Férfi vízilabdázóink olimpiai szereplése: Jó eredmény, és mégsem az…

Egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ha pontos képet szeretnénk kapni férfiválogatottunk párizsi szerepléséről. Vegyes lehet ugyanis a megítélés, megközelíthetjük pozitív és negatív oldalról is. Ami tény: a 4. helyezés nem kudarc, a közvélemény előzetesen azt várta minimálisan a csapattól, hogy bejut az elődöntőbe. Hogy ez egy hajszálon múlt, nem fontos. Ha megnézzük az idei elég sűrű év teljesítményét, érmet egyik világversenyen sem szereztünk: csikócsapatunk januárban 4. lett az Európa-bajnokságon, a szempontunkból és az olimpiai kvalifikáció szempontjából gyakorlatilag tét nélküli februári világbajnokság negyeddöntőjében megrázó vereséget szenvedtünk a franciáktól, a párizsi ötkarikás helyezést pedig ismerjük. Együttesünk a kvótát már azzal megszerezte, hogy bejutott a tavaly nyári vb döntőjébe, amit meg is nyert. Döntse el mindenki, az volt kiugró eredmény, vagy az idei mutatvány gyengébb…

Néhány szempontot érdemes felhozni: a 2024-es év első két világeseményét meghatározta a biztos olimpiai részvétel, míg a harmadik előtt és közben igazából egyszer sem láthattunk kimagaslóan játszó válogatottat. Vártuk, vártuk, hogy kijöjjön az „állat” a csapatból, de csak nem akart – leszámítva persze Manhercz Krisztián és Vogel Soma létfontosságú egyéni teljesítményét az olaszok elleni hektikus csatában a nyolc között. Illetve az elődöntőben a horvátok ellen olyan gördülékenyen és szépen kezdtünk, hogy azt hittük, onnantól senki sem állít meg minket – ehhez képest délszláv riválisunk átvette az irányítást, miközben nálunk csak nehezen születtek meg az újabb gólok, és bár a negyedik negyedben sikerült nyomást gyakorolni az ellenfélre, már kissé elkéstünk a felzárkózással. Az Egyesült Államok elleni bronzmérkőzés a végén szinte meg volt nyerve, mégsem éltünk a lehetőséggel. Nézzük, hogyan látta a záró perceket egyik balkezesünk, Zalánki Gergő.

„Ott volt a kezünkben a mérkőzés, de olyan hibákat követtünk el, amilyeneket már ifjúsági szinten sem szabad. Higgadtabbak voltak az amerikaiak, a végén belőtték a fórokat, jobban bírták a hajrát, többet cseréltek. A végén én már felúszni sem tudtam, szerintem az döntött, hogy frissebbek voltak fizikailag és mentálisan is. Óriási csalódás a negyedik hely, az elődöntőben is nagyon gyengén játszottunk, egy fokkal talán jobb volt a bronzmeccs, de ezekkel a hibákkal bárkitől kikapunk.”

Zalánkinak voltak felvillanásai, ám a hatékonysága nem volt az igazi, Vámos Márton a torna során küszködött, erőlködött a lövésekkel, és nagyon sajnáltuk a gyakorta hiábavaló próbálkozásokat, mert egyébként elképesztő melót tett a csapatjátékba. A védekezéssel egyébként sem voltak súlyos problémák, többé-kevésbé a helyén volt minden, azonban a fórok megjátszása döcögött, és centerposztról alig-alig tudtunk betalálni. Hárai Balázs derekasan küzdött, elvégezte a piszkos munkát, de azt már nem várhattuk el tőle, hogy az előnyök kibrusztolásán túl folyamatosan beforgatja a védőit vagy csavargólokkal szórakoztatja a közönséget. Varga Zsolt szövetségi kapitánynak feltettük a kérdést az utolsó meccs után: reális-e a negyedik helyezés.

„Ha megnézzük, mely csapatok végeztek az ötödiktől a nyolcadik helyig, ez jó eredmény, de a magyar vízilabdázásnak nem jó, ezt pontosan tudjuk, az elvárás és a sportág múltja miatt. Ebből a nyolc csapatból tényleg bármelyik ott lehetett volna a négyben, de az alsóházban is, az első pillanattól fogva mondjuk, hogy nagyon közel vannak egymáshoz a válogatottak, egy-egy gól, egy-egy higgadtabb megoldás, egy-egy pillanat dönti el a mérkőzéseket. Szerintem mindenki négybe várta a spanyolokat is, pláne, miután megnyerték a csoportjukat. Hogy bent vagyunk a négyben, az reális, régen is mindig hangsúlyoztam, a generációk változása mellett azt kell elérnie a magyar vízilabdázásnak, hogy a legjobb négy közé mindig bejusson valahogy, mert ott már bármi megtörténhet. Ebben a csapatban is látom, hogy valóra tudja váltani az álmainkat, de most tovább kell haladnunk az úton, dolgozni és új terveket szőni, és persze megvárni, hogyan értékeli az elnökség a beszámolónkat.”

És akkor az is újabb cikket érne, vajon a szerbek hogyan nyerték meg ezt az olimpiát – Tokió óta, ahol szintén diadalmaskodtak, még csak érmet sem hoztak világversenyről…

Varga Dénes: Lehet utánam csinálni, lehet jobban, hajrá!

– Milyen érzések kavarognak a fejében?
– Jó ideje vártam a végét, azért vízilabdáztam, mert szerettem volna nyerni, a Fradiban is úgy játszottam, hogy olimpiai bajnok csak akkor tudok lenni, ha végigcsinálom az idényt. Szerencsére a Ferencvárossal mindent megnyertünk, szépen lezárt történet volt, a válogatottal sajnos az elődöntőben elúszott a győzelem. Próbáltuk összegereblyézni magunkat, de az amerikaiakban talán nagyobb belső motiváció volt, hogy megszerezzék a bronzot. Arra készültem két hónapja, hogy karrierem utolsó lövése ötméteres lehet, de nem sikerült eltalálnom a kaput, emiatt van egy kis hiányérzetem.

– És akkor tényleg vége?
– A Fradival megegyeztünk, hogy a klubkarrieremet ott nem folytatom, más magyar klubban viszont nem szeretnék játszani. Vagy a Ferencvárosban játszom még három döntő meccset, vagy elengedjük, ez járt a fejemben, de egy kis ablakot még nyitva hagyok, hátha valaki mecénásként megtámogatja, hogy egy gyengébb ligában játszogassak. Készen állok lezárni az egészet, ha nem jönnek ajánlatok a következő hónapokban. Ígérem a családomnak, innentől minden sokkal könnyebb lesz.

– Ezek szerint edzésben marad?
– Életem végéig tervezem, hogy nem a kanapén punnyadok. Most készen állok még egy darabig, a héten már pólót oktatok Amerikában két hétig. Lehet, az ötméterest nem én tanítom, inkább átpasszolom Dusan Mandicsnak, mert ő is jön velem. Uszodába utána valószínűleg nem megyek, másképp próbálom formában tartani magam.

– Hogyan látja a jövőt?
– Utánpótlásszinten nagyon jó eredményeket hoztunk az elmúlt időszakban, tehát bizakodhatunk, de azt is látni kell, mi történt az olimpián: Ausztrália megvert minket, összeért a mezőny, nincsenek lyukak az ellenfeleknél, elég magas szinten vízilabdázik egy adott csapat mind a tizenhárom játékosa. Meg kell mutatniuk a magyar fiataloknak, mit kezdenek ezzel a helyzettel: lehet utánam csinálni, lehet jobban, hajrá!

NS-szakértő: Szabó Zoltán, korábbi BEK-győztes vízilabdázó

„Ha az olimpia előtt leírja nekem valaki a férfitorna végeredményét, biztosan felhúzom a szemöldökömet, de még az is lehet, hogy elmeorvosi vizsgálatra küldöm az illetőt. Több szempontból sem volt reális, hogy így alakuljon a torna. Nem tartottam valószínűnek, hogy a spanyolok, a görögök és az olaszok is az ötödik helyért játszanak, és azt sem, hogy a szerbek megnyerik a tornát – még az amerikaiak győzelmét is könnyebben elhittem volna. Azt sem gondoltam, hogy ha a magyar válogatott bejut a négy közé, a negyedik helyen végez… Szinuszgörbével lehetne leírni a csapat teljesítményét: a házigazda elleni nyitó meccset megnyerte, aztán vállalható vereséget szenvedett a spanyoloktól, majd megverte a japánokat, akik lendületben voltak. Mégsem tudtuk meglovagolni a hullámot, nem várt pofont kaptunk az ausztráloktól, nem is az eredmény volt a legfájóbb, hanem a mutatott játék. Aztán jöttek a szerbek, magabiztos játékkal kihasználtuk a hibáikat és megmutattuk az erősségeinket. Joggal bízhattunk benne, hogy az egyenes kieséses szakaszban felfelé ível a teljesítményünk, de maradtunk a hullámvasúton. Az olaszok elleni játék nem volt összehasonítható azzal, amit a szerbek ellen láttunk a válogatottól, de elég volt a győzelemhez, a horvátokat és az amerikaiakat viszont már nem tudtuk megverni. Mind a három mérkőzésről elmondható, hogy jól védekeztünk, emberhátrányban különösen, a támadójátékunkból viszont hiányzott a kreativitás. Nem lehet kizárólag szakmai szempontok alapján értékelni, figyelembe kell venni a vízilabda érzelmi oldalát is, ebben a két hétben valamiért nem voltunk euforikus állapotban.”

Novak Djokovics is segített a szerb pólósoknak

A formaidőzítés nagymesterei sorozatban harmadszor is a csúcsra értek. A szerb férfi vízilabda-válogatott a védekezés magasiskoláját mutatta be a világbajnok horvátok ellen 13–11-re megnyert döntőben, Radoszlav Filipovics bravúrjai mellett 12 (!) blokkot jegyeztünk fel, vagyis a címvédő akkor játszott a legjobban, amikor a legfontosabb volt. Pedig a csoportkör után nem sokan fogadtak volna rá, hogy ismét a szerbek nyerik meg az olimpiát, de az ausztrálok elleni váratlan, 8–3-as vereség sem tudta padlóra küldeni őket.

„Nehéz helyzetben voltunk, de többek között Novak Djokovics is segített nekünk és motivált minket, amiért nagyon hálásak vagyunk – mondta Sztrahinja Rasovics, aki az előző idényben a Vasast erősítette. – Szerbia kicsi, de büszke ország, napokig tudnék beszélni róla, milyen boldog vagyok a címvédés miatt. A pokolból a mennybe jutottunk, ez a siker mindannyiunké.”

Rasovics szavait alátámasztja, hogy a szerbek csak negyedikként zártak a csoportban, az ausztrálok és a spanyolok után a mieinktől is kikaptak, de az egyenes kieséses szakaszra összeállt a játékuk. Mint Uros Sztevanovics lapunknak elmondta, a torna második hetében már egyáltalán nem számított, ami addig történt.

„Az olimpia menetrendje rendkívül sűrű, tizenhat nap alatt nyolc meccset játszottunk – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. – Előfordulhat, hogy rossz napot fogunk ki, ezt már Tokióban tapasztaltuk. A csoportkörben elszenvedett vereségeink nem változtattak azon, hogy magabiztosan készüljünk az egyenes kieséses szakaszra. Sokat elmond a válogatottunk erejéről, hogy minden játékosunk szerzett gólt a torna során. Valódi csapatként nyertünk, nagyon elégedett vagyok!”