Fontolva haladás – Lakner Gábor jegyzete

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 23:20

Minden vízilabda Európa-bajnokságon eljön az a pillanat, nagyjából a csoportkör felénél, amikor megunom a húsz- vagy annál is több gólos különbségű mérkőzéseket, és leírom, hogy ennek így semmi értelme. Egyszerűen nincs annyi épkézláb csapat, mint amennyi a mesterségesen felduzzasztott mezőnyhöz szükséges, a találkozók nagy része felesleges, a sportág pedig nevetségessé teszi magát, amikor a kontinenstornán 29–3-as eredmények születnek.

A tizenhat csapatos férfimezőny még hagyján, mert ott általában van csoportonként két jó és két kevésbé jó csapat, a tizenkét csapatos női tornán viszont az oroszok száműzése óta csak annyi a kérdés, hogy az öt valamirevaló társaság közül melyik kap kettő és melyik egy jó ellenfelet a hatcsapatos csoportban. A többi összecsapás az élcsapatoknak még edzésnek sem elegendő, a gyengébbeknek ugyanakkor végtelenül megalázó. Mindig feltettem a kérdést: vajon miért nem dönt úgy a LEN, hogy a jégkorongban nagyjából hét évtizede bevált módon divíziókra osztja a résztvevőket. Nem tette, így két év múlva ugyanazt a borzalmat néztük mindannyian. Legutóbb Splitben a Hollandia–Románia női csoportmeccs volt a kedvencem, 28–0-s végeredménnyel…

Ennek most vége, ugyanis a LEN feltalálta a meleg vizet. A következő, 2024-es netanyai Eb-n már két divízióra osztják a mezőnyt, így a maga szintjén mindenki kiélezett meccseket játszhat az első naptól az utolsóig, és a második divízió legjobbjai azért a nyolcaddöntőtől kezdve beleszólhatnak a nagyok játékába, már ha képesek rá.

A rendszert tesztelték a nemrég Bukarestben megrendezett U20-as férfi-világbajnokságon, és a LEN látta, hogy ez bizony jó. A magyar válogatott mellesleg megnyerte a tornát, így mi meg azt láttuk, hogy nem kell félnünk az új lebonyolítástól, ha jó csapatunk van, az így is győzni fog.

Örömteli fejlemény a LEN újítása, még ha meg is késett néhány év(tized)et, de a fontolva haladás is haladás. A végén még megdől Faragó Tamás magyar pólóról szóló, de általánosítható, a medencék környékén sokat emlegetett alapigazsága, miszerint a sportág legnagyobb ellensége önmaga.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik