Az ötvenéves Märcz Tamás a sportirányításban is megállja a helyét

– Immár másfél éve dolgozik a Nemzeti Sportügynökség Zrt. sportszakmai igazgatójaként. Mit jelent ez a gyakorlatban? 
– A szövetségek állami finanszírozását segítő Nemzeti Versenysport-fejlesztési Programot bonyolítjuk, illetve a Kiemelt Edzői és a fiatal sportolókat támogató Héraklész-programot irányítjuk. Ezek összességében több mint kilencven sportágat érintenek – kezdte Märcz Tamás. – A Kiemelt Edzői Programnak annak idején magam is részese voltam, most pedig én felelek a legeredményesebb szakemberek finanszírozásáért. Tapasztalatból tudom, milyen nehézségekkel jár az élsportolói és az edzői pálya, igyekszem segíteni, könnyebbé tenni a sportban dolgozók életét.

–  Élvezi, amit csinál? 
– Szeretem a munkámat, izgalmas, hogy most más szemszögből van rálátásom a magyar sportéletre. Országos szinten foglalkozom a sporthoz kapcsolódó folyamatokkal, ami szintén nemes feladat. Megtisztelőnek tartottam, amikor felkérést kaptam az államtitkárságtól, hogy vállaljak szerepet az átalakuló Nemzeti Sportügynökségben, próbára akartam tenni magam – egyáltalán nem bántam meg, hogy éltem az akkor felkínált lehetőséggel.

– Edzőként nem is keresték meg? Mégiscsak öt és fél éven át irányította a férfiválogatottat… 
– Jó néhány vezetőedzői ajánlatom volt az elmúlt másfél évben, ezek döntő többsége leginkább külföldről érkezett. Ezek között volt vonzó is, amin komolyan elgondolkoztam, de a családom miatt úgy döntöttem, egyelőre itthon maradok.

– Nehéz volt elszakadni a medenceparttól? 
– Inkább úgy mondanám, hogy kihívást jelentett, szerettem volna bizonyítani, hogy más szerepkörben is helytállok. Ahogy sportolóként, a civil életben is alkalmazkodni kell az adott helyzethez, mindent egybevéve azt gondolom, a lehető legjobb döntést hoztam. Természetesen nincs kizárva, hogy visszatérek a medencepartra, hiszen szeretem az edzői szakmát, érzek magamban e téren is ambíciót, de egyelőre jól érzem magam a helyemen.

– Említette, hogy fiatal tehetségek támogatásával is foglalkozik. Könnyebb manapság élsportolóvá válni, mint az ön idejében, a nyolcvanas, kilencvenes években? 
– Más világot élünk, már ötéves távlatban is megfigyelhetők a generációs különbségek. A mai fiataloknak minden adva van a fejlődéshez, elég csak az ösztöndíjakra, a külföldi táborozási lehetőségekre, a modern sportlétesítményekre és felszerelésekre gondolni. Nem volt ez mindig így… Abban is segít nekik a sportvezetés, hogy összehangolják a tanulmányaikat az élsporttal, tényleg sokkal jobb feltételek mellett készülhetnek, viszont nekik nincs összehasonlítási alapjuk, érthető, hogy természetesnek veszik, amit tapasztalnak.

– Mennyire alakult át a sporthoz kapcsolódó közösségi élet a közösségi média térhódításával? 
– Ebből a szempontból is tetten érhető a változás, amihez a több mint húszéves Héraklész-program „újragombolásával” igyekszünk alkalmazkodni. Szeretnénk kihasználni, hogy a közösségi médiának köszönhetően a fiatal sportolókat is sokan megismerhetik, így a szponzorok is megláthatják bennük a lehetőséget már tizennyolc-tizenkilenc évesen. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak magukkal foglalkozzanak, hanem egymásra is figyeljenek a különböző sportágak képviselői. Miért ne lehetne egy birkózónak példaértékű egy vívó pályafutása? Olimpiai szemüvegen nézve is fontos küldetés, hogy formáljuk, építsük a sportolói közösséget.

– A párizsi olimpiához közeledve alighanem Sydney is gyakrabban eszébe jut. 
– Persze, hogy eszembe jut, a kétezres olimpiát játékoskarrierem csúcsának tartom, a mai napig jó szívvel gondolok vissza rá. Tokió viszont sokkal frissebb emlék, szövetségi kapitányként is nagy élmény volt az olimpia, ráadásul éremmel tértünk haza. A párizsit is nagyon várom, minden magyar sportolónak szurkolok, de nálam természetesen a vízilabda lesz a középpontban.

– Gyakran jár még pólómeccsekre? 
– Sok mérkőzést nézek meg a helyszínen, amikor időm engedi, bajnokikon és Bajnokok Ligája-meccseken is ott vagyok. A Ferencváros BL-döntőjét idén sajnos ki kellett hagynom, mert egy másik sporteseményen volt kötelező jelenésem, de megígértem a máltai barátaimnak, hogy a következő két négyes döntő valamelyikére elutazom. Olaszország mellett Máltához is kötődöm, négy nyarat töltöttem ott játékosként és edzőként, még nyári tábort is vezettem.
– Mit kívánjunk a következő ötven évre? 
– Kimondva soknak tűnik az ötven év, viszont egyáltalán nem érzem belülről ezt a kort, aminek örülök. Sok tervem van még, ami megvalósításra vár. Mindenesetre bármennyi is adatik meg, természetesen az egészség a legfontosabb, aminek számomra fontos része a mindennapos sportolás is. Szeretném úgy megélni a napjaimat, hogy azt csinálom, amihez kedvem van, amiben örömömet lelem, és olyan emberekkel, akikkel jól érzem magam. Ha így lesz, akkor elégedett és boldog leszek – függetlenül attól, hogy a vízilabdában, a sportirányításban vagy az élet más területén dolgozom.