Férfi vízi: távozik az OSC szerb klasszisa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 16:53
null
Andrija Prlainovics (6) Franciaországba igazol (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
A főszponzor kiszállása után nehéz helyzetbe került OSC-től a francia bajnok Marseille együtteséhez szerződik Andrija Prlainovics, a szerbek olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázója.

 

„Azért csatlakozom a Marseille-hez, mert egy remek klub, amelynek komoly ambíciói vannak, és évről évre fejlődik. A megállapodásunk három évre szól, ez az én koromban nagyon fontos” – idézte a 33 éves játékos Waterpolo Vestinek adott interjúját a total-waterpolo.com című szakportál.

Prlainovics a Jadran Herceg Novinál kezdte karrierjét, majd a Partizan Beogradban, a Crvena zvezdában és a Pro Reccóban szerepelt. Ezt követően Magyarországra szerződött, először Szolnokon játszott, a Tisza-partiakkal 2017-ben Bajnokok Ligáját nyert, a Duna Arénában rendezett fináléban őt választották a legértékesebb játékosnak. Tavaly nyáron igazolt át az OSC-hez. Ő a vízilabdázás történetének egyetlen játékosa, aki négy különböző klub színiben is magasba emelte a BL-trófeát.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: sokáig szoros volt, végül öttel nyert a Fradi

Vízilabda
2025.03.22. 16:53

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

Jól sikerült a főpróba, a PSG győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-visszavágóra

Francia labdarúgás
2025.03.08. 23:01

Férfi vízilabda ob I: a BVSC magabiztosan győzte le az OSC-t

Vízilabda
2025.03.05. 21:30

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

A Juventus menesztené Mottát, De Zerbi lehet az utódja – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 13:58

Ligue 1: rangadót nyert a Lille, meglepő vereséget szenvedett a Marseille

Francia labdarúgás
2025.02.22. 23:03
Ezek is érdekelhetik