Férfi vízilabda: A románokat fáradtan is meg kell verni - Török

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 09:57
A Románia elleni mérkőzéssel folytatja szereplését a világliga selejtezőjében a magyar férfi vízilabda-válogatott. Benedek Tibor szövetségi kapitány együttese szerdán Oroszországban nyert három góllal (10–7) – a találkozón két gólt szerző Török Béla szerint utazástól fáradt együttesünkre nehezebb feladat, de kötelező győzelem vár.

„Elég fáradtak vagyunk, de a románokat így is meg kell verni – nyilatkozta a szegedi pólós a Nemzeti Sportnak. – Romániát jobb csapatnak tartom, mint az oroszt, de teljes erőből, okosan kell játszani, és akkor nem lehet gond. Erre a meccsre még mindenki összeszedi magát, utána úgyis lesz két napunk pihenni."

A mieink csütörtökön hajnali háromkor érkeztek haza a szerdai fellépést követően, majd rögtön Debrecen felé vették az irányt.

FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
C-CSOPORT
MagyarországRománia 18.30 óra (Tv: Digi Sport1)
A 4. FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSÉT SZOMBATON JÁTSSZÁK
C-CSOPORT
OroszországOlaszország
Az állás: 1. Magyarország 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Románia 2, 4. Oroszország 1
A-CSOPORT
Törökország–Görögország
Montenegró–Horvátország
Az állás: 1. Montenegró 9 pont, 2. Horvátország 6, 3. Görögország 3, 4. Törökország 0
B-CSOPORT
Szerbia–Németország
Az állás: 1. Szerbia 6 pont, 2. Spanyolország 2, 3. Németország 1

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: tornával emlékeznek Benedek Tiborra

Vízilabda
2025.01.22. 15:41

Sportrádió: Varga Dénes elmondta, mi volt a különbség Benedek Tibor és Varga Zsolt között

Vízilabda
2023.08.16. 20:46

Négy hármasra végződő év, négy vb-címet nyerő magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2023.08.05. 16:03

Vízilabda: rangos tornával emlékeznek Benedek Tiborra

Vízilabda
2023.05.16. 14:11

Sportrádió: Világszínvonalú edzőnk kevés van – Madaras Norbert

Vízilabda
2023.03.29. 17:41

Férfi vízi: terített betli – hat góllal kikaptak a mieink az Egyesült Államoktól

Vízilabda
2023.03.13. 20:24

Vízilabda: Benedek Tibor emlékére bélyeget ad ki a posta

Vízilabda
2022.10.12. 10:00

Vízilabda: Vogel Soma meghatódott a Benedek Tiborról elnevezett díjtól

Vizes vb 2022
2022.06.21. 23:05
Ezek is érdekelhetik