Címlapsztori: Nem tisztem eldönteni, jogosan lettem-e a vb legjobbja, de nyertünk, így igazán örülök neki – Zalánki Gergő

– Hogy telnek az itthoni napjai, meddig marad Magyarországon?
– Jól teltek, jó volt ez a kis pihenő. Még van egy hét szünet, és a hét vége felé, a jövő hét elején megyünk Olaszországba. Huszonharmadikán kezdjük el az edzéseket, örülök, hogy együtt lehettem a családommal – felelte a Nemzeti Sportnak Zalánki Gergő, a magyar vízilabda-válogatott és a Pro Recco 28 éves balkezese, aki Fukuokában világbajnok lett a csapattal és őt választották meg a torna legértékesebb játékosának.

– Sok szeretetet kapott az elmúlt két hétben?
– Igen, nagyon aranyos volt mindenki, főként a szülővárosomban, Egerben. Mindenhol gratuláltak, jártam az uszodában, fogadtak a városházán, jólesett, tényleg nagyszerű érzés volt.

– Mivel sikerült Fukuokában a világ fölé kerekedniük?
– Nem játszottunk hibátlanul, sőt, elég sokat hibáztunk fontos szituációkban, amikor egy-egy meccset le tudtunk volna zárni, például az amerikaiak elleni negyeddöntőben vagy a görögök ellen a döntőben: vezettünk, elléphettünk volna több góllal, de nem sikerült, és hátul elkerülhető találatokat kaptunk. Valahogy mégis mindig egységes volt a csapat, akartunk, küzdöttünk, a végjátékokban higgadtak tudtunk maradni, és főleg a spanyolok ellen jöttek az egyéni villanások. Erre lehet építeni, öt-hat játékosban is benne van, hogy meg tudja nyerni a meccset, és valaki mindig átsegített minket a nehézségeken.

– Megérdemeltnek tartja, hogy önnek ítélték a torna legértékesebb játékosának járó MVP-díjat?
– Jól sikerült az összes mérkőzésem, mindegyiken sok gólt lőttem, több gólpasszt adtam, a védekezés is jól ment. Nem tudom, a többiek milyen statisztikát produkáltak, az enyém jól néz ki. Nem az én tisztem eldönteni, jogos-e az elismerés, de örülök neki így, hogy megnyertük a vébét; ha csak másodikként vagy harmadikként végzünk, nem esett volna ennyire jól.

– Állandó szakértőnk, Szabó Zoltán úgy véli, az utóbbi időben védekezésben is elérte a világklasszis szintet. Valóban sokat fejlődött ebben a szegmensben?
– Olaszországban sikerült másfajta védekezést is megtanulnom, ezt a korábbival ötvözve sokszor tudtam jó döntést hozni. Elég stabilan védekeztünk, amihez kellett az egész csapat. Voltak hibáink, egy éve dolgozunk együtt Varga Zsolttal, kell még egy kis idő, hogy mindent tisztázzunk, mert a válogatottban csak három-négy hét jut egy világesemény előtt a taktika leporolására, vagy kitalálni valami újat. A védekezés az alap, elöl jöttek a gólok, továbbá Vogel Soma rendkívül jól védett, különösen az ötmétereseknél.

– A budapesti Európa-bajnoki cím vagy a fukuokai vb-arany értékesebb a szemében?
– A budapesti Eb különleges, itthoni világ­esemény a telt házas Duna Arénában, ez nagyobb élmény volt, mert kint messze nem volt telt ház, japánok és leginkább néhány magyar sportoló ült a lelátón, tehát nem volt ugyanolyan a hangulat. Amikor hazajöttünk, vártak minket az arénánál, mindenki fáradt volt a 36 órás hazaút után, így nem tudtuk kiélvezni a fogadtatást. Azt éreztem, álmos vagyok, itthon este volt, ami Japánban hajnal, szóval zombi üzemmódban csináltuk végig az eseményt.

– Előny vagy hátrány lehet a következő két, egymás utáni világeseményen, hogy az olimpiai kvóta már a zsebükben van?
– Mindenképpen előny, higgadtabban vághatunk neki az Európa- és a világbajnokságnak, gyakorolhatunk játék­elemeket, hogyan működnek, a fizikai felkészülést pedig úgy tudjuk csinálni, hogy már a nyárra összpontosítunk. Persze, ha Eb-re vagy vébére megyünk, nyerni akarunk, nem kérdés, a gyakorlás mellett érmeket is szeretnénk gyűjteni. Nem lenne szerencsés úgy nekivágni az olimpiának, hogy hátrébb végeztünk a következő tornákon, de kemény a mezőny és sok függ a sorsolástól is. Ugyanakkor lépésről lépésre haladok, egyelőre a három hónapos klubidény következik, kaotikus lesz, sok feladat vár ránk, jobb így, hogy a legfontosabbat, az olimpiai kvalifikációt már megszereztük.

– Nyolc éve válogatott, ez a mostani garnitúra van a legtöbbre hivatva?
– Van még ebben a csapatban bőven, elég fiatal a társaság, egy év alatt sokat fejlődhetünk, még az idősebbek is, nekem is van hová. Az apró hibákat, amelyekből gólokat kaptunk, könnyedén ki tudjuk javítani, van lehetőség bennünk, de sokat kell dolgoznunk. Remélem, amikor a srácok újra vízbe ugranak edzésen, elfelejtik, hogy világbajnokok vagyunk, mert az új idényben újra meg kell küzdenünk acímekért.

– Varga Zsolt egy év alatt Eb-ezüstig és vb-aranyig kormányozta a nemzeti csapatot. Miben hozott mást Märcz Tamás után? Fontos, hogy gyakorlatilag a teljes keretnek volt korábban a klub­edzője?
– Igen, ez előny, most is sok a fradista a keretben, valószínűleg a Fradinál meghonosított taktikát veszi itt is elő, azért is működött ilyen gyorsan és jól az elképzelése. Tomival is szép eredményeket értünk el, ám kellett a váltás, Zsoltnak eredménykényszer nélkül volt lehetősége a fiatalításra, szép folyamat indult el, bízom benne, hogy hasonló sikereket érhetünk még el.

– Mennyire tettek a generációjára nagy terhet az elődök? Létezhet az a felfogás, hogy magyar vízilabdázó karrierje ötkarikás bajnoki cím nélkül nem teljes értékű?
– Nem gondolom, hogy ne lenne teljes értékű, de azt már látom, hogy a három olimpiai címet nem fogom utolérni, gyönyörű teljesítmény. Sohasem fogtam fel versenyként, hogy le kellene köröznünk az elődöket, ők is tették a dolgukat, ahogy tudták, mi is tesszük. Szeretnék olimpiát nyerni, de anélkül is teljesnek érezném a karrieremet, világ- és Európa-bajnok, világkupagyőztes vagyok.

– A görögök elleni finálé után kerestünk önről euforikusan ünneplős fotót, de nem találtunk, sőt, még az aranyéremmel pózolósat sem. Tudatosan kerüli a rivaldafényt?
– Tudatosan nem, csak nem vagyok olyan, aki ugrál örömében, és nagyon el is fáradtam. Mennem kellett nyilatkozni a kamerák elé, a többiek boldogok voltak, viccelődtem is velük, ha ennyi energiájuk maradt, még egy-két sprintet levághattak volna a vízben. A meccsek után általában az járt a fejemben, hogy igyak egy pohár vizet, bementem az öltözőbe, ittam-ettem valamit.

– Gyermeke tavalyi születése miben változtatta meg az életét?
– Az alvásidőt jobban kell tisztelni, amikor ő alszik, próbálok én is vele. Fárasztó tud lenni, hogy az edzések után leüljek vele játszani, de nagyon élvezem, nem teher. Hozzászoktam és még aktívabb lettem, élvezem a családi életet. Az utazások viszont nehezebbek, elég lassan telik az idő ilyenkor és szomorú a búcsú, most is három-négy hetet voltam távol, és előtte még Amerikában is jártunk. Amióta itthon vagyok, nagyon boldogok vagyunk. Várom a reccói időszakot, mert ott még több időnk van, mint Budapesten, mehetünk a tengerpartra, sétálni, várost nézni.

– Milyen vízilabdázónak lenni Reccóban? Rocksztárként kezelik önöket?
– Nem, de nem is akarunk rock­sztárként élni. A külföldi játékosok hozzám hasonló stílust képviselnek, visszahúzódóbbak, egyszerű vízilabdázók, család­apák. Tudjuk, nagyon sokat várnak tőlünk, és ezt el is mondják nekünk. Megkedveltem ezt a mentalitást, át tudom érezni. Minden nyáron a nulláról indulunk, profi sportolóként elfelejtjük az előző szép és jó idényt.

– Tavaly öt, idén négy gólt szerzett a BL-döntőben. Honnan jön a gyilkos ösztön a legnagyobb mérkőzéseken?
– Így jött ki mostanában a lépés szerencsére, remélem, kitart még néhány évig. Próbálok minden egyes meccset ugyanúgy megélni, legyen az döntő vagy szimpla bajnoki. Átlagos mérkőzés, vízilabdázni kell, semmi extra nem szükséges, csak amit amúgy is tudok. Rengeteg órányi edzés és mérkőzés áll mögöttem, higgadtan minél jobb döntéseket kell hoznom.

– Reccós pályafutása egybeesik Sandro Sukno edzőével, aki súlyos szívproblémái miatt hagyott fel a profi játékkal. Milyen valakivel együtt dolgozni, aki olyan fiatal, hogy még bőven a vízben is tempózhatna?
– Az elején érdekes volt, rajta is látszott, igencsak meg akarja mutatni, hogy ő a főnök. A csapat fele idősebb volt nála az első évadban, le kellett tennie az alapköveket, hogy mindenki belássa, ő az edző és a szava szent. Ez Reccóban jól működött, a játékosok szó nélkül követik az utasításait, amit mondott, megcsináltuk. Nekem szimpatikus a stílusa, kicsit csendesebb és higgadt, mindig azt mondja, a meccs hosszú, négy negyedből áll, nem kell kapkodni, minden rendben lesz – hasonló a felfogásom, jól megértjük egymást, bízik a játékosaiban és az elvégzett munkában.

– Van elképzelése pályafutása következő néhány évéről?
– Néhány évig maradnék a Reccóban, aztán még nem tudom... Úgy gondolom, két olimpia még lehet bennem, jó lenne addig a Reccóban játszani, de sohasem tudhatjuk, mit hoz az élet. Ezért is koncentrálok mindig a következő lépésre. A párizsi olimpiáig biztosan kint leszek Olaszországban, és reményeim szerint még tovább is.