Férfi vízilabda: Kiss Gergely hazatérne, a Vasas az egyik célállomás

Vágólapra másolva!
2010.06.08. 07:21
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely szívesen hazatérne montenegrói klubjából, a Primorac Kotorból. A balkezes bombázó már tárgyalt is magyar együttesekkel, de a végleges döntés még nem született meg.

„Szeretnék hazamenni, ha otthon nem alakulnak olyan rosszul a dolgok, mint ahogy sajnos a jelek szerint alakulnak, és most nem a benzinárra gondolok – mondta a Primorac Kotor szélsője, Kiss Gergely, aki a zuhanyhíradó szerint a Vasas első számú kiszemeltje. – Nem titkolom, tárgyaltam magyar nagycsapatokkal, amelyekből nincsen sok, három-négy. A Primorac elnöke nyugatias üzletember, nem olyan, mint a Cattaro lelőtt főtámogatója, ezért nála kicsit lassabban őrölnek a malmok, mert sok gondja akad mostanság a cégeivel, hitelekkel, világválsággal. Egyelőre tehát nem tudom, hol folytatom, de szerintem a napokban eldől."

Kisshez kapcsolódóan Markovits László, a Vasas klubelnöke a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elismerte: tárgyaltak már Kiss Gergellyel, miként a montenegrói csapat másik magyar olimpiai bajnok légiósával, volt játékosukkal, Steinmetz Ádámmal is.

Legfrissebb hírek

Ötödik a magyar vegyes váltó a triatlon Eb-n

Egyéb egyéni
2024.08.11. 19:38

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51
Ezek is érdekelhetik