2003, 2013, 2023. Talán furcsán hathat, hogy egy szubjektív írás számtani sorozattal indul. De mielőtt a matematika iránti imádatban visszafogott olvasóinkat már most elveszítenénk, jelzem, reményeim szerint ez a három szám egyben világbajnoki férfi pólóaranyaink évszáma is a kétezres években. Kettő ebből már biztos, a harmadik szombaton dől el.
Az utolsó pillanatban szerzett góllal döntős és olimpiai résztvevő a férfi pólócsapat! |
Varga Zsolt: Amikor kivédekeztük az utolsó támadást, volt egy olyan érzésem, hogy nyertünk |
Bármennyire is meglepően hathat, a jelenleg negyvenes éveiben járó, az 1973-as belgrádi diadalt még a megszületés hiányában kihagyó fanatikus vagy a hasonló életkorban lévő családanya, aki némi esztétikai élmény miatt (is) kezdte el nézni évtizedekkel ezelőtt a pólóvilágversenyeket, bizony több magyar férfi olimpiai aranyérmet láthatott, mint világbajnokit. Most megvan az esélyünk, hogy az említett érdekes adat a továbbiakban ne lehessen egy beugratós kvízkérdés alapja egy műveltségi vetélkedőben, és ne vérezzen el rajta egy irodalomban vagy éppen bulvárban erősebb játékos. Ehhez mindössze nyerni kell a döntőben – ahogy ebben az évezredben korábban kétszer is.
2003-ban a korábban a sydney-i olimpián győztes Varga Zsolt már nem volt a világbajnok csapat tagja. Így nem adatott meg neki, hogy a tinédzserként még rivális, de későbbi nagyon jó baráttal, Benedek Tiborral együtt ünnepelje a világbajnoki címet. Meglepő módon Tibinek is ez volt az utolsó vb-címe játékosként, bár további két ötkarikás arany hathatós közreműködőjeként egy másik, korszakalkotó sorozatban vett részt.
Tíz év elteltével, 2013-ban Benedeket nevezték ki szövetségi kapitánynak, aki olyan rajtot vett, amilyenre nem sokan számítottak: átalakuló csapatával egyből világbajnok lett, hogy, hogy nem szintén Barcelonában.
Most az örök barát, Varga Zsolt vezetésével készül döntőre a magyar válogatott – szövetségi kapitányként szintén az első világbajnokságán. Ha nem hinnénk abban, hogy a válogatott túl van a vébé legrosszabb teljesítményén (az amerikaiak ellenin), ha nem hinnénk abban, hogy képesek leszünk a döntőben is hasonló klasszis megoldásokra, mint időnként a spanyolok ellen, ha nem hinnénk Varga Zsolt Benedekhez hasonlóan megszállottként végzett edzői munkájában, ha nem hinnénk a fejlődésben, a taktikánkban, egy esetlegesen hasról bepattanó labdában, a számmisztikában akkor is bízhatunk.
A helyszín ugyan az új résznél nem stimmel, de legyen Fukuoka az új Barcelona.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!