget a tanmedencékből, és megvan ahhoz a tudás, hogy el is vigyék a csúcsra.

Ahová egyre nehezebb feljutni, mert brutális a konkurenciaharc. Az egyre fullasztóbban domináló amerikaiak mellett ezúttal (is) az ausztráloknak ment jól, a Tokióban arany nélküli olaszok most kivágták a rezet, de itt véget is ér az aranyhalmozás. Az éremtábla negyedik helyétől lefelé a duplázók országai jönnek (Marchand és a franciák, Sjöström és a svédek, Milák és mi, Popovici és a románok), aztán még három náció egy-egy arannyal – és ennyi. Németország, Japán, Brazília, Lengyelország, Dél-Korea, Dél-Afrika – mind győzelem nélkül maradt. Azaz igenis értékeljük, hogy a Cseh-, Gyurta-, Hosszú-féle generációk, Kapás Bogi és a Verrasztó tesók nagy évtizede után máris van egy világklasszisunk. Plusz a nyílt víziek. És jönnek a többiek is, nyugi!

A többire térjünk vissza a 2027-es budapesti vb után!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!