Török Béla: Magától értetődőnek vettem, hogy válogatott vagyok

– Januárban újra válogatott kerettag lett, de már az őszi BVSC–Honvéd meccsen volt egy szokatlan jelenet: ön nyugtatta a csapatot, vezérként viselkedett. A fiatal Török Béla nem ilyen volt.
– Hát persze, mert van egy hierarchia, ami aztán változik. Nem vagyok fiatal, most már talán el is fogadják a tanácsot tőlem – válaszolta a Nemzeti Sportnak Török Béla, a BVSC 26 esztendős védője, aki három év szünet után került vissza a válogatottba.

– Remélem. Próbáltam felnőni, rájöttem, hogy ami régebben volt, az nem pálya, többet kell beletenni az egészbe.

– Miben kellett változnia?
– A lazaságon mindenképpen változtatni kellett. Nyilván nem tudom megtagadni magam, nem leszek nem Török Béla. Nem azért, mert hozzá akarom hasonlítani magamat, de a habitusomat illetően se tudnék olyan lenni, mint például Benedek Tibor. Viszont ki kellett mondanom, hogy a vízilabda az első az életemben.

ÖRÜLT, HOGY KIMARADT

– Ez mikor történt?
– Az előző nyáron. A 2013-as barcelonai világbajnokságon valami nagyon eltörött bennem. Szurkoltam, hogy nyerjék meg a srácok, és akkor egy világbajnok csapatba nem fértem be, nem arról van szó, hogy a kilencedikbe sem kellettem. Azt éreztem, hibás vagyok, ám mindenki más is. Egy jó darabig le is tettem a válogatottról. Amikor 2014 nyarán nem hívott be Tibi, kicsit örültem is – ez utólag visszagondolva nagyon rossz hozzáállás –, mondván, inkább maradjak ki a nyár elején, mint szívjak végig egy újabb nyarat, aztán megint lemaradjak a világversenyről. A 2016-os belgrádi Eb idején éreztem először újra, hogy szeretnék ott lenni. Néztem a meccseket, közben arra gondoltam, micsoda hülye vagyok, hogy nem vagyok ott a csapattal. Azzal tisztában voltam, hogy az olimpiára már nincs esély, a mostani szezonomat viszont úgy építettem fel, hogy akárki is lesz a kapitány, mindenféleképpen nézzen meg újra.

– Amikor a Szeged és a Szolnok után a BVSC-be igazolt, úgy tűnt, parkolópályára kerül, hiába a tehetség, nem lesz már visszaút a legjobbak közé.
– Szolnokon gyakorlatilag világválogatottban szerepeltem, tizen-akárhányadik ember voltam, játszottam másfél negyedet, elvittem néhány személyi hibát. Ehhez nem kell nagy tehetség. A BVSC-ben inkább érzem, hogy lehet fejlődni. Sok lehetőséget kapok, tudom irányítani a csapatot, egy modern felfogású bekknek az egyik legnagyobb erénye, hogy jól tudja irányítani a védekezést.

MERT NEKEM EZ JÁR

– Megszerette a bekkelést?
– Most már igen, de ehhez súlyt kellett felszednem és izommá alakítanom.

– Azért is kérdeztem, mert nem csillogós poszt, ön viszont élvezi a csillogást is a vízilabdában.
– Azért a poszt legjobbja, Alekszandar Ivovics bekként is tud csillogni.

– A csillogás iránti vágyát mennyire tartják nagyképűségnek az emberek?
– Nagyképűnek tűnök?

– Néha igen, talán a flegma jobb kifejezés. Viszont ha jól sejtem, ezt nem most hallja először.
– Hallottam, azért nem is háborodtam fel a kérdésen. Van egy stílusom, bár függ attól is, milyen napom van. Amikor nehéz meccsünk van, nem állok le királykodni. Próbálom visszafogni magam, nem adok olyan passzt, amilyennek nincs ott a helye, mert gólt is kaphatunk belőle. A korral múlik a hajlam, de nem szeretném, hogy teljesen elmúljon, és a vízilabdára is játékként tekintek.

– Anno Szegeden szupertehetségnek kiáltották ki, tizenöt volt, amikor már hallottuk a nevét. Nem kapatták el fiatalon?
– Amikor juniorkorom után felnőttválogatott lettem, természetesnek vettem. Egy ideig bent is voltam a keretben, viszont nem volt mögötte semmiféle tartalom. Keményen edzettem persze, ám fel sem vetődött bennem, hogy nem leszek felnőttválogatott, vagy hogy nem játszom élcsapatban.

– Fiatalon sokat bulizott?
– Kár lenne tagadni, sokat. Magától értetődőnek vettem, hogy válogatott vagyok, s azt gondoltam, ha bulizni járok, akkor is úgy lesz. Aztán kiderült, ez nem így működik. Élveztem, mert különben nem csináltam volna, de ma már nem az vagyok, akinek fontos, hogy hétköznap megmutassa magát valamelyik szórakozóhelyen.

KÖSZÖNÖM AZ EDZÉSEKET, APA!

– Nem a 2013-as vébé volt az egyetlen törés, hiszen 2012 tavaszán fél évre eltiltották doppingvétségért.

– Ott egy olimpiai felkészülésről csúsztam le, lehetőségesem sem volt rá, hogy megküzdjek a londoni szereplésért. Óriási pofon volt, de szerencsére fel tudtuk dolgozni. Apám „rugdosott" át ezen a korszakon. Ilyenkor sok minden megfordul egy játékos fejében, például az is, hogy mit csináljak fél évig, most buktam egy olimpiát, inkább hagyom a fenébe az egészet! Aztán apám helyre tett, együtt kezdtünk el edzeni, sokat, keményen és monoton módon. Az járt a fejemben, hogy minek dolgozzak annyit, amikor úgyis csak hónapok múlva játszhatok, miért nem hagyhatok ki egy edzést sem. Vette a fáradságot, esténként lejött velem az uszodába, és ott állt a parton, amíg négyezer métereket úsztam. Előfordult, hogy üvöltöztem vele, tele volt az egésszel a hócipőm, ő pedig másnap is ott volt. Akkor éreztem, hogy ha ő nem adja fel, akkor ki vagyok én, hogy megtegyem? Egy pénteki napon járt le az eltiltás, szombaton elődöntőt, vasárnap döntőt játszottunk a Magyar Kupában, és az én kapufás gólommal nyertünk. Akkor azt éreztem, hogy fityiszt mutattam a világnak, megéri dolgozni. Szerintem még nem is mondtam apámnak, mennyire hálás vagyok neki azért, hogy segített.

– Viszont ennek is már négy és fél éve, a legutóbbi kerettagsága óta több mint három esztendő telt el. Elvesztegetett évek, vagy sokáig fizetett tanulópénz volt?
– Szeretném, ha tanulópénz lenne, de hogy az volt-e, csak akkor tudom megmondani, ha tíz év múlva újra leülünk beszélgetni.

– Mit gondol, mi vár önre a mostani olimpiai ciklusban?
– Remélem, sikerek, azonban nem akarok előrerohanni. Először annak örülök, hogy az eddigi összetartásokon ott voltam, aztán szeretnék bekerülni a világbajnokságra készülő bő keretbe, majd ott lenni a vébén, azon pedig nyerni. Minden sportoló álma, hogy a hazájában érjen fel a csúcsra, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet. Viszont ha esetleg nem sikerül, akkor sem áll meg az élet, annál komolyabb vagyok már, mint hogy újra megsértődjek. Nincs már időm arra, hogy megint szünetet tartsak a válogatottságban.