Montenegró ellen kezd a kétnaponta játszó vízilabda-válogatott

Vágólapra másolva!
2008.06.20. 13:36
Elkészült a 2008-as pekingi olimpia vízilabda-versenyének hivatalos programja. A magyar válogatott először megmérkőzik a „nagyokkal”, majd az utolsó két csoportmeccsén némiképp lazíthat az ausztrálok és a kanadaiak ellen.

Korábban már megírtuk, hogy a magyar férfi válogatott elkerülte a világbajnok horvátokat és a szerbeket, viszont a montenegrói, és a spanyol csapattal is találkozik a 2008-as olimpia csoportküzdelmei során. Most elkészült a menetrend is.

Kemény Dénes együttese először augusztus 10-én csobban a vízbe, legalább is tétmérkőzésen. Ekkor a jó erőkből álló montenegrói válogatottal küzdhetnek meg legjobb vízilabdázóink.

Két napra rá a görögök, majd 48 óra múlva a továbbra is vízilabda-nagyhatalomnak számító Spanyolország következik.

Zárásként pedig némiképp pihenhet a magyar csapat. Az utolsó két meccsen az ausztrálok és a kanadaiak lesznek Kemény Dénes válogatottjának ellenfelei.

„Úgy gondolom, hogy lehetett volna rosszabb és lehetett volna jobb, ez körülbelül közepesnek nevezhető sorsolás, kiegyensúlyozott a két csoport. Célunk a csoportelsőség, a minimális végcél pedig a legjobb háromba kerülés” – nyilatkozta még korábban Kemény Dénes.

A célok az időpontok konkretizálásával sem változtak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI

Augusztus 10 Magyarország–Montnegró
Augusztus 12 Magyarország–Görögország
Augusztus 14 Magyarország–Spanyolország
Augusztus 16 Magyarország–Ausztrália
Augusztus 18 Magyarország–Kanada
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik