Férfi vízilabda ob I: az FTC kiütötte az Újbudát, és bejutott a döntőbe

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 21:33
Az FTC ott lesz a férfi vízilabda ob I döntőjében (Fotó: waterpolo.hu)
Az FTC-Telekom sima, 19–10-es győzelmet aratott otthon a Genesys-OSC-Újbuda ellen a férfi vízilabda ob I elődöntőjének első, és így egyetlen mérkőzésén, hiszen ezzel be is jutott a bajnoki döntőbe – számolt be a waterpolo.hu.

A Ferencváros már az elődöntő megkezdése előtt egyetlen lépésre volt attól, hogy ismét ott legyen a bajnoki fináléban, hiszen ellenfelét, az OSC-t az alap-, majd a középszakaszban is legyőzte, azaz a hét pontig tartó párharcnak 6–0-s fórral vágott neki – olvasható a Magyar Vízilabda-szövetség honlapján

Az elődöntőben sem volt sok esélye az újbudai együttesnek, az FTC már a félidőben 9–4-re vezetett. A folytatásban sem tudott közelebb jönni az OSC, sőt még tíz gólt kapott, s csupán hatot szerzett, így a Ferencváros 19–10-re simán nyerni tudott. 

A címvédő már biztosan ott lesz az idei bajnoki döntőben, és várhatja, hogy a Vasassal vagy a BVSC-vel kell-e megküzdenie. 

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FTC-Telekom–Genesys-OSC-Újbuda 19–10 (4–2, 5–2, 4–2, 6–4)

A 7 pontig tartó párharc végeredménye: 9–0 az FTC-Telekom javára.

 

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
15 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21

Vízilabda: Varga Zsolt szerint csak nyáron lehet látni az új szabályok hatását

Vízilabda
2025.03.25. 08:47

A jövő sztárjai: Hajdú Kata, Tiba Panna

Utánpótlássport
2025.03.24. 10:47
Ezek is érdekelhetik