Férfi vízilabda: a szolnokiak folyamatosan csiszolják a védekezésüket kapusuk szerint

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.11.16. 08:57
null
Bányai szerint mentálisan fejlődtek a szolnokiak (Fotó: Koncz Márton)
Az alapszakasz második felére összeállt a Szolnoki Dózsa védekezése, ráadásul Bányai Márk szerint mentálisan is erősebb lett a csapat, amely szombaton a címvédő Ferencvárost fogadja.

Tíz gól alatt tartotta előző négy ellenfelét a férfi vízilabda ob I-ben szereplő Szolnoki Dózsa Praktiker, pedig október közepén a BVSC 13, a Vasas 14 gólt lőtt a Tisza-partiaknak. Azóta viszont meggyőző teljesítménnyel menetel Hangay Zoltán együttese, hozta a kötelezőket, valamint két rangadót is megnyert, a Honvédot otthon, az OSC-t idegenben győzte le. Felvetődik a kérdés: mi változott?

„Mentálisan sokkal erősebbek lettünk – mondta a szolnokiak kapusa, Bányai Márk, aki a hét elején a magyar válogatottal készülhetett a Duna Arénában. – Rengeteget dolgozunk az edzéseken, folyamatosan csiszolgatjuk a védekezésünket, amely élesben is egyre hatékonyabb. A BVSC ellen sajnos volt egy rövidzárlatunk a harmadik negyedben, a Vasastól egy góllal kaptunk ki a Komjádiban, de már pislákolt a fény, hogy jó úton járunk, összeállhat a játékunk. Azóta jól alakul az idény, a Honvéd-meccsen eksztázisban játszottunk, rengeteget blokkoltunk, és mindössze hat gólt kaptunk, ami bármelyik rivális ellen szenzációs teljesítmény. Az OSC legyőzését hasonlóan nagy fegyverténynek tartom, de ahogy Hangay Zoltán is szokta mondani, még hosszú a bajnokság, alázatosnak kell maradnunk.”

A fegyelmezett védekezés kimagasló kapusteljesítménnyel társul, Józsa Ottó és Bányai Márk is stabilitást ad a szolnokiaknak. Utóbbi az OSC ellen 12–9-re megnyert rangadón már-már áttörhetetlen falként funkcionált, 15 védést mutatott be, mégis szerényen beszélt saját teljesítményéről.

„          Nagyon jól »pattogtak« előttem a srácok, amivel megkönnyítették a dolgomat, nekem csak a kötelezőt kellett védeni, ami az én sávom – hangsúlyozta Bányai. – Sokat készülünk arra az edzéseken, hogy egymást érik a kiállítások, gyakoroljuk az emberelőnyös és -hátrányos szituációkat, érezhető az előrelépés. Fontos mérkőzések várnak még ránk az alapszakaszban, hétvégén ráadásul a Ferencvárossal találkozunk – ha úgy játszunk, mint az újbudaiak ellen, hatpontos rangadó is lehet belőle. Jól állunk bele a találkozókba, rendben van a hozzáállásunk, és ha mindenki megtartja ezt a szokását, a folytatásban is eredményesek leszünk.”

A nyolc győzelemmel és két vereséggel álló Szolnoki Dózsa az alapszakaszból hátralévő három fordulóban hazai medencében játszik: szombat este a címvédő FTC-Telekomot fogadja, majd a Kaposvár és az UVSE megy a Tiszaligetbe.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: szétlövés döntött a Vasas és a Szolnok rangadóján, a Honvéd simán megverte az OSC-t

Vízilabda
2025.03.14. 21:18

A Vasas a Debrecennek, a Szolnok a Miskolcnak nem adott esélyt a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.02.15. 21:00

Nagyot játszott a BVSC, de az FTC sorozatban hetedszer is megnyerte a férfi vízi Magyar Kupát

Vízilabda
2024.12.15. 21:16

Szolnoki uszodaügy: a közösségi médiában üzent a polgármester

Vízilabda
2024.11.22. 10:59

Szűk vereségével is csoportelső a BVSC a vízilabda Eurokupában; hozta a kötelezőt a Szolnok

Vízilabda
2024.11.21. 22:05

Vízilabda: bezárhatják a szolnoki uszodát, de a klub nincs veszélyben

Vízilabda
2024.11.19. 09:53

A Szolnok idegenben verte a Vasast a vízilabda Magyar Kupában, az FTC 18 góllal nyert

Vízilabda
2024.10.24. 21:24

Vízilabda: a Szolnok a harmadik negyedben döntött Miskolcon

Vízilabda
2024.10.20. 17:16
Ezek is érdekelhetik