Reményei életben tartásáért játszik a Vasas

Vágólapra másolva!
2011.01.08. 13:53
null
Vörös Viktorra (fehér sapkában) főszerep vár a Herceg Novi elleni mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Címkék
Szombaton ismét medencébe szállnak a férfi vízilabda Euroligában szereplő csapataink. A Vasas a Herceg Novi ellen roppant fontos mérkőzést játszik, hiszen esetleges vereségével gyakorlatilag elveszítené esélyét a továbbjutásra. A szintén az A-csoportban szereplő, Kotorban fellépő Szegedről, valamint a D jelű kvartettben eddig pont nélkül álló, Rijekában vendégeskedő Egerről már most kijelenthető, hogy csoda lenne, ha ki tudná harcolni a folytatás jogát az egyenes kieséses szakaszra is.

A Herceg Novit fogadó Vasas a továbbjutási reményeit igyekszik megőrizni a magyar-montenegrói A-csoportban. Földi László csapata még mindig bosszús lehet a Szeged elleni pontvesztés miatt, amely megnehezíti a későbbi feladatát.

„A Herceg Novi elleni idegenbeli meccs után kaptunk egy kis pihenőt, de december huszonhetedike és harmincadika között már edzettünk, főleg erőnléti munkát végeztünk" – mondta Vörös Viktor a Nemzeti Sportnak (a Vasas centeréről bővebben olvashatnak a napilap szombati számában).

„Herceg Noviban nagyon szoros meccset játszottunk, a harmadik negyedben elaludtunk, és kaptunk három akciógólt – folytatta Vörös. – Utána ugyan még felálltunk, ám a végére kicsit elfáradtunk. A montenegróiak erősek, tipikus délszláv pólót játszanak, mindenáron centerbe akarják bejátszani a labdát, szerintem azonban sokkal jobbak vagyunk, minden poszton van jobb játékosunk. Csak mi nyerhetünk. Kint sokat hibáztunk, de ha szombaton kevesebb hiba lesz, biztosan mi nyerünk."

Földi László a Vasas honlapján hozzátette: a játékvezetők nagyban befolyásolhatják a mérkőzést. Az angyalföldiek esélyét növelné, ha nem engednék a „brutális" vízilabdát, hanem vigyáznának a játék szépségére.

A csoport másik meccsén az ausztrál túrán túllévő Szeged Kotorba utazik. A Tisza-partiaktól már a pontszerzés is bravúr lenne – a játékosok többsége még nem tudott átállni a közép-európai időzónára.

A D-csoportban az eddigi összes mérkőzését elveszítő Eger Rijekában száll medencébe Varga Dániel és Varga Dénes együttese ellen. Gerendás György alakulatának feladatát nehezíti, hogy hiába nyerné meg a hátralévő meccseit (január közepén Dubrovnikba utaznak a hevesiek), a többi eredménytől is függ a csapat helyezése.

 VÍZILABDA FÉRFI EUROLIGA
 CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
 A-CSOPORT
Vasas–Jadran Herceg Novi (montenegrói) 18.00 (tv: Sport1)
Kotor (montenegrói)–Szeged 19.15
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kotor 3
2
0 1
 31–21
10
6
2. Herceg Novi
3
2
0
1  31–32
–1 6
3. Vasas 3
1
1
1
 26–26
0 4
4. Szeged 3
0 1
2
 26–35
–9 1
 D-CSOPORT
Barceloneta (spanyol)–Jug Dubrovnik (horvát)
13.15
Rijeka (horvát)–Eger 15.45 (tv: Digi Sport)
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dubrovnik 3
3
0 0  36–25
 11 9
2. Rijeka 3
2
0 1
 26–24
2 6
3. Barceloneta 3
1
0 2
 25–31
–6 3
4. Eger 3
0 0 3
 24–31
–7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik