Odakint jutottak az elődöntőbe

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.02.01. 22:48
Címkék
A Vasas a hatodik percben ledolgozta hátrányát.Joggal teheti fel a kérdést a kedves olvasó: miről beszélnek, hát nem nyert idegenben is a Somossy-csapat? Nyert, persze, hogy nyert, 54-re diadalmaskodott, mégis& Az angyalföldieket 95-ben és 2002-ben is KEK-győzelemre vezető tréner tudatosította játékosai fejében: nem 54-ről, sőt nem is 00-ról kezdődik a pesti felvonás, hanem mínusz 2-ről. Jobb az óvatosság&
Mindezek szellemében hárompercnyi ismerkedő játék után magához ragadta a kezdeményezést a szurkolói által támogatott magyar együttes. Madaras fórból leadott okos lövése után a jugók junior klasszisuk, Jokics révén még egyenlíteni tudtak, Steinmetz mesteri mutatványára azonban már nem érkezett válasz. Próbálkozás persze akadt, csakhogy Madaras kitűnő blokkjából Tóth Frank indulhatott volna meg egyedül – naná, hogy visszahúzták. Hiába. Az előnyt újra Madaras értékesítette (Varga Dániel másodszorra paszszolt keresztbe pontosan), így 3–1-nél "egálban” voltak. Amúgy pedig plusz háromnál jártak…
Kósz tett arról, hogy ne csökkenjen a különbség, szenzációsan ért át hátrányban Mészáros löketére, mi tagadás, így kell kezdeni egy hazai kupaderbit. Így meg folytatni: Vindisch két lóba után süllyesztette el az előtte tornyosuló kézerdőt Sefikkel az élen – bizonyítandó, nem kivárásra játszott a címvédő. Hanem aztán, mikor kezdtük azt hinni, itt aztán az ég világon nem lehet semmi probléma, beállt a krach.

Mátyás Zoltán (fehér sapkában) nagy küzdelmet vívott a jugoszláv támadókkal (Fotó: Árvai Károly)
Mátyás Zoltán (fehér sapkában) nagy küzdelmet vívott a jugoszláv támadókkal (Fotó: Árvai Károly)
Mátyás Zoltán (fehér sapkában) nagy küzdelmet vívott a jugoszláv támadókkal (Fotó: Árvai Károly)
Vindisch ugyan összekapart egy gólt a harmadik játékrész harmadik percében, amivel 5–2-re vezettek a hazaiak, igen ám, de ezt követően megállt az ész. A centerek vergődtek a jugók szorításában, Sefik magabiztosan hárítgatta a hátulról érkező bombákat, zavarba ejtően támadgatott az angyalföldi legénység. Eközben Jokics büntetőből volt eredményes, aztán Vukcsevics akcióból mattolta az egyébként kifogástalanul teljesítő Kószt, ezáltal 5–4-re zárkózott fel a Jadran. A záróakkord sem hangzott szépen, hiszen az immáron görcsösen támadó Vasas továbbra sem találta "góllövő cipőjét”, még szerencse, hogy hátul azért igencsak odatették magukat Binderék. Külön kiemelendő Tóth Frank, a labdákat szerző szélső, valamint ki más, Kósz, aki szinte egymaga tartotta, őrizte a minimális előnyt. Jellemző momentum: kivédekezett támadásnál már megvolt a labda, Madaras kezéről leütötték azt, ami után Vindisch csak visszahúzni tudta Mészárost. Jokics lőtte be az újabb négyméterest (5–5), a hátralévő két perc így óriási izgalmakat ígért. Különösen úgy, hogy a Steinmetz által kiharcolt fórt Madaras és Binder is a blokkba vágta, azaz a hosszabbításért adogathattak Porobics mester tanítványai.

Hangverseny és iszákos farkas

Elôször Kósz Zoltán nevének említésekor robbant az uszoda… Aztán Madaras gólja után megállíthatatlanul elindult valami – a fantasztikus szurkolás! Nemcsak hogy szép számban jöttek ki az angyalföldi drukkerek, de a mennyiségen kívül a minôségre is adtak. Vasas-meccseken már-már természetes, hogy egy jó ötvenfôs „kemény mag” ontja magából a rigmusokat. Így a szokásos „Hajrá Vasas!” és „Angyalföld!” kiáltások mellett olyan is színesítette az estét, mint a dobbal megerôsített „Isten vagy, Norbi!”. Újabb távlatokat nyitottak a piros-kék drukkerek a drapériák terén is. Volt „Vasas the Best” zászló, de a pálmát a sörözô farkast ábrázoló szövet vitte el. Olyannyira jól végezték a dolgukat a hazai hangulatfelelôsök, hogy a harmadik negyedre már szinte az egész nézôtér dalra fakadt. Nem volt egy versenymű, de a német bíró sípjátékával egész jól hangzott…
Lélegzetelállító pillanatok voltak… A nagy feszültséget szerencsére Jokics sem bírta, rossz bejátszását Binder halászta le a levegőből, mintegy életet lehelve az angyalföldi fiúkba. Mert ugyan mínusz kettőről nem sikerült volna az elődöntőbe jutás, de mint tudjuk Herceg Noviban 5–4-re győzni tudott a Vasas. Láthatják mennyit ért az a siker…

Mestermérleg
Somossy József: – A követelményeknek megfeleltünk, már ami a továbbjutást illeti. A folytatásban a görcsös támadójátékunkat mihamarabb el kell felejteni.
Petar Porobics: –Volt esélyünk a továbbjutásra, de a játékosaim sajnos nem hittek magukban eléggé.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik