Vízilabda, női BEK: teljes a kép, nyolc között a Dunaújváros is

Vágólapra másolva!
2007.12.21. 23:07
A női vízilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a BEK-ben a H csoportban második mérkőzését is megnyerte a Dunaújváros, amely így a szombati, utolsó csoportmérkőzésének eredményétől függetlenül már bejutott a nyolc közé. Miként tette azt a budapesti tornán a BEK-ben a Domimno, illetve a szintén budapesti megmérettetésen, de már a LEN-kupában az OSC
Az újvárosiak csütörtökön a görög Vuliagmeni egygólos legyőzésével nyitották a tornát, ezúttal három góllal bizonyultak jobbnak a rendező spanyol Sabadellnél.Az újvárosiak az első két negyedet két-két góllal nyerték, így ellenfelük végig futhatott utánuk - a második felvonásban gólt sem kapott a magyar csapat -, ám, hiába.A dunaújvárosiak szombaton a francia Olympique Nice ellen mérkőzhetnek meg.
BEK, NŐK, H CSOPORT, 1. FORDULÓ:
Sabadell (spanyol) - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 9-12 (2-4, 0-2, 3-3, 4-3)
Olympique Nice (francia) – Vuliagmeni (görög) 8-23
BEK, NŐK, H CSOPORT, 1. FORDULÓ:
Sabadell (spanyol) - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 9-12 (2-4, 0-2, 3-3, 4-3)
Olympique Nice (francia) – Vuliagmeni (görög) 8-23
Legfrissebb hírek

Keszthelyi Rita európai Szuperkupa-győztes

Vízilabda
2024.10.18. 22:26

Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak

Európa-liga
2024.10.03. 20:44

Fölényes idegenbeli sikerrel rajtolt a Loki, második bajnokiját is elvesztette az újonc ETO

Labdarúgó NB I
2024.08.02. 20:52

NB I: azzal a csapattal kezd az FTC, amelytől háromszor is kikapott az előző két évben

Labdarúgó NB I
2024.08.02. 16:36

Női vízilabda: a Sabadell legyőzte az UVSE-t, az övé az európai Szuperkupa

Vízilabda
2023.11.07. 19:50

Női vízi BL: közel a bravúrhoz a Dunaújváros, az FTC kiütötte az Egert

Vízilabda
2023.11.04. 20:24

NB II: előnyről veszített a Honvéd, fölényes barcikai siker Óváron

Labdarúgó NB II
2023.08.06. 19:26

Női vízilabda BL: a házigazda Sabadell az első döntős

Vízilabda
2023.03.31. 18:27
Ezek is érdekelhetik