Máris elkopott Muhari Eszter párizsi olimpiai bronzérme, cseréli a NOB

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 10:15
null
Muhari Eszter bronzérme máris cserére vár (Fotó: Reuters)
Alig néhány héttel a párizsi olimpia után elkopott vívónk, Muhari Eszter bronzérme.

A Magyar Vívószövetség a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a női párbajtőrben Párizsban harmadik helyet elérő Muharinak nem sokkal a játékok után már szó szerint elkopott a bronzérme. A problémával azonban tisztában van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is, így kicserélik az érmet a magyar vívónak. 

„Állítólag az aranyérmeknek és az ezüstérmeknek semmi bajuk, legközelebb mindenképpen olyat kell nyernem” – kommentálta humorosan a hibát Muhari Eszter. 

A szövetség oldala arról is beszámolt, hogy a vívónk számára vége a nyári szünetnek, hiszen a hétvégén utazik is vissza az Egyesült Államokba, ahol folytatja a tanulmányait a Notre Dame egyetemen. 

Muhari ezen felül még arról is említést tett, hogy amióta hazaért, az élete szinte folyamatosan a médiaszereplésről szólt: Nem szeretek annyira sztárkodni, mint például Koch Máté, én inkább túl lennék az egészen. De nagyon jó volt azt éreznem, hogy sokaknak mennyit jelentett ez az eredmény, és megismertem sok embert, úgyhogy ezt sem bánom, egyáltalán nem.”

 

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Doppingvétség miatt olimpiai érmeket osztottak újra

Atlétika
2025.06.30. 13:25

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia

Egyéb egyéni
2025.06.13. 06:39
Ezek is érdekelhetik