Vízilabda: négy magyar klasszis szerepel a világválogatottban

Vágólapra másolva!
2016.12.08. 20:14
Négy magyar vízilabdázó – Kis Gábor, Madaras Norbert, Varga Dániel és Varga Dénes – szerepel a világválogatottban a december 23-án Belgrádban sorra kerülő gálamérkőzésen.

A vlv.hu szakportál értesülése szerint a szerb nemzeti csapat és a világválogatott látványos találkozója lesz a hazaiak két olimpiai bajnoka, Zivko Gocsics és Szlobodan Nikics búcsúmeccse. Mindketten az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpia megnyerése után mondták le a válogatottságot, de klubcsapatukban – Gocsics a Szolnok, Nikics az OSC játékosa – továbbra is aktívak maradnak.

A Tasmajdan uszodában sorra kerülő meccsen a világválogatottat Vjekoslav Kobescak, a Bajnokok Ligája-címvédő horvát Jug Dubrovnik vezetőedzője irányítja majd. A meghívottak között a magyarok mellett montenegrói, horvát és görög játékosok szerepelnek, illetve a nemzetközi alkalmi csapatot erősíti majd a Ferencváros szerb légiósa, Marko Avramovic is.

„Természetesen nagyon örülök a meghívásnak, nem kérdés, hogy a kényelmetlen utazás és időpont ellenére is ott leszek Belgrádban. Megtiszteltetésnek tartom, és mivel Zivko Gocic nagyon-nagyon jó barátom, ezért külön öröm számomra, hogy ott lehetek az utolsó válogatott meccsén. Biztos vagyok abban, hogy nagyon nagy élmény lesz ez a találkozó, emlékezetes pillanatokra számítok” – nyilatkozta a vlv.hu oldalon Kis Gábor.

További hír még, hogy idén – hosszú idő után – ismét megrendezik a vízilabdázók szuperkupa-mérkőzését Magyarországon. A vlv.hu szakportál csütörtöki beszámolója szerint véglegessé vált, hogy a bajnok és a Magyar Kupa-győztes mérkőzésére december 27-én kerül sor a Szőnyi úti uszodában. A nőknél az UVSE a BVSC-vel, a férfiaknál a Szolnok az Egerrel találkozik.

Legfrissebb hírek

Vízilabda: „Egy igazi varázsló” érkezik áprilisban Los Angelesbe

Vízilabda
2025.03.03. 09:10

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Varga Dénes Los Angelesben vízilabdázik tovább

Vízilabda
2025.03.01. 08:49

Vízilabda: két pontot érhetnek a távoli gólok

Vízilabda
2025.01.22. 06:28

Vízilabda: különleges szabályokat is tesztelnek a Komjádi-kupán

Vízilabda
2025.01.16. 12:43

Vízilabda: megszületett a sportág dokumentumfilmje

Vízilabda
2024.11.11. 20:45

Férfi vízilabda: Varga Zsolt marad és új piramist építene

Vízilabda
2024.11.02. 09:29

Madaras Norbert: Nem vagyunk nagy lemaradásban, de szeretnénk előrelépni

Vízilabda
2024.10.15. 10:43
Ezek is érdekelhetik