Kiejtettük a világbajnokot

Sokba került a hiszti…
Pierluigi Formiconit az oroszok elleni magatartásáért, a reklámtábla vízbe rúgásáért, a kiérdemelt piros lapjáért két meccsre meszelte el a FINA, ami azt jelentette, hogy a mieink ellen sem ülhetett a kispadra.
A kanadaiakkal szembeni összecsapást már végigszörnyülködte a Challenge Stadion lelátóján, a biztos csoportgyőzelmet, elődöntőt az ő irányítása nélkül cserélte fel a magyarok elleni középdöntőre csapata, ami kis híján az őrületbe kergette.
Tartottak a mieinktől az olaszok. Ez jó, de ne áltassuk magunkat: fordítva ugyanez volt a helyzet. Az Európa-bajnokság fináléjában Sósék, a világbajnokság aranycsatájában Contiék diadalmaskodtak. Itt, a csendes nyugat-ausztráliai városban újra egymásra találtak, hamarabb, mind várták, hamarabb, mint szerették volna. A Világkupa persze nem tévesztendő össze a kívánságműsorral…
Ennek megfelelően két irtózatosan elszánt, a győzelem érdekében semmitől sem visszariadó hölgykoszorú szállt a vízbe – az első támadásnál például a dallamos nevű Ragusa úgy odapörkölt Tiba Zsuzsának, hogy abba még a jó bokszhoz szokott kubai játékvezető is beleborzongott. Természetesen a mieinket sem kellett félteni: a világ legjobb centerét, a taljánok bástyáját, Giusy Malatót csakúgy, mint a krétai tornán, Zantleitner Krisztina vette kezelésbe, aminek hatékonyságát jól jellemzi az az adat, hogy a Dunaújvárosi Főiskola pólósa már a harmadik minutumban a kipontozódás szélére sodródott.
A tekintélyt parancsoló bemelegítés után a játék lépett elő főszereplővé. Egy óriási Sós-bravúrt követő kontrából Stieber Mercédesz ejtette át cataniai csapattársát, majd Malato húzását Drávucz Rita, Conti másik magyar klubtársa fejelte meg góllal. Barátság ezen a meccsen óne!
A jó kezdést kitűnő olasz folytatás kísérte, hiszen a kék sapkások négy perc alatt nemhogy fordítani, de kétfás előnyre tudtak szert tenni. Musumeci dupláját Di Mario találata előzte meg – mi tagadás, nem a nyugodtság jellemezte ezekben a pillanatokban a magyar kispadot.
Hát még akkor, amikor negyedszer is előnybe került az ellenfél… A kissé szétesett csapatunk asszisztálása mellett könnyen került helyzetbe a Brazíliából "importált” Araujo, ziccerlabdája volt az 5–2-höz, amikor jött a kapuból kiemelkedő Sós Ildikó, s kezei megálljt parancsoltak a Mikasának. Varázsütésre megváltozott minden, Stieber pontosan fejezte be az ezt követő kontrát, majd Zantleitner óhéber mozdulata aratott osztatlan sikert delegációnk, valamint a perthi népes magyar tábor körében.
Ahogy az olaszok, Faragó Tamás tanítványai is hármat szórtak zsinórban, hiszen a második félidőt Valkay Ágnes értékesített előnytalálata vezette fel – igen ám, de ezen a napon totálisan érvényesült az egyszer fent, egyszer lent bölcsesség. A libikóka a riválist repítette magasba: Di Mario és Ragusa is bevágta az olasz fórt (itt és most gyorsan szögezzük le: bár előzetesen tartottunk tőle, a bíráskodásra egy rossz szavunk sem lehetett!), miközben bajnokaink támadásai egytől egyig Conti kisaszszony kezében haltak el.
A záróakkord előtt roppant félő volt, hogy folytatódik a "hármat lövök, míg egyet sem kapok” tendencia, különösen akkor, amikor Pelle Anikót is kizavarták Malatóról. A 7–5-ös hátrány elkerülése érdekében védekezett tehát válogatottunk – szerencsére sikerrel. Zantleitner – szinte hihetetlen – kétszer egymás után blokkolta a kapu felé zúduló bombát, amit látván kis híján szívrohamot kapott az eseményeket tétlenül szemlélő, száműzött olasz vezír.
Pedig még hol volt a vége…
Merthogy azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy Primász Ágnes "csendben” marad egy mérkőzésen! Az addig visszafogottabb, Di Mario által semlegesített gólkirálynő másfél perccel a dudaszó előtt a jobb felsőbe kanyarította a mieink kilencedik fórját, majd a Faragó-éra másik nyerőembere, Pelle Anikó kopírozta le a következő attaknál ugyanezt a produkciót. A libikóka ezennel meg is állt, a legjobbkor, a legjobb helyen: az olaszokkal lent (az 5–6. hely egyike), a mieinkkel fent (elődöntő az oroszokkal). Micsoda különbség!

Mestermérleg
Faragó Tamás: – Nagyon értékes ez a siker, hiszen egyrészt ezzel a minimális célkitűzést teljesítettük, másrészt a világbajnok ellen értük el. A siker elsősorban a játékosok óriási akarásának köszönhető.
Mauro Maugeri: – Nem volt szerencsénk, két egyformán jól játszó válogatott meccsén mi szenvedtünk vereséget. Ennek a találkozónak a torna későbbi szakaszában kellett volna létrejönnie, ám sajnos mi Kanada ellen végzeteset hibáztunk.