Női vízi világkupa: „Ez felháborító” – nem engedték be játékosunkat az USA-ba

Vágólapra másolva!
2023.06.23. 10:00
null
Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Pénteken (ma) késő este a görögök elleni negyeddöntővel kezdi meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világkupa Long Beach-i szuperdöntőjében.

Bíró Attila szövetségi kapitánynak még az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten, ugyanis – a magyar szövetség közleménye szerint – Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba.

A Ferencváros játékosa Szlovákiában született, igaz, magyar útlevéllel játszott mindig is, azonban az amerikai könnyített vízumhoz (ESTA) a születési helynek megfelelő útlevél kell. Máté így még a tengerentúli túra előtt – életében először – csináltatott egy szlovák útlevelet, amelyet kihoztak utána Olaszországba, ám hiába ment be azzal a kérelem, az amerikaiak indoklás nélkül elutasították. Mindez már a túra kanadai részén derült ki – oda simán megkapta az engedélyt –, azaz Long Beach helyett Budapest felé kellett vennie az irányt, és a helyére Pőcze Panna érkezett.

„Én ezt felháborítónak tartom, hogy egy sportoló nem szerepelhet egy világversenyen mondvacsinált okokból” – nyilatkozta Bíró Attila. –„Kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha egy amerikai pólós nem kap vízumot a tavalyi budapesti vébére. Viszont muszáj volt valakit behívni, mert a sérültek állapota miatt nem kizárt, hogy a végén csak tizenkét embert tudnék játszatni, ennyi előnyt pedig nem szeretnénk adni egy szuperdöntőn.”

A válogatott magyar idő szerint 22 órakor játszik a görögökkel, a négy között pedig szinte biztosan az izraeliek ellen „melegítő” amerikai válogatott vár rá.

Az első két hely automatikus kvalifikációt jelent a 2024-es dohai világbajnokságra.

Legfrissebb hírek

Szétlövéssel nyert a Szentes; kétgólos sikert aratott a III. Kerület a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.03.01. 23:35

Csoportelsőként jutott tovább az FTC a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 22:22

UVSE-siker született a magyar derbin a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.03.01. 18:22

„Szeretnék ott lenni a budapesti vb-n és a Los Angeles-i olimpián” – a gyermekét váró Magyari Alda tervezi a visszatérést

Vízilabda
2025.02.28. 22:03

Az UVSE legyőzte az FTC-t a női vízilabda ob I szerdai rangadóján

Vízilabda
2025.02.19. 20:14

Az FTC szétlövéssel kikapott; ötödször is vereséget szenvedett a Dunaújváros és a BVSC a női vízi BL-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:33

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte meg a fordulatos rangadót

Vízilabda
2025.02.12. 21:05

Női vízi ob I: magabiztosan nyert az UVSE és a BVSC is

Vízilabda
2025.02.05. 21:06
Ezek is érdekelhetik