Vízilabda: Szombathelyen fog dolgozni Gyöngyösi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.24. 12:33
Jó két hete vált biztossá, hogy Gyöngyösi András és a Spandau férfi vízilabdacsapatának útjai nyáron elválnak, akkor még csak annyit árult el a szakember, hogy itthon folytatná, és lehetőleg gyerekekkel dolgozna, csapatot építene. Most már az sem titok, hogy ez a magyarországi város Szombathely, ahol Gyöngyösi lesz a következő szezonban bemutatkozó felnőttcsapat edzője, de nyilván a fiatalabbaknál is számítanak a meglátásaira, tanácsaira.

„Egy már felépített, jó szakemberekkel működő klub vár Szombathelyen, ahol elsőként az ob II-ben rajthoz álló felnőttcsapatot kell kialakítani – mondta Gyöngyösi András. – A hosszú távú tervek között szerepel, hogy első osztályú együttese legyen a városnak, de nem sietettünk el semmit. A csapatot vezető Juhász Tibor keresett meg, szimpatikus ajánlatot kaptam. Ilyen lehetőségre vágytam, nyugalom lesz körülöttem, ezért hamar igent mondtam. Nem akarok megállás nélkül konfrontálódni, nyugodtan szeretnék dolgozni."Gyöngyösi András. – A hosszú távú tervek között szerepel, hogy első osztályú együttese legyen a városnak, de nem sietettünk el semmit. A csapatot vezető Juhász Tibor keresett meg, szimpatikus ajánlatot kaptam. Ilyen lehetőségre vágytam, nyugalom lesz körülöttem, ezért hamar igent mondtam. Nem akarok megállás nélkül konfrontálódni, nyugodtan szeretnék dolgozni."

Gyöngyösi András júliusban kezdi el a munkát Szombathelyen, addig még vár rá és a Spandaura a német bajnokság rájátszása, amelyet aranyéremmel szeretne zárni a magyar szakember.

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51

Férfi vízi Eb: a magyarok által kiejtett szerbeké lett a 7. hely

Vízilabda
2024.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik